Cápafogás - A Nagy Háború anekdotái - LXVI.

Nagy ellensége a tengerészeknek a cápa, ezért üldözik is, ahol csak tehetik. Rendkívüli eseménynek számít a hajón, ha sikerül egyet elcsípni.

Utazásaim alatt többször sikerült nekünk cápát fogni és ha ilyen bestiát a hajófedélzetre hoztunk, volt akkor mészárlás, verés és ütés. A legénység mindenféle szerszámmal nekitámadt és addig verték és ütötték a vergődőt, míg az ki nem adta a páráját. Ezután megkezdődött a boncolás, mindenki akart valami emléket a cápából. Kiverték a fogait, bőréből darabokat hasítottak, gerinccsigolyáit pedig egy kb. 5 mm átmérőjű sodronyra húzták, megszárították, lereszelték, kifényesítették és meg volt a szép sétabot. 

A “Fasana” korvettel a csendes-óceáni Salamon szigetcsoport egy szigetének öblében horgonyoztunk. Egy reggelen észrevettük, hogy hatalmas cápa kerülgeti a hajónkat. Hamar elővettük a cápahorgot, arra egy jó nagy falat sós húst tettünk és a horgot egy megfelelő erős kötélen a tatról a vízbe eresztettük. A cápa rögtön észrevette a csalétket, de nem harapott bele. Bizonyára gyanúsnak tartotta és csak kerülgette azt. Mi pedig nem értünk rá, hogy tovább figyeljük. 

Az SMS Fasana korvett.

Délben éppen ebédeltünk a szakaszvezető-altiszti étkezdében, amikor beront hozzánk a kormányos küldönc és lihegve jelenti nekem, a kormányos mesternek, hogy a cápa a horgon lóg. Ebédünket abbahagyva felrohantunk a tatra. Már húzták fel az erősen csapkodó cápát és az éppen a tat alatt levő parancsnoki szalonnak ablakáig jutott, midőn az ügyeletes hadapród golyós fegyverével oda érkezett. 

Jól kihajolva ráfogta a fegyverét a cápára és éppen abban a pillanatban sütötte el, amikor a parancsnok az ablakból kinézett. Kis híja volt, hogy a golyó a fejét nem találta, de szerencsére a cápa fejét érte a lövés, úgyhogy azonnal életét vesztette. Azonban kiakadt a horog is a szájából és a cápa ismét a tengerbe esett. 

A parancsnok kiront a szalonjából, ordítva, hogy az embernek már az élete sem biztos a hajón. A szegény hadapród pedig ott áll mint a halálraítélt, de nem sokáig, mert a parancsnok már kimondja rá a szentenciát: “azonnal leváltani!” Azután utasítja a lármára odasiető elsőtisztet, fogalmazzon meg rögtön egy hajóparancsot, hogy a szolgálati szabályzat értelmében hadihajón lövést leadni csak a parancsnok engedélyével szabad. 

A cápa pedig még napokon át ott feküdt a korállok közé ágyazva, 10 m mély vízben, fehér hasát mutatva. Valahányszor megpillantottuk, eszünkbe jutott a parancsnokunk, akit még sohasem láttunk annyira felbőszülve, mint ennél a cápafogásnál. 

(Forrás: A Magyar Haditengerészeti Egyesület Közleményei)