1914. augusztus 10-én délután az SMS Goeben csatacirkáló és az SMS Breslau könnyűcirkáló elérte a Dardanellákat, ezzel megváltoztatva a történelem és az első világháború menetét. A csatacirkálót (és az SMS Breslau cirkálót) ezután a törökök papíron megvették és besorolták a flottájukba Yavuz Sultan Selim néven. A németek török egyenruhát és fezt húztak, és a félholdas lobogó alatt harcolták végig a háborút. A háború után a törököknek sikerült felülvizsgáltatni a rájuk oktrojált békeszerződést, és az 1923-ban megkötött lausanne-i béke értelmében a Yavuz-t (és flottájuk nagy részét) megtarthatták. A Yavuz a háború után meglehetősen rossz állapotban volt, és felújítása egészen 1930-ig elhúzódott. Ekkor a nevét Yavuz Sultan-ra, majd 1936-ban Yavuz-ra változtatták. 1941-ben fegyvereit kiegészítették négy 88 mm-es és négy 20 mm-es légelhárító ágyúval, végül 1950. december 20-án kivonták a szolgálatból. 1963-ban megpróbálták eladni a Német Szövetségi Köztársaságnak, de elutasították az ajánlatot. 1971-ben eladták lebontásra az M.K.E. Seyman cégnek. A munkával 1976 februárjára végeztek, ezzel pedig véget ért a klasszikus csatacirkálók története.
 |
| A hátsó lövegtornyok. |
 |
| Sűrített levegő tartályok. |
 |
| Legénységi étkező. |
 |
| Lövegtorony belülről. |
 |
| Lövegfar és kezelőszervei. |
 |
| Toronyforgató mechanizmus. |
 |
| Alsó fedélzet. |
 |
| A kikötőben, sorsára várva. |
 |
| Az egyik oldalsó 15 cm-es löveg. |
 |
| A kémény. Jól látszik a málló festék. |
 |
| Hajótat létrával. |
 |
| Elektromos gépház. |
 |
| Pillantás a tat felé. |
 |
| Kémények. A több rétegnyi festék csendben mállik. |
 |
| Az egyik 28 cm-es torony. |
 |
| Torony mechanika. |
 |
| Kémény fényszóróplatformmal. |
 |
| Goeben volt, Yavuz lett. |
 |
| Mindenütt látszik, hogy eltelt 50 év. |
 |
| Legénységi háló. |
 |
| Lövegfar. |
 |
| Még több műszer. |
 |
| Egy dicső világ utolsó hírmondója. |
 |
| Tiszti szalon. |
 |
| Tiszti szalon. |
 |
| Az elülső lövegtorony. A fedélzet csendben korhad. |
 |
| Kábelek - német precizitás. |
 |
| Tiszti szalon. |
 |
| A jobb oldali szárnylöveg. |
 |
| Szárnylöveg szemből. |
 |
| Örökre elnémult műszerek. |
**
Képek forrása: Imperial War Museum.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése