2019. május 16., csütörtök

Horthy Miklós levele Szuborits Róbert édesapjának

Az otrantói csata után, még a kórházban lábadozva, Horthy Miklós levelet írt hősi halált halt első tisztje édesapjának. A levél magántulajdonban volt, majd 2005-ben a Horthy Miklós Társaság közadakozásból megvásárolta, és a Magyar Nemzeti Múzeumnak adta át megörzésre. 

"Kedves Bátyám!

Egy fájdalmas kötelességemnek engedelmeskedem, amikor tisztjeim és egész legénységem nevében vérző szívvel fejezem ki legigazabb részvétemet. Mi magunk is a legnagyobb részvétre szorulunk, szerettük, becsültük, tiszteltük! Alattvalóinak egy mindig szeretettel gondoskodó, mindenre figyelő jóságos feljebbvalója volt, nekem - a mellett, hogy lankadhatatlan kitűnő helyettesem - igaz és hű barátom. Az iránta megnyilvánuló részvét leírhatatlan volt és a temetése a legmeghatóbb és szebb, amit csak elképzelni lehet. - A túlerő elleni 3 órát tartó ádáz küzdelemben szegény Róbert folyton tevékeny volt, mindenütt segített, utánanézett, reparáltatott. 10 óra d.e. után, mikor épen egy keletkező tüzet oltatott el, ment a fedélzeten baloldalt a boot...-nél hátrafelé.

Akkor érte egy szerencsétlen gránát. Rögtön ott volt a segítség, de alig 1 1/2 perc alatt megszűnt élni, tehát nem szenvedhetett. Számos barátai és tisztelői mind azzal vigasztalják magukat, hogy szebb halállal kimúlni nem lehet. Egy érckoporsót csináltattunk, hogy fel lehessen vitetni. Bocsánatod kérem, hogy így, ceruzával írok, de sebesülve az ágyban fekszem és nem akartam soraimmal késni.
A levélhez mellékelt fénykép.
A Novara rövidesen Polába megy sérüléseit orvosolni. Remélem, hogy nem kell vissza maradnom, de aztán mégis hosszabb ápolásra szorulok, azért címem bizonytalan. Azonban: An das Komando S.M.S. Novara Marinefeldpost Pola címzésű levelek minden késés nélkül felbontatnak helyettesem által. Szegény Róbert hagyatéka előírás szerint természetesen a legnagyobb precizitással rendeztetik. - Magam is beteg lévén bocsáss meg kedves bátyám, hogy bővebben nem írhatok, de ha legközelebb utam Budapesten vezet keresztül, nem fogom elmulasztani tiszteletemet tenni. Mellékelve küldök egy felvételt, mely a katasztrófa helyét ábrázolja. Az ágyú védpáncélján két találat látható.

Legmélyebb részvétemet ismételve és fájdalmatokban fájó szívvel és őszintén osztozva maradok mély tisztelettel

őszinte híved

Horthy Miklós
sorhajó kapitány
a "Novara" parancsnoka

21/V. 917."


A teljes levél megtekinthető a Horthy Miklós Társaság weboldalán, erre a linkre kattintva:

Read more...

2019. május 12., vasárnap

Láthatatlan repülőgépek, avagy egy elfeledett kísérlet rövid története

Az első világháború kitörése után a németek több eljárással is kísérleteztek, hogy az ellenség számára megnehezítsék a repülőgépeik észlelését. Különféle rejtőszíneket és mintákat alkalmaztak, azonban egy-egy minta vagy szín csak bizonyos időjárási viszonyok közt, vagy terepen érte el a kellő hatást. 1916-ban egy teljesen új megközelítést próbáltak ki: átlátszó repülőgépet próbáltak meg létrehozni. Egy Fokker E.III monoplán vászonborítását Cellonra, azaz cellulóz-acetátra cserélték, ami a gép törzsét átlátszóvá tette. 
Fokker E.III Cellon borítással.
Cellon borítású Fokker E.III a szerelőcsarnokban.
Az egyik példány pilótafülkéje. Nem minden részt tudtak átlátszóvá tenni.
Normál és "láthatatlan" Fokker eindecker-ek.
Átlátszó Rumpler C.I kísérleti repülés előtt a reptéren. 
A tesztek 1916-17 folyamán zajlottak a Berlin-Döberitz repülőtéren, és a már említett Fokker mellett egy Rumpler C.I gépet is bevontak a kísérletekbe. Mivel az első eredmények bíztatóak voltak, még fejlesztés alatt álló gépeken is alkalmazták a Cellon borítást. Így a Linke-Hofmann R.I 8/15 nehézbombázó törzsét is Cellonnal borították vászon helyett.
A Linke-Hofmann R.I 8/15 bombázó szerelés alatt. A törzs hátsó része itt is Cellon borítást kapott.
Ugyanaz a gép, már a reptéren.
A koncepcióval azonban több probléma akadt. Egyrészt a repülőgépek számos elemét, így például a motort, a vázat, a pilótát és a műszereket nem lehetett átlátszóvá tenni. Ezen kívül a Cellon a közvetlen napfényben csillogott, ami pontosan az ellenkező hatást váltotta ki, mint amit el kívántak érni. A másik probléma magával az anyaggal volt. Könnyen magába szívta a nedvességet, és megnyúlt, amikor pedig megszáradt, összement és elszakadt. Ezen kívül az UV sugárzástól egy idő után besárgult, és elvesztette átlátszóságát.
A Cellon borítás előnyei jól "láthatóak".
Mivel a háború folyamán a repülőgépek egyre gyorsabbak lettek, és a fülelőberendezések is elterjedtek, a láthatatlanság – pontosabban az alacsony észlelhetőség –, már nem jelentett akkora előnyt, így a kísérletekkel felhagytak.

Read more...

2019. május 5., vasárnap

Déry Ernő, az SMU 27 tengeralattjáró második tisztjének visszaemlékezése egy konvoj elleni támadásra

1917. december 29-én Robert von Teufl sorhajóhadnagy az SMU 27 parancsnokságát Holub József sorhajóhadnagynak adta át, aki az SMU 22-esről érkezett. Negyedik földközi-tengeri cirkálóútjára 1918. január 10-én indult. Az Otrantói-szoroson másnap, lemerülve haladtak át. Közben egy ANIMOSO-típusú romboló 150 méterrel ment el az orruk előtt, de a vetőcsővel valami baj volt, s így nem tudtak lanszírozni. 14-én, Málta előtt korházhajóval találkoztak, 21-én hajókaravánt, majd újabb kórházhajót láttak, másnap megint egyet. A kórházhajó mögött két kis gőzös haladt. Az SMU 27 lemerült, de nem jutott támadáshoz. Felemelkedett. Reggel hét órakor lemerült, mert újabb gőzhajók közeledtek. Közelebb érve Holub látta, hogy ismét kórházhajókkal van dolga. Felemelkedett kilenc óra 50 perckor, szinte nem akart hinni a szemének: 18 egységből álló hatalmas hajókaraván közeledett feléje az akkor már általánosan alkalmazott cik-cakkos vonalban. Az idő viharos volt, a magas hullámok rendkívül megnehezítették a kilátást, mert hol eltakarták a hajókat, hol lehetővé tették megfigyelésüket.
Az SMU 27 fedélzeti lövege és a legénység egy része.
Ezt a támadást Déry fregatthadnagy a következőképpen adta elő: "A biztosított menetet - a konvojt - a kereskedelmi hajókkal egyenlő számú romboló kísérte. A konvoj felett repülőgép keringett. Az egész menetből először ezt vettük észre, ez hívta fel a fgyelmünket a hajók közeledésére. A menetet az élen egy külön biztosított kiscirkáló vezette. A csoport egyenesen felénk tartott. Támadást határoztunk el, és célpontként a menet közepén haladó két nagy kereskedelmi hajót szemeltük ki. A közelükbe férkőzés nem volt könnyű. Mintegy 30 méterre merülve átbújtunk a külső biztosítást végző hadihajók alatt, majd periszkópmélységre emelkedtünk és rövid egymásutánban (11 órakor és 11 óra tíz perckor) két torpedót lőttünk ki, a felsőt és az alsót. Két éles dörrenés. Torpedóink találtak, és a kiválasztott két kereskedelmi hajó örökre elmerült a hullámsírban. Sikeres támadásunk délelőtt 11 órakor zajlott le, az üldözőink még este hat órakor is a nyomunkban voltak és így csak éjjel jöhettünk a felszínre..."
A brit SS MANCHESTER SPINNER gőzös.
A konvojból kilőtt, elsüllyesztett hajók angol lobogót viseltek. Nevük: ANGLO CANADIAN, 4239 BRT, és MANCHESTER SPINNER, 4247 BRT. Az elsőnél hárman meghaltak, a másodiknál áldozat nem volt.

A konvojokkal kapcsolatban Déry elbeszéléséhez még a következőket fűzte: "A harci egységekből álló kötelékek – különösen nagy egységek – biztosításánál természetesen az őrségben állók sokkal éberebben figyelnek, mint kereskedelmi hajók kísérésénél, és így nehezebb is azokat észrevétlenül megközelíteni. A kereskedelmi hajók kísérésére és őrzésére kirendelt torpedórombolók ugyanis jól tudják, hogy az ellenséges tengeralattjárók nem rájuk, hanem az értékes anyagot szállító kereskedelmi hajókra pályáznak. Magukat ilykép biztonságban érezvén, néha a figyelést nem azzal az éberséggel végzik, amivel végeznék akkor, ha saját életüket éreznék veszélyeztetve..."

Az SMU 27 a kísérő rombolók vad támadása elől 40 méterre merülve kitért. Amikor 14 óra 33-kor a parancsnok periszkópmélységre akart emelkedni, hogy kikémleljen és egy újabb támadást készítsen elő, a periszkóp olyan gyorsan csúszott vissza, hogy összenyomta a parancsnok jobb bokáját. Holub a támadást lefújta, mert bokája egyre jobban fájt, lába megdagadt; elindultak hazafelé. Január 23-án hajnalban hagyták el Máltát, s 25-én 17 óra 30 perckor érkeztek vissza támaszpontjukra, a Bocchéba. Az SMU 27 átvizsgálásra dokkba került.

(Forrás: Csonkaréti Károly: Gyorsmerülés - Az osztrák-magyar haditengerészet tengeralattjáróinak története 1907-1918. Zrínyi Kiadó, 2007.)

Read more...

2019. április 16., kedd

Tengeralattjáróból turistalátványosság

1919 április 15-én az U-118 tengeralattjárót egy apró gőzös vontatta a Csatornán át Scapa Flow irányába. A kéttagú konvojra hirtelen vihar csapott le, és a vontatókötél elszakadt. A tengeralattjáró a Sussex-i Hastings-nál sodródott partra, hajnali 0:45-kor, pontosan a Queens Hotel előtt. 

A megfeneklett tengeralattjárót először három traktor segítségével próbálták meg újra vízre tenni, majd egy francia romboló ágyúzta, hogy darabokra törje a hajótestet. Egyik módszer sem járt sikerrel, és a közeli épületek miatt robbantással sem próbálkozhattak.
Az U-118 roncsa viharban.
A parton heverő tengeralattjáró népszerű turistalátványosság lett, és a húsvét során több ezren látogatták meg. A roncs a helyi parti őrség felügyelete alatt állt, az Admiralitás pedig engedélyezte a város jegyzőjének, hogy a látogatóktól belépőjegyet szedjenek. Ez két hétig tartott, és összesen 300 Fontot gyűjtöttek össze, amit a hazatérő katonák fogadó ünnepségére költöttek el. 

A magasrangú látogatókat a parti őrség két tagja, William Heard és W. Moore vezette körbe a tengeralattjáró belsejében. A látogatásokat április végén beszüntették, mivel mindkét tiszt súlyos beteg lett. Először azt hitték, hogy a hajótestben rothadó étel miatt, de idővel mindkét férfi állapota rosszabbra fordult. Moore 1919 decemberében elhunyt, Heard pedig 1920 februárjában követte társát. A vizsgálat szerint az akkumulátorokból folyamatosan szivárgó savból klórgáz keletkezett, ami tályogokat okozott mindkét férfi tüdejében és agyában. 
A roncs a tenger felöl nézve.
Habár a hajótestbe már nem lehetett belépni, a tengeralattjáró mellett vagy a fedélzetén továbbra is gyakran fotóztatták magukat az arra járó turisták. Végül 1919 októbere és decembere közt az U-118 roncsát szétvágták és eladták ócskavasnak. A fedélzeti ágyú a helyszínen maradt, de 1921-ben azt is elszállították. A hajógerinc egy része még ma is ott van a parti homok alatt.
Az U-118 egy repülőből fotózva.

Read more...

2019. március 23., szombat

101 éves a magyar katonai ejtőernyőzés - 1918. március 23.

A magyar katonai ejtőernyőzés kezdete Boksay Antal főhadnagy nevéhez köthető, aki saját elmondása szerint a dél-tiroli perginei repülőtéren, 1918. március 23-án, U.Z.I.-típusú repülőgépből 2000 méteres magasságban ugrott ki, majd épségben földet ért. Miért ettől a dátumtól eredeztetjük a magyar katonai ejtőernyőzés kezdetét? Boksay ejtőernyős ugrásában 5 fontos feltétel valósult meg ahhoz, hogy az első magyar katonaként tiszteljük, aki ejtőernyővel ugrott. Ő volt az első, aki 1. magyar katonaként, 2. önként, 3. repülőgépből, 4. nem vészhelyzetben, 5. ejtőernyővel kiugrott és épségben földet ért. Boksay Antal így emlékezett vissza az ejtőernyővel történt első kísérleteikre:

"Az ejtőernyőkísérletekről már korábban hallottunk. A németeknél a nyugati fronton alkalmazzák is körülbelül egy hónapja, de nálunk csak most próbálják ki. Kaptunk mi is négy darabot belőlük. Ezek az ejtőernyők azonban külön építendők be a gép törzsébe. Úgynevezett tubusos ejtőernyők, melyek hátul a gép törzsének alsó részébe vannak beépítve. Innen egy közepes vastagságú hosszú kötél nyúlik előre a törzs külső részén, a megfigyelőhöz és a pilótához külön-külön, akik a derekukon tűzoltógurtnival kapcsolják össze a kötelet.

Két asztalos dolgozott egy hétig a rajzok szerint, míg az ejtőernyőt tartó tubusok elkészültek. Egyelőre két U.Z.I.-típusú gépbe építettünk be két-két darabot. A szerelők közül már többen megtanulták az ernyő szakszerű összehajtogatását, amit a gyár kiküldöttje gyakoroltatott velük. A pepita színű ejtőernyők finom selyemből készültek, a gyári kiküldött szerint darabja 2000 koronába került.

Már többízben repültek az ejtőernyős gépekkel, de eddig még nem vállalkozott senki sem az ejtőernyő kipróbálására. A legtöbben azon a véleményen voltak, hogy az ejtőernyő kinyílásánál a gép aljáról a törzs külső oldalán az ülésekig előrenyúló kötél bele fog akadni a kormányszerkezetekbe és a gép így biztosan lezuhan. Egyelőre csak arról volt szó, hogy a kötél végére egy 30 kg-os homokzsákot kötnek és ezt kell a hátsó ülésből kidobni. A parancsnok napokig próbálkozott önként jelentkezőt fogni, de senkisem vállalkozott a kidobásra. A gyár használati utasítása ugyan pontosan leírta az eljárást, sőt a feltaláló, egy Heinecke nevű német elmondja itt azokat a személyes benyomásait, amiket eddig a kiugrásokkal szerzett. Esés közben cigarettára gyújtott, legtöbbször minden baj nélkül ért földet. Mindössze két ízben volt kar- és bokarándulása az első kiugrásoknál.

Én abban az időben egyik lezuhanásomból kifolyólag gyengélkedő voltam, de elhatároztam, hogyha jobban leszek, jelentkezni fogok az ejtőernyő kipróbálására, öt nap múlva az orvos megengedte a repülést és első utam tényleg a századparancsnokhoz vitt, ahol jelentkeztem az ejtőernyő-próbára. Századparancsnokom, Schwab Hugó százados mélyen a szemembe nézett, — nem akart hinni füleinek, hogy végre egy jelentkező van. Igen megörült, mint mondja, ő már többször gondolt reám és majdnem biztosra is vette, hogy ha jobban leszek, jelentkezni fogok.
vitéz Boksay Antal sírja
A kipróbálás nem ment olyan egyszerűen, mint gondoltam. Elsősorban bejelentették az összes felsőbb parancsnokságoknak, hogy az első ejtőernyőpróbát fogjuk megtartani a perginei repülőtéren.

A premier iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a parancsnokságoktól csak úgy özönlöttek a tisztek hozzánk. Két napig kellett várnunk, amíg mindenki eljött, aki bejelentette magát. Lakásainkban az összes fekvőhelyeket lefoglalták, úgy hogy egyik éjjelen az ebédlőben aludtam matracokon, mert a szobámat egy hadosztályparancsnok foglalta le.

Megjött a nagy nap. A repülőtér feketéllett a tömegtől. Mindenki érdeklődve várta a pillanatot, amikor az első repülőgépejtőernyő a levegőben kinyílik és himbálózva leszáll.

Hofeckerrel ülök be az egyik U.Z.I.-gépbe. A gépet úgy körülveszik az érdeklődők, hogy a motort nem merem begyújtani, nehogy a propeller valakit levágjon. Különösen a magasrangúak nézik nagy érdeklődéssel az ejtőernyő beépítését, a legtöbben kétkedő fejcsóválással mérnek végig bennünket. Sokan csak legyintenek kezükkel és nyaktörő vállalkozásunkat öngyilkossági kísérletnek tartják.

Végre mindenki megnézte azt, amire kíváncsi volt, lassan a gép környéke megtisztul. A motor beugrik, a propeller szele az elől és hátul állókat hamarosan félretessékeli az útból. Elstartolunk

Emelkedés közben látom, hogy sokan integetnek felénk. 2000 méterben a repülőtér felett dobom ki a homokzsákot a gépből. A lezuhanó homokzsák nagy erővel rántja ki a tubusból az ernyőt és a gép veszélyesen előre billen, de Hofecker meghúzza a volánt és az egyensúly ismét helyreáll. Az első repülőgépejtőernyő, amit életünkben először láttunk, hirtelen kinyílott és százak szeme láttára himbálódzva, mint az óra ketyegője, megindult lassan lefelé.

A gép törzsébe beépített tubus-ejtőernyő használhatósága tehát bebizonyult, úgy hogy most már több gép is kapott ejtőernyőt. Minden században igyekeztek egy-két ejtőernyős gépet átalakítani, főképpen a felderítő gépeknél. A vadászszázadok gépei csak ritkábban kaptak ejtőernyőt, mert itt a törzs sokkal rövidebb, mint a felderítő gépeknél és a tubus beépítése körülményesebb. A legtöbben még mindig bizalmatlanok voltak az ejtőernyővel szemben, úgy hogy a beépítés lassan haladt előre. Későbben a gyárakból érkeztek újabb rendszerű, ú. n. üléspárna ejtőernyővel ellátott gépek, ahol a pilóta már az összehajtogatott ejtőernyőn ült. Az ülésből hátranyúló hosszú kötél itt hiányzott és ezzel az ejtőernyővel szemben a bizalom is nagyobb volt. Egy ilyen ejtőernyővel szálló kísérletet is tettem, ami kitűnően sikerült.

Az ejtőernyő azonban mindig lassan terjedt el és 1918 júliusában is alig volt századonként egy-két ejtőernyős gép. Még mindig sokan idegenkedtek a használatától, mert a gépben a mozgást gátolta.

Most kaptuk a hírt, hogy a nyugati fronton Udet, a világhíres német vadászrepülő menekült meg ennek segítségével a biztos haláltól. Egyik bajtársunk mondotta el az esetet, aki két nap előtt érkezett vissza onnan, ahol szabadsága ideje alatt egyik rokonát látogatta meg. Udet gépének kormányhuzalait lőtték el légi harcban és körülbelül 800 m. magasról fejjel lefelé zuhant a géppel. Négyszáz méteren sem tudta a gépet egyensúlyba hozni, úgy hogy kiugrott a gépből az ejtőernyővel. Az ernyő azonban a gép oldalkormányába megakadt és gépestől együtt esett ő is lefelé. Szerencsére az oldalkormány letörött és az ernyő szabaddá vált, úgy hogy alig 80 méterre a föld fölött nyílt ki rendesen és Udet könnyű lábrándulással menekült meg.

A mi frontszakaszunkon a napokban egy égő U.Z.I.-típusú gépből ugrott ki a megfigyelő, de az ernyő nem nyílt ki. Természetesen halálra zúzta magát.

Hefthy Frigyes tiszthelyettesnek sikerült szerencsésen megmenekülni ejtőernyőugrással a biztos halálból. Most kaptuk a jelentést a részletekről. Ellenséges repülésen volt és 5000 méter körül kilenc Henriot-gépből álló raj támadta meg. Gépe foszforlövést kap, kigyullad, Hefthy kiugrik és körülbelül 15 perces esés után kisebb horzsolásokkal szerencsésen földet ér. Ez az első eset, hogy nálunk légi harcból valaki ejtőernyővel megmenekült. Mindnyájunkat megnyugtat, hogy már van kézzelfogható eredmény az ejtőernyő használhatóságáról."

(Forrás: vitéz Boksay Antal: Egy repülőtiszt háborús élményei. 1938, Budapest.)

Read more...

2019. január 16., szerda

Az SM UC-61 tengeralattjáró roncsa - galéria

Az SM UC-61 német tengeralattjáró 1917. július 26-án Calais-től délre megfeneklett, majd a legénysége felrobbantotta. A roncsot a franciák átvizsgálták, majd sorsára hagyták. A tengeralattjáró maradványai időnként előbukkannak a homok alól. Az alábbi képsorozat nem sokkal a hajó megsemmisülése után készült, amikor a francia haditengerészet átvizsgálta. Bővebben itt írtunk az esetről.
































Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP