szombat, március 26, 2022

Limanovai huszárok - A Nagy Háború anekdotái - LXIII.

1924 december első harmadában, a Limanovai dulakodás tízesztendős fordulóján leplezték le Sopronban a limanovai hősi emlékművet. A megrendítő ünnepélynek Fólba János tábori főesperes volt a szónoka, aki megemlékezett többi között a limanovai huszárok lovairól is. Itt hallottam először, hogy a vérengző kézitusa előtti éjszakán feltűnően nyugtalanok voltak a hátrahagyott lovak, mintha valami nagy veszedelmet éreztek volna s ezért féltek.

Ettől fogva több ízben is hallottam, hogy a huszárlovak féltek a háborúban s különösen egy-egy attak előtt. Mivel érdekelt a dolog, mint komoly szakértőhöz, vitéz leveldi Kozma Miklóshoz, a Stúdió akkori alelnökéhez, a mai belügyminiszterhez fordultam felvilágosításért. Őexcellenciája köztudomás szerint mint huszártiszt, keményen verekedte végig a nagy háborút. Kozma Miklós határozottan megcáfolta ezt a hiedelmet s ugyanakkor egy megható történetet mondott el nekem...
A világháború legelső heteiben, amikor lovasaink a délorosz pusztákon csatangoltak még megeresztett kantárszárral, egy attak után nyoma veszett egyik tiszt-bajtársnak, persze a lovával együtt. Azt hitték először, hogy eltévedt és elkalandozott valamerre s ebben a hitben voltak akkor is, amikor egy-két nappal reá újabb attakhoz fejlődtek föl a kozákok ellen. A kürtösök fújni kezdték a rohamjelet, a lovasok zúgni kezdtek lovaik hátán a levegőben ... Abban a pillanatban egy gazdátlan ló érte el őket, a kürtjelre nyerítve csatlakozott a huszárokhoz s indult attakra ő is, miközben a kengyel táncolt a két oldalán.

Így tudták meg a huszárok, hogy a ló gazdája, a derék tiszt-bajtárs nincsen többé..."

(Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)



  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP