Arz Artúr vezérezredes a gorlice-tarnówi áttörésről
Düledező keresztek, beomlott sírok jelzik a helyet, ahol a szövetséges birodalmak minden országának és népének fiai harcoltak, és véreztek, ahol hősök estek el esküvel fogadott kötelességük hűséges teljesítése közben.
A mindennapi élet, rohanó korunk és ennek ínsége kevés időt enged a múltunkra emlékezésre, kivált olyan időkben, amikor minden régit mint rosszat megtagadnak, minden intézményt, amely a népeket birodalommá egyesítette, elhibázottnak mondanak, és ócsárolják az annak védelmét szolgáló szándékot.
Minket ezek a jelszavak nem tudnak megtéveszteni. Az a szellem, amely bennünket egybefűzött, amely szövetségeseinkkel együtt diadalmasan vezetett minden harctéren át, nem felejti el velünk a bámulatra méltó tetteket, amelyeket hadseregeink négy éven át tartó nehéz küzdelemben egy ellenséges világ ellenében véghez vittek – élni fognak ezek nemzedékről nemzedékre.
A romba dőlt Monarchia minden népe kivette részét ebből, fiai hőstetteinek emléke soha nem fog elmúlni.
Éppen így nem engedik feledésbe merülni a tiszteletre méltó régi hadsereg nagyra tartott hagyományai az Oroszország óriási hadereje elleni legjelentősebb hadművelet megkezdésének napját – Gorlice-Tarnów napját sem. Hiszen ez volt a hatalmas támadásnak – Mackensen Galícián és Lengyelországon át vezetett diadalútjának kiindulópontja –, amely a túlerőben lévő cári birodalom elleni háború fordulópontjává vált.
Erich Ludendorff német tábornagy (X) és Arz Artúr k.u.k. vezérezredes, vezérkari főnök a badeni főhadiszálláson. |
Legnagyobb csendben, feltűnés nélkül csoportosították át Közép-Galíciában Ausztria-Magyarország haderőit. A VI. hadtestet állásában összébb vonták, tőle jobbra került – Gorlicével szemben – a von Francois gyalogsági tábornok vezette német 41. tartalék-hadtest, amely dicsőségesen harcolt Kelet-Poroszországban, a VI. hadtesttől balra – Staszkówka mögött – von Plettenberg gyalogsági tábornok alatt a gárdahadtest pompás ezredei helyezkedtek el, ezektől északra az osztrák-magyar 4. hadsereg állt József Ferdinánd főherceg vezérezredes alatt.
A VI. hadtest előtt emelkedett az oroszoktól hatalmas támponttá kiépített meredek, mindent uraló Pustki-hegy. Miután számtalan – minden rendelkezésre álló kaliberű – löveg tüzet nyitott, a hegy ezek rettenetes tüzétől porba és füstbe borult, és hamarosan eltűnt a szemlélők elől, akik 1915. május 2-án kora reggel elfoglalták helyüket. Feszülten vártuk a délelőtt 10 órát, amikor a rohamállások fedezékében lévő gyalogság rohamra indul.
A céltudatos tűzvezetés ebben a percben hátrább vonta a tüzet – felszállt a por és füst, és megpillantottuk a romba dőlt állásokat. Amerre a szem ellátott, pusztulás és halál tárult elénk.
Ellenséges tüzérségi tűzben küzdötték előre magukat – Kestranek altábornagy vezetése alatt – a 12. hadosztály csapatai a Putski-hegy lejtőin, miközben a 12-esektől balra a 39. honvéd hadosztály ezredei – Hadfy altábornagy parancsnoksága alatt – a Wietrowkát rohamozták meg. Előbbinél sziléziaiak és morvák, lengyelek és ruszinok, utóbbinál pedig magyarok törtek be az ellenség állásaiba. Mindenekelőtt a galíciai 56. és a sziléziai 100. ezred teljesítményét kell kiemelnünk, amelyet bátor dandárparancsnokuk, Metz vezérőrnagy vezetése alatt nyújtottak. Innen délre Francois kipróbált tartalékezredei törték át az oroszok gorlicei állásait, miközben a gárda hősei Staszkówkát foglalták el. Fölemelő érzés volt követni vezérkarommal csapataim győzelmes előnyomulását – de egyszerre hirtelen változás történt! Úgy láttuk, hogy az ellenséges árkokba már betört katonáinkat visszavetették, és hamarosan egész rajok gurultak lefelé a lejtőn. Valószínűnek tűnt, hogy egy ellencsapás minden elért sikerünket megsemmisítette.
A visszavert katonák száma egyre csak növekedett, sőt hamarosan többen közeledtek, mint amennyien betörtek az ellenséghez, és számuk még mindig nőtt! Ekkor tisztázódott a helyzet: az errefelé igyekvők oroszok. Az egész védősereg – már akik életben maradtak – hadifogságba esett, számuk hamarosan ezrekre rúgott.
A 12. hadosztály áthaladva a magaslat gerincén, üldözésbe kezdett. Jobbszárnyával elkanyarodott és helyet adott a német tartalékhadtest szárnyának, amely a Kamielc-erdőnél oldalazó tűzbe került. A 39. honvéd hadosztály is birtokba vette a magaslatot és felzárkózva követte a győztesen rohamozó gárdát.
Estére a szövetséges csapatok Nyugat-Galíciában az egész orosz arcvonalat közel a magyar határtól egészen a Dunajec visztulai torkolatáig áttörték. Hadifoglyok százezrei és felmérhetetlen zsákmány jutott kezükre.
Az osztrák-magyar 12. hadosztály az ellenséges állás kulcsát, a Pustki-hegyet, a 39. honvédhadosztály a csatlakozó magaslatot foglalta el. A német tartalékhadtest megnyitotta Gorlicénél a kaput a további előnyomuláshoz, a gárda pedig áttörte Sztaszkówkánál a szilárd falat. Ezzel szabaddá vált az út Mackensen – a német 11. és osztrák-magyar 4. hadsereg főparancsnokának – diadalmas hadjárata számára. Az erélyes üldözés Przemysl visszafoglalását és Lemberg felszabadítását eredményezte.
A nagyvonalú terv merész kidolgozójának csodálattal kell adóznunk, de nem tagadhatjuk meg a legnagyobb elismerést a nagyszerű terv végrehajtásával megbízott hadvezetéstől sem. Utóbbi a támadás sikerét biztosító előkészítéshez mindent messzemenően előteremtett és kiutalt, mindent átgondolt és megfontolt, az erők célszerű elosztásával pedig biztosította azok együttműködését.
Mindent felülmúlt azonban a támadó csapatok hősiessége. Szemtanúja voltam, milyen halált megvető bátorsággal indultak újabb és újabb rohamra, milyen fáradhatatlanul támogatta a kitűnően vezetett tüzérség az előretörő gyalogságot, mennyire fáradoztak a műszaki csapatok, hogy utat nyissanak a rohamoszlopoknak, mennyi kárt okoztak repülőink az ellenséges tüzérségnek.
Ezeket a csapatokat – öt morva, sziléziai, lengyel és négy felső-magyarországi ezredet – négy hónapon át vezettem a világ legjobb csapatai mellett Mackensen diadalmas hadjáratán Galícián és Lengyelországon keresztül. Szívósságuk, kitartásuk, bátorságuk, hősiességük minden képzeletet felülmúlt. Kitartásukat és harci kedvüket, a nagy győzelemhez segítő magatartásukat siker koronázta és a dicsőséggel övezett tábornagy elismerése jutalmazta. Az a szellem, amely Gorlicétől Breszt-Litovszkig csodálatra méltó teljesítményekre sarkallta, a háború további folyamán is lelkesítette őket – mígnem a romba dőlő, összeomló állam kiütötte kezükből a fegyvert.
(Arz Artúr: Harc és összeomlás. Az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkari főnökének emlékirata az első világháborúból. Kossuth Kiadó. 2021, Budapest.)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése