Az olaszok nem ismerik el a jugoszláv flottát és az osztrák-magyar hadihajók átadását követelik - 1918. november 9.
Ugo Conz, a CONTE DI CAVOUR olasz csatahajó parancsnoka, a Cattaróból odaérkezett jugoszláv küldöttséggel folytatott megbeszélés után, a következő érvelést fogalmazta meg a volt cs. és kir. flotta további sorsát illetően, a Franciaországgal, Angliával és az USA-val folytatandó tárgyalásokra:
"A ’Jugo-Szláv’ szó használatakor eddig nem éreztük szükségesnek meghatározni azt, hogy vajon egy népről, egy fajról, egy nemzetről, egy kormányról, egy államról, vagy egy ilyen nevű államról beszélünk. Most elérkezett az idő, hogy ezt a kifejezést pontosabb formába öntsük.
Ha a ’Jugo-Szláv’ nevet arra a népre, vagy arra a fajra vagy emberekre értjük, akik az osztrákok által elnyomott más népekhez hasonlóan, végül megértek arra, hogy saját maguk határozzanak a sorsukról, senki, és legkevésbé Olaszország, sem fog vonakodni elismerni a nemzeti igényeiket, illetve egy, a saját törvényeik és kultúrájuk szerint virágzó szabad jövőre irányuló jogos törekvéseiket. Ha viszont a ’Jugo-Szlávok’ alatt egy új államot értünk, akkor már jogi alapokon is szükséges kimondani, hogy egy állam sem győzelemből, sem fegyverszünetből nem jöhet létre, hanem csak egy békeszerződés végleges döntéseiből. Ebből adódóan természetesen le kell szögezni, hogy eddig, és amíg végérvényesen meg nem kötik a békét, és meg nem rajzolják Európa új térképét, nem kétséges, hogy a jugoszláv állam nem létezik, hiszen a határai, kiterjedése, kormányformája, törvényei és egyéb dolgai, amelyek egy állam első letagadhatatlan alapjai, ismeretlenek.
Ha az igaz is, hogy egy flotta egy állam kézzelfogható kifejezése és képviselője, nem lehet flotta ott, ahol állam sincs. Addig nem létezhet jugoszláv flotta, amíg nem alakul hasonló nevű állam, vagy amíg a békét véglegesen meg nem kötik. Addig a napig pedig a flotta – bárminek is nevezzék a jugoszlávok – nem lehet más, mint osztrák flotta, hamis bőrben, vagy egy olyan flotta, amely az elfogás vagy az átadás elkerülése érdekében, önkényesen és törvényesen lobogót cserélt.
A lobogócserével kapcsolatban felmerül a kérdés, mely leegyszerűsítve így hangzik: A lobogócsere az Ausztria-Magyarország és Olaszország közötti fegyverszünet megkötése előtt, vagy után történt-e meg? Ha előtte, akkor vitán felüli, hogy csak az osztrák-magyar flottáért lehet alkudozni, ugyanis a nemzetközi jog kifejezetten megtiltja egy hadviselő félnek a háború alatti lobogócserét. Ezért a lobogócserét ez esetben senki sem fogadhatja el jogerősnek.
Ugo Conz admirális a Boston American napilap címlapján (1919. augusztus 26.) |
Ha viszont a csere a fegyverszünet aláírása után történt, nyilván csalásról van szó, mely esetben nem lehet megtartani a flotta átadására vonatkozó feltételeket. A lobogócsere mindkét esetben jogellenes cselekedet, amibe egyetlen szövetséges sem egyezhet bele anélkül, hogy tegye ki magát annak a veszélynek, hogy ez a jelenség ne ismétlődjön meg a német flotta esetében. Mit szólna pl. Anglia, ha a Németországgal kötött fegyverszünet tartalmazza ugyan a flotta átadására vonatkozó záradékot, de a német tengeri flottát Kielben, vagy Wilhelmshavenben dán lobogó alatt találná, mivel a német Schleswig-Holstein tartományt visszaadták a dánoknak? Anglia feltehetően kitartana ama nézete mellett, hogy még mindig az igazi német flottáról van szó, és minden teketória nélkül lefoglalná. Hasonló ésszerű indoklással logikusnak tűnik, hogy az Entente az állítólagos jugoszláv flottát ne tekintse másnak, mint a tényleges osztrák-magyar flottának, és követelje az átadását abban a kikötőben, amelyet az Ausztria-Magyarországgal kötött fegyverszünet világosan meghatározott.
Mégis úgy tűnik, hogy a Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsa Párizsban szokatlan módon belenyugodott az osztrák-magyar flotta lobogócseréjébe azzal, hogy az osztrák-magyar hajókat – mielőtt Velencében átadták volna – Korfura küldik. Ebből az elhatározásból arra lehet következtetni, hogy a probléma megoldását tisztán a tengerészeti kérdésekre korlátozzák, és a teljesítését a Földközi-tengeri szövetséges flották főparancsnokaira bízzák.
Ha ennél a megoldásnál a legfelsőbb parancsnok úgy véli, hogy tanácskozásra hívja össze az Ausztria-Magyarország ellen harcoló különböző hatalmak képviselőit, az felhatalmazza őket arra, hogy kifejtsék az erre vonatkozó gondolataikat.
Az olasz szempontokat a következőképpen lehetne összefoglalni:
„A legfelső parancsnokok vagy osztrák-magyarnak tekintik ezt a flottát, és akkor kétségtelen, hogy a fegyverszüneti feltételek teljes egésze vonatkozik rá, vagy pedig jugoszlávnak, akkor pedig az Entente lesz a megőrzője vagy a felügyelője a végleges békekötés időpontjáig. Ez esetben csak azt kell eldönteni, hogy ez a funkció azt a nemzetet illesse, amelyik az Ausztria-Magyarország elleni harcban a legnagyobb erőfeszítéseket tette, és emiatt a legtöbbet szenvedett; azt a nemzetet, amelynek az Adria menti érdekei vitathatatlanul a legnagyobbak; azt a nemzetet, amelynek a fegyveres ereje idézte elő, még ha a szövetséges csapatokkal versenyezve is, Ausztria-Magyarország összeomlását és szétzúzását.
EZ A NEMZET OLASZORSZÁG!
Végezetül fontoljunk meg egy általános kérdést. Mi készteti a jugoszláv flottát arra, hogy makacsul vonakodjon elhagyni az Adria keleti partjait? Ki ellen kell erőt vagy fenyegetést demonstrálnia? Franciaország felé nem, mivel Franciaország felé korlátlan bizalmat és elismerést hirdet. Anglia ellen sem, hiszen Anglia a máltai hajórajának egy részével észre téríthetné őket. Az USA ellen sem, mert ez túl messze van. Görögország ellen sem, mert egy nép, amely a legsúlyosabb elnyomásból emelkedett fel, nem mutatkozhat elnyomóként a leggyengébb bölcsőjénél. Már csak egy nemzet marad, amelynek a gyűlölet évszázados örökségeként kellett felfognia, és gyógyítania azokat a sebeket, amiket Ausztria okozott egy olyan tengerpart mentén, amely valaha velencei volt, és a mai napig sértetlenül őrzi ennek pompás jeleit.
EZ A NEMZET OLASZORSZÁG!
Nos, Olaszország borzalmas háborút vívott, hogy végleg leszámoljon ezzel az örökséggel. Lehetetlen, hogy miután a háborút győzelemmel fejeztük be, azért változzanak meg a gyümölcsök, mert egyszerűen kicserélték a lobogót. Az osztrák-magyar flottát vagy Olaszországnak kell átadni, vagy el kell pusztítani."
Korfu, 1918. november 9.
Ugo Conz
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése