Comandante - A parancsnok (filmismertető)

Bevallom őszintén, nem sűrűn járok moziba, aminek az egyik oka az, hogy az elmúlt évtizedben a filmek színvonala elképesztő mértékben leromlott, másrészt semmi sem áll tőlem távolabb, mint a woke ideológia, és az erőltetett diverzitás. Így amikor beültem a Kino Art Café vetítőtermébe, hogy megnézzem a  "Comandante - A parancsnok" című második világháborús olasz filmet, tartottam tőle, hogy ismét csalódni fogok, és ideológiai maszlagokat próbálnak majd lenyomni a torkomon. A film nagyjából egyharmadánál azonban kezdtem feloldódni, és végül kellemesen csalódtam, de ne szaladjunk ennyire előre.

A film plakátja is sugallja, hogy nem egy szokványos tengeralattjárós filmről van szó. (Kép: Port.hu)

A filmet Edoardo De Angelis rendezte, a forgatás 2022 őszén zajlott, nagyrészt Tarantóban. A munkálatok során az alkotók végig együttműködtek az olasz haditengerészet illetékeseivel, De Angelis hozzáállását pedig jól példázza a következő kijelentése: "A mozi gyakran készít dehonesztáló vagy túlidealizált történeteket [...] tiszta szándékkal dolgoztunk együtt." A film valóban rendben van ilyen szempontból. Nincsenek túlzottan pátoszos jelenetek, vagy ideológiai kiszólások, és a főbb karakterek sem fekete-fehérek. A tengeralattjáró legénysége egy igazi vegyes felvágott, eltérő lelkivilággal és kulturális háttérrel rendelkező matrózok színes összessége, akik mégis képesek együtt harcolni parancsnokuk irányítása alatt. 

A történet főhőse, Salvatore Todaro, létező személy volt. 1908. szeptember 16-án született a szicíliai Messina-ban és 1927-ben végzett a livornoi Tengerészeti Akadémián. 1933-ban feleségül vette Riva Anichinit, akitől két gyermeke született: Gian Luigi 1939-ben és Graziella Marina 1943-ban. 1933. április 27-én Todaro megfigyelőként szolgált egy Savoia-Marchetti S.55 csónakrepülőgépen, ami torpedóvetési gyakorlat során lezuhant. A baleset következtében eltört a gerince, és élete végéig fűzőt kellett hordania. 1936-ban helyezték át a tengeralattjáró fegyvernemhez, első parancsnoki beosztását 1937. május 22-én kapta meg. Részt vett a spanyol polgárháborúban, feladata a köztársasági szállítóhajók elleni harc volt. 1940. július 1.-én korvettkapitánnyá léptették elő, majd szeptember 26-án kinevezték a frissen elkészült Comandante Cappellini tengeralattjáró parancsnokának.

Pierfrancesco Favino mint Salvatore Todaro parancsnok. (Kép: Port.hu)

A film cselekménye több portya eseményeiből van összegyúrva, és keverednek benne a valós és fiktív elemek. Ezek azonban egyszer sem mennek a történet rovására, csak egy-két esetben éreztem azt, hogy az adott eseményt az alkotók találhatták ki, ezt viszont nem tudtam ellenőrizni, így akár meg is történhettek. Azonban pátoszosságuk ellenére is inkább a tengeralattjáró-háború embert próbáló nehézségeit igyekeznek bemutatni, és egyiket sem éreztem öncélúnak. Todaro igazi hős, tettei példásak, és az őt megformáló színész is jól játssza szerepét. 

Azonban szeretném hangsúlyozni, hogy nem egy átlagos tengeralattjárós filmről van szó. Ugyan ízelítőt kapunk a tengeralattjárós életből, az Atlanti-csata brutalitásából, átérezhetjük a tengerészek embert próbáló kiszolgáltatottságát és a mélység nyomasztó súlyát, ahol a halál folyamatosan ott leselkedik, a cél egészen más volt. De Angelis egy olyan karaktert kívánt bemutatni, aki a háború poklában is meg tudta őrizni emberségét és tartását, és képes volt rá, hogy szembe menjen a háborús logikával, és azt tegye, amit a tengerész becsülete és a tenger íratlan törvénye diktált neki. 

Salvatore Todaro élete igazi XX. századi történet. Kimagaslott kortársai közül, de nem adatott meg neki a békés öregkor. Sem a háború végét, sem második gyermeke születését nem érhette meg. 1941 novemberében saját kérésére áthelyezték a 4. MAS Flottillához, és Szevasztopol ostrománál is kitüntette magát. Később az X MAS flottillához került, és a szövetségesek által uralt észak-afrikai kikötők elleni támadásokban vett részt. 1942. december 13-án esett el. A Galite-szigetek közelében egy RAF kötelék támadta meg az olasz Cefalo felfegyverzett trawlert, és az egyik Spitfire vadászgép sorozata álmában megölte.

A film után bennem egy kérdés kavargott: Vajon képes lenne a magyar filmipar egy hasonlóan színvonalas tengeralattjárós film legyártására? Az osztrák-magyar tengeralattjárók első világháborús harcai alapján össze lehetne állítani egy izgalmas történetet, és vannak jó színészeink, valamint első rangú filmes infrastruktúránk. A "Comandante" jelen árfolyam szerint 6 milliárd forintba került, ami megegyezik a "Most vagy soha!" című idén bemutatott magyar film költségvetésével. A válasz szerintem igen, csak az nem volna mindegy, hogy kire bíznánk a megvalósítását.