szerda, május 06, 2020

Egon Erwin Kisch, a száguldó fake news gyár, avagy így hazudik egy kommunista – Horthy Miklós és a háborús sajtó - V.

Horthy Miklósról és az osztrák-magyar haditengerészetről sok mindent összeírtak már, köztük nem kevés hazugságot is. A kommunista rendszer igyekezett befeketíteni a kormányzó személyét, érdemeit kisebbíteni vagy elhallgatni. Ezenfelül olyan tettekkel is megvádolták, amit el sem követett, mert beosztásából fakadóan nem adhatott rá utasítást, vagy ott sem volt. Az egyik ilyen visszatérő vád, hogy Horthy verte le a cattarói matrózlázadást, és a felelősöket kivégzőosztag elé küldte. Ez természetesen nem igaz. Horthy ekkor (1918. február 1-2.) még csak hajóparancsnok volt. Polában tartózkodott, és a lázadás elfojtása után, február 27-én nevezte ki az uralkodó a flotta élére.

Horthy lejáratásának azonban már a kommunisták hatalomra kerülése előtt is voltak szorgos önkéntesei. A korszak egyik népszerű újságírója, a kommunista Egon Erwin Kisch pedig élen járt benne. Kisch, akit száguldó riporterként is emlegettek, a "fake news" korai mestere volt. Terjengős cikkeiben plasztikusan mutatta be az alsóbb osztályok szenvedéseit, miközben kisebb-nagyobb hazugságokkal tűzdelte tele azokat az általa gyűlölt személyekről. Szemtanúként írt, azonban sok eseménynek még csak a közelébe se járt. Egyik legismertebb ilyen jellegű írása a háború után megjelent "A flotta első és utolsó kifutása" címet viseli. Vizsgáljuk meg közelebbről.

Már a címadás is hazug, és rossz szándék szülte. Az osztrák-magyar flotta nem 1918. június 8-9-én futott ki először. Már 1914 augusztus 7-én Anton Haus admirális a legmodernebb csatahajókkal (Tegetthoff- és Radetzky-osztály) kifutott Polából, hogy fedezze Wilhelm Souchon német admirális kötelékének (SMS Goeben és SMS Breslau cirkálók) menekülését. Csak azután fordult vissza, hogy értesült róla, hogy a németek végül nem Pola, hanem Konstantinápoly felé vették az irányt. 1915. május 24-én pedig szinte a teljes flotta kifutott az olasz partok bombázására. Kisebb kötelékek és egyes hajók, köztük csatahajók is, folyamatosan támadták az ellenséget a háború utolsó napjáig. Kisch úgy akarta beállítani, mintha a flotta az egész háború alatt csak tétlenül ült volna a kikötőiben. Ezt azonban csak azokkal tudta elhitetni, akik soha egyetlen haditudósítást sem olvastak.
Tegetthoff-osztályú csatahajók Polaban.
Nem kívánjuk teljes terjedelmében közölni írását, mert az szétfeszítené ennek a cikknek a kereteit, hosszas leírásai amúgy sem sokat tesznek hozzá mondanivalójához. Mivel Kisch ezen cikke magyarul nem elérhető a neten, most ide kattintva elolvashatja, aki szeretné. 

Kisch az SMS Viribus Unitis fedélzetén követte végig az eseményeket. Ismert: IV. Károly király a cattarói matrózlázadás után Horthy Miklós sorhajókapitányt ellentengernaggyá léptette elő, és kinevezte az osztrák-magyar flotta parancsnokának. Horthy mindent megtett, hogy helyreállítsa a hajókon a fegyelmet és sikereket érjen el, noha tisztában volt vele, a háború ezen szakaszában a flotta már nem játszhat döntő szerepet. Ismételten meg akarta támadni az otrantói tengerzárat, tervében viszont komoly szerepet szánt a nehéz egységeknek is. A csatahajóknak a nyílt tengeren kellett fedezni a könnyű egységek támadását, majd az üldözésükre kifutó ellenséges egységeket megsemmisíteni. A dreadnoughtok fedélzetén haditudósítók is tartózkodtak, köztük Egon Erwin Kisch.

Ámde Kisch, mielőtt belenyúlna hazugságainak szurkos vedrébe, hogy összekenje Horthyt, tanúbizonyságot tesz tájékozatlanságáról. Ezt írja a haditengerészetről: 

"Amikor a tengerészet még igazi hajós mesterség volt, amikor még tutajosokra, vitorlakezelőkre, kormányosokra volt szükség, akkor úgyszólván kizárólag az isztriaiak meg a dalmáciaiak szolgáltak a flottában, de még a fűtőszemélyzetet is a kereskedelmi hajókról toborzott isztriai olaszokból és dalmáciai horvátokból állították össze; egyébként még nem is oly régen, az osztrák-magyar tengerészet hivatalos nyelve az olasz volt."

Nem tudjuk, Kisch számára mit jelent a "nem is olyan régen", de úgy tűnik, legalább fél évszázadot, mivel az olasz vezényleti nyelvet az 1848-as forradalmak hatására váltották le németre. De ne ragadjunk le ilyen "apró" hibáknál, inkább haladjunk tovább. Kisch, miután hosszasan bemutatta az SMS Viribus Unitis-t, és szörnyülködött egy sort, hogy micsoda halálosztó gépezet ez, azonnal elereszt egy ordas hazugságot:  

"A hadműveletek helyiségében rendkívül feszült a légkör, melynek okát este hétkor tudjuk meg a törzs parancsnokától. 

– Sajnálatos módon kénytelen vagyok az urakat egy kellemetlen körülményről tájékoztatni. A hadműveletünket ugyanis sajnos elhagyta az isteni gondviselés. Az Otranto-szorosbeli ellenséges védővonalat, melyet át akartunk vágni, visszavonták Santa Maria di Laikáig, sőt még hátrább. Így tehát elvágták számunka a visszautat. Az őrnaszádok miatt ma nem közlekednek a szállítóhajók sem Brindisiből, Valonából és Tarantóból. Korfuról olasz dreadnoughtok, a tarantói tenger-öbölből pedig francia és olasz motorcsónakok közelednek felénk. Mindez meglepetésszerűen ért bennünket, így hát más lehetőségünk nincs, vissza kell vonulnunk.  

Minden hiábavaló volt tehát, az osztrák hadiflotta első kifutása csődöt mondott."

Tekintsünk el Kisch azon tévedésétől, hogy az olasz dreadnoughtok nem Korfunál, hanem Tarantóban állomásoztak, és koncentráljunk a lényegre: Az otrantói zárat egy kicsit sem vonták vissza, ellenkezőleg: 1918 nyarán már sokkal kiterjedtebb volt, mint egy évvel korábban, amikor Horthy megtámadta. A felvonuló osztrák-magyar flotta pedig nem azért fordult vissza, mert holmi ellenséges motorcsónakok közeledtek feléjük, hanem azért, mert értesültek az SMS Szent István megtorpedózásáról, amivel elvesztették a meglepetésszerű támadás lehetőségét. Kisch gyűlölte a Monarchiát, ezért igyekezett utólag is befeketíteni a vezetőit és hadseregét. Lám-lám, a gyáva osztrák (és magyar) tisztek az ellenség első hírére megfutamodtak. Ennyivel azonban nem elégedett meg, az SMS Szent István csatahajó tragédiáját felhasználta Horthy lejáratására az alábbi rendkívül aljas hazugsággal: 

"Reggel négykor kapjuk a jelentést, hogy a Szent István, amely előttünk halad, találatot kapott; a torpedó becsapódásakor ötven méteres vízoszlop csapott a magasba.

A fedélzeti korlátok mentén és valamennyi kilátópontnál nyüzsögnek a tisztek és a tengerészek – valamennyien a tengeralattjárókat kémlelik; a kísérőhajók páncélöltözetként veszik körül a Viribust, nehogy ugyanarra a sorsra jusson, mint a Szent István, az osztrák-magyar haditengerészet legnagyobb és legmodernebb csatahajója. Hogy fogja ez a csatahajó átvészelni a hajókárt? Amióta dreadnoughtok léteznek, még egyiküket sem érte torpedótalálat. Vajon üzemképes marad-e?

Egy órával később elhaladunk a sebesült óriás mellett. A hajógépei nem működnek, a hajótest megdőlt, felborulása elkerülhetetlen. De Horthy ellentengernagy ügyet sem vet rá, nem gondol a segítségnyújtásra. Kiadja a parancsot: mindenki köteles a fedélzeten maradni, hogy üzemképessé tegyék a hajót. Mert ha mi, a zászlóshajó is találatot kapnánk, akkor ünnepelnének csak az olaszok!"

Kisch úgy ír, mint aki saját szemével látta a csatahajó haláltusáját, ami nem igaz. Az SMS Viribus Unitis fedélzetén tartózkodott, ami az SMS Szent István megtorpedózásakor Lissától délre, a Cursola-csatornában haladt, közel 200 kilométer távolságra. Amikor az SMS Szent István három órával később elsüllyedt, az SMS Viribus Unitis vezette kötelék már a Meleda-csatornában hajózott. Ha Horthy 3 óra 31-kor értesül a torpedótalálatról, és azonnal visszafordul, akkor sem érhetett volna a helyszínre 9 óra 30 perc előtt. Az SMS Szent István azonban már 6 óra 12 perckor hullámsírba merült. 

A valóságban a Horthy vezette kötelék még hajnalban befutott Slano kikötőjébe, és itt értesültek az SMS Szent István elsüllyesztéséről. Horthy nem akarta azonnal lefújni a támadást, további jelentéseket kért. Konek Emil fregattkapitány, Horthy vezérkari főnöke erre így emlékezett: "Egy óra múlva bevittem hozzá az Erzherzog-hadosztály parancsnokának, Heyssler kommodórénak a rádiótáviratát. A kommodóre – 1917. május 15-én a[z SMS] Helgoland parancsnoka – jelentette, hogy "a Bocche di Cattaro előtt állandóan erős motorberregés hallható, ami lesben álló MAS-ok és tengeralattjárók nagy számára enged következtetni". A tengernagy kiadta a parancsot: "Mindent lefújni!" Tehát nem június 9-én, este 7-kor értesültek az ellenséges tevékenység megélénküléséről, hanem másnap délelőtt, órákkal az SMS Szent István elsüllyedése után, amikor már az olaszok is tudták, az osztrák-magyar csatahajók a tengeren vannak. Kisch felcserélte és meghamisította az eseményeket, hogy hihetőbb legyen a hazugság.

Fenti rágalmait a következő hazugsággal fejeli meg, de ezzel csak leleplezi magát: "Zára magasságában kapjuk a hírt, hogy a Szent István már süllyed." Ha Horthy elhaladt a süllyedő csatahajó mellett, akkor később mit keresett Zára magasságában? Az SMS Szent István Premuda közelében kapott találatot, Zára attól 50 kilométerre dél-délkeletre fekszik. Ha Kisch korábbi állításai igazak, akkor Horthy ekkor nem Zára magasságában, hanem épp a Susak-sziget mellett haladt Pola felé. De nem mondott igazat, és csak belezavarodott a saját hazugságába. Végül így zárja írását: "A tisztek leveszik a csákóikat és a sapkáikat, hogy megtörölgessék izzadó homlokukat, cigarettával kínálgatják egymást, és elindulnak a tisztikaszinó felé arról beszélgetve, hogy ma eltemették a dreadnoughtokat." Ahogy nyilván a britek is így éreztek, miután az HMS Audacious dreadnought 1914. október 27-én aknára futott és elsüllyedt. Pedig a jóval modernebb brit csatahajóval csupán egyetlen akna végzett! 

Kisch hazugságaira elvbarátain kívül idehaza senki nem volt vevő, magyar nyelven csak a baloldali emigráció lapjaiban jelentek meg írásai, hasonló rágalmakkal teletűzdelve. A kommunisták halatomra jutása persze mindent megváltoztatott. Kisch cikkeit újra kiadták, egészen a rendszerváltásig. 1989 persze nem jelentette azt, hogy egy csapásra minden téveszme és hamis történelmi toposz elszállt a fejekből. A baloldali újságírók egy része továbbra is ragaszkodott Kisch állításaihoz, és foggal-körömmel védték az általa kreált hazug Horthy-képet. Így tett például a Vasárnapi Hírek újságírója, Aczél Gábor is, aki a Kisch-t cáfoló szakértőknek a következő választ adta: "És ezért a magam részéről továbbra is — és a többi kérdésben is — jobban hiszek Kisch-nek, mint a szakértőknek. Az újságiró ugyanis szemtanú volt." Tetszik érteni? Egy újságíró csak igazat mondhat, a hazugság kizárt! Főleg, ha kommunista!

Mit lehet ehhez hozzátenni? Talán csak annyit, hogy jobb elkerülni Kisch műveit, ha pedig egy kötete mégis a kezünkbe akad, helyezzük a szelektív hulladékgyűjtő edénybe. A papír újrahasznosítható, Kisch művei azonban – zavar- és gyűlöletkeltésen kívül –, semmire sem jók. A történészekre pedig továbbra is komoly munka vár. Még hosszú évekig eltarthat, mire sikerül kigyomlálni a hazug propaganda makacs tarackját.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP