csütörtök, augusztus 09, 2018

Boksay Antal pilóta visszaemlékezése D'Annunzio propaganda repülésére - A Nagy Háború anekdotái - XL.

1918. augusztus 9-én reggel hat olasz gép repül el kastélyunk fölött nagy magasságban északkelet felé. A hat gép a felhők fölött repülte át a frontot, úgyhogy nem is jelezték nekünk érkezésüket. Oly gyorsan tűntek fel a láthatáron, hogy idő sem volt arra, hogy legalább néhány vadászgép felszálljon repülőterünkről. Az elhárítóütegek is csak néhány lövést adhattak le. Délután tudtuk meg, hogy D'Annunzio olasz őrnagy vezetésével Bécs fölött járt a hat gép.

A több mint ezer kilométeres út leszállás nélküli berepülése ámulatba ejt bennünket, mindannyian kivétel nélkül csodálattal vagyunk eltelve az olaszok nagyszerű teljesítményétől. A coltanói szikratávírda elfogott jelentése szerint öt gép visszatért a páduai repülőtérre, ahonnan kiindultak, csak egy végzett kényszerleszállást Bécs közelében. D'Annunzio, az ódák nagyszerű művelője, az egész világ által csodált szellemóriás, tehát nemcsak a lírikusok, de az aviatikusok között is most már a legelső helyre emelkedett.
Röplapok Bécs fölött. Az egyik olasz gépből fotózva.
Valami lélekemelő hősiesség van D'Annunziónak ebben a teljesítményében. A bátor, hős ellenség kiváló repülőteljesítményéért szinte kivétel nélkül mindnyájan lelkesedünk. D'Annunzio, a lánglelkű költő, szilárd akaratával a gyilkos, véres háború fölé emelkedett, mert a több mint ezer kilométeres út leszállás nélküli megtétele már egy hatalmas rekordteljesítménynek számít, mely az egész emberiség aviatikájának közös ügye lett. A költőhöz illő, fennkölt, igazi nagylelkű szellem pedig nem tagadta meg önmagát, mert a véres háború közepette a Bécs fölé jutott hat olasz gép, öldöklő bombák helyett röpcédulákat dobott le.

A távrepülés terén az olaszok már eddig szép eredményeket értek el, mert 1917 őszén Laureti kapitány vezetésével elérték Londont és a turin-hounslowi 950 kilométeres utat 200 kilométeres óraátlaggal repülték be már akkor. 

A mi részünkről Nápolynak februárban történt bombázása mindenesetre legalább ilyen teljesítménynek számít, mert a megtett út körülbelül 1000 kilométer volt. Az olaszoknak ez a repülése azonban a rajrepülés terén jelent óriási rekordot, mert hat gép egy kötelékben még akkora utat nem repült be eddig.  



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP