Elsüllyed a francia Danton sorhajó - 1917. március 19.
A Danton az ún. semi-dreadnoughtok, vagy más néven a vegyes nehéztüzérségű sorhajók közé tartozott, mely típus átmenetet képzett a sorhajók és az HMS Dreadnought szolgálatba állításával megjelent modern csatahajók közt. Mivel 1911-ben, öt évvel az HMS Dreadnought után készült el, már születésekor elavultnak számított.
Szolgálatba állítása után egy héttel részt vett V. György király koronázási ünnepségén. Visszatérése után testvérhajóival, valamint a két új dreadnought-tal, a Courbet és Jean Bart csatahajókkal együtt besorozták az 1. Harci Rajba. 1913-ban, egy Hyéres előtti gyakorlat során, az egyik lövegtornyában robbanás történt, ami megölt három embert.
A háború kitörése után a gyarmati katonákat az anyaországba szállító konvojok védelmére volt beosztva, majd augusztus közepétől a francia flotta többi nehéz egységével együtt Máltán állomásozott. Augusztus 16-án részt vett az SMS Zenta cirkáló elsüllyesztésében.
A Danton sorhajó. |
1917. március 19-én Toulon-ból Korfuba hajózott, amikor 22 mérföldre Szardíniától dél-nyugatra a német U-64 (Robert Moraht korvettkapitány) megtorpedózta. A Danton fedélzetén a megszokottnál jóval több ember tartózkodott, ugyanis a Korfun állomásozó francia hajókra vitt váltó személyzetet. A hajó 45 perc alatt süllyedt el, így 806 főt a Masssue nevű romboló és a környéken tartózkodó őrhajók vettek fel. 296 fő, valamint Delage kapitány a hajóval együtt merült a hullámsírba. A Massue romboló ugyan megtámadta a tengeralattjárót, de annak sikerült sértetlenül elmenekülnie.
A roncs pontos helye sokáig ismeretlen volt, azonban 2009-ben nyilvánosságra hozták, hogy a GALSI gázcső fektetését megelőző mélytengeri vizsgálatok során 2007-ben megtalálták. A Danton 1000 méteres mélységben nyugszik, és kora ellenére meglehetősen jó állapotban van.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése