csütörtök, május 11, 2023

Fernlenkboot - partvédelem távirányított motorcsónakokkal

Az első világháború folyamán a Német Császárság számára az egyik legnagyobb kihívást a Királyi Haditengerészet nyomasztó túlereje jelentette. A várakozással ellentétben a britek megelégedtek a német kikötők távoli blokádjával, nem kívántak nagy egységeikkel a veszélyesnek ítélt német vizekre behajózni. A Csatornán és a belga partoknál azonban más volt a helyzet. A németek által megszállt belga kikötőket a britek számtalanszor megtámadták, hogy megakadályozzák a német tengeralattjárók tevékenységét. Ezek közül a legismertebb a zeebruggei rajtaütés volt, de a britek monitorokkal is bombázták a kikötőket.
Az FL rohamcsónak vonalrajza.
A brit tevékenységre az egyik legérdekesebb német válasz a Fernlenkboot, vagyis egy távirányítású rohamcsónak kifejlesztése és bevetése volt. A hadüzeneteket követően a császári német haditengerészet, a hadügyminisztérium és a vezető német nagyvállalatok is számos fejlesztési tervvel álltak elő, melyek közt kifejezetten a blokád feltörésére alkalmas vélt eszközök is voltak. Az első kísérleteket a Berlin melletti Müggelsee-n, valamint Travemünde és Kiel partjainál végezték el, és a következő eredményeket hozta: 

1, egy kis hajótestbe nagyon nehéz belezsúfolni a nagyméretű távvezérlő eszközöket. 

2, a távvezérelt torpedók fejlesztését feladták. 

3, minden erőforrást egy nyitott, távvezérlésű motorcsónak fejlesztésére allokálnak. 

4, a rádió távirányítást elhagyják (túl érzékeny a zavarásra), inkább a kábeles vezérlést preferálják. 

5, irányítótornyokat építenek, a Bülk világítótoronyból végrehajtott teszt bebizonyította, hogy a kábeles vezérlés tiszta időben 15 km-es hatótávolsággal bír.
FL naszád szállítása.
1915 szeptemberében 12 Fernlenkboot-ot rendeltek, melyek közül négyet eleve csak tesztelésre szántak, míg további nyolcat Flandriába telepítettek a brit monitortámadások kivédésére. Ezzel együtt elrendelték, hogy a belgiumi Ostende és Zeebrugge kikötőjében 30 méter magas irányítótornyokat építsenek. 1916 szeptemberében további 5 Fernlenkboot építésére adtak megbízást, amiket Libau és a Kurland-félsziget területére szántak.

A csónakok orrában 700 kg robbanóanyagot helyeztek el, amit egy csappantyú hozott működésbe, amint a csónak a célpontnak ütközött. Abban az esetben, ha ez nem működött, a csónakot távolról is (a kábelen át kiadott paranccsal) fel lehetett robbantani. Emelett a fedélzeti zárakat rejtett kapcsolókkal is ellátták, arra az esetre, ha egy csónak az ellenség kezére kerülne, és azokat hatástalanítás nélkül felnyitnák.
A Fernlenkboot egy német képeslapon.
A távvezérlő berendezést a Siemens fejlesztette ki, és 6 órás üzemidővel bírt. A kábeldobra 20 km kábelt csévéltek fel, és 800 kg-ot nyomott. A kábel vége az irányító központba volt bekötve, ahonnan a következő parancsokat lehetett kiadni:

1, a vezérlő bekapcsolása.

2, motorindítás (ami azonnal indította a csónakot), motor leállítása.

3, kormánylapát állítás.

4, önmegsemmisítés.

5, hátsó irányfény felkapcsolása, hogy a csónak a sötétben is irányítható legyen.

6, a ködfejlesztő ki- és bekapcsolása.

A parti vezérlés nem bizonyult túl hatékonynak, ezért a vezérlőt egy torpedónaszádra telepítették, ami biztonságos távolságból tudta követni a kis csónakot. Továbbá léghajókra is telepítettek vezérlőket, így 5 000 méter távolságból tudták irányítani a rohamcsónakot, a vezérlőkábel hosszát pedig 50 km-re növelték. 1918 folyamán megkezdték a biztonságos rádiókapcsolat fejlesztését is (aminek segítségével az irányítás repülőgépről is lehetséges lett volna), de a háborús körülmények, és a fegyverszünet miatt ezt már nem tudták befejezni. 
Az egyik FL naszádot betonbunkerbe tolják Zeebrugge kikötőjében.
Az FL naszádok állomáshelye és felhasználása:

FL 1 – Flandria.
FL 2 – Flandria.
FL 3 – Flandria. 1916. április 24-én a vezérlőberendezés hibája miatt önmegsemmisítés.
FL 4 – Kurland. 1917. november 3-án megtámadtak vele egy rombolót, de az lövegtűzzel elsüllyesztette.
FL 5 – Flandria. 1916. szeptember 25-én támadás közben a motorja kigyullad, majd önmegsemmisítés.
FL 6 – Flandria.
FL 7 – Flandria. 1917. március 1-jén, egy trawlerről irányítva a Nieuwpoort-i mólóba csapódott. Robbanás nem volt.
FL 8 – Flandria. 1917. szeptember 6. Az HMS M.26 monitort támadták vele, de az lövegtűzzel megsemmisítette.
FL 9 – Kurland. Nem állt szolgálatba.
FL 10 – Kurland. 1918. május 28-án repülőgépről irányították, de a támadást az adó meghibásodása miatt félbe kellett szakítani.
FL 11 – Kurland. Nem állt szolgálatba.
FL 12 – Flandria. 1917. október 28-án az HMS Erebus monitort támadták meg vele. A csappantyús gyújtó nem működött, így távolról robbantották fel. A monitor csak könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az HMS Erebus monitor, 1944-ben.
FL 13 – sorsa ismeretlen.
FL 14 – Kurland. Nem állt szolgálatba.
FL 15 – Kurland. Nem állt szolgálatba. 
FL 16 – sorsa ismeretlen.
FL 17 – Flandria.
II. Vilmos császár és kísérete megszemlél egy FL naszádot.
Mivel a Fernlenkboot nem teljesítette a várakozásokat, a fejlesztéseket 1918 folyamán leállították. Tervben volt egy 40 csomó elérésére képes változat fejlesztése is, de abból sem lett semmi. Az osztrák-magyar haditengerészet is érdeklődött a távirányítós motorcsónakok fejlesztése iránt, de a németek lebeszélték őket róla.

Read more...

hétfő, április 24, 2023

Captain (vitéz Hardy Kálmán): U 105

A kis kadét, Ő felsége U. 105-ös naszádjának legfiatalabb tisztje volt. Csinos, barna, kissé elkényeztetett katonagyerek. Apja a magyar bakák élén a Doberdón verekedett, édesanyja otthon, az alföldi faluban aggódott a régi udvarház elszállt madaraiért és várta a postát. Még fél esztendő se múlt el azóta, hogy írt neki egy «Commando». Ceruzával, rózsaszínű lapon írták meg neki, hogy a nagyobbikat, az ő hős fiát, eltemették Galiciában. Egyebet nem írtak. Azóta gyászolt és várt. Várta az urát és a kisebbiket, aki még megmaradt. 

A kadét az U. 105-ösön komoly dologgal foglalatoskodott. Az olaj- és a vízfelvételt ellenőrizte, azután a hajómester segítségével megszámolta a gummicsizmákat és a konzerveket. Közben kurtaszárú angol pipából szítta az erős magyar szűzdohányt. A pipa ugyan ritkán égett, de ennek csak örült a gazdája, mert alapjában véve a csokoládét sokkal jobban szerette. A whisky és a pipa csupán szükségszerű kiegészítői voltak marcona tengerész voltának. Valami csendes, de annál erősebb bajtársi terror erőszakolta rá ezeket a kellemetlen dolgokat. 
A hajómester elejtett egy konzerves dobozt. A kadét felrezzent. Fontos munkája közben két gondolat nyugtalanította. Az egyik, hogy vajjon jól végzi-e pensumát és a másik ... az édesanyja. Nem, ez rendben van, ő most nyugodt lesz, hiszen tegnap írt neki : «Ne félts engem, öt hétig nem írhatok, de tudod, jó, csendes, biztos helyen leszek és majd vigyázok is magamra. . .» 

A kis kadét kivételesen került tengeralattjáróra. Kevés volt a tiszt. Neki pedig már vitézségi érme volt. Valamelyik olasz csatornában, torpedóhajóról lelőtt revolverével egy bersaglierit, aki célbavette parancsnokát. Az alapjában szelíd fiúban volt valami az ükapjából. Ha szólt az ágyú, meg a puska, felébredt benne a régi kurucgenerális vére. És ilyenkor az édesanyja is mindig az eszébe jutott. Búcsúzáskor bátorítón ott csókolta meg a kuruc ős képe alatt a falusi ebédlőben, az apja pedig akkor mondta neki : te katonagyerek vagy, félned nem szabad! 

A tisztek visszatértek a kikötőből és beszálltak. A kadét beszámolt nekik munkájáról. Gondosan végignézték a szivar alakú vaskoporsónak minden csavarát, a gépeket, torpedókat. Aztán megoldódtak a hajókötelek és az U. 105-ös próbaútra indult az öbölbe. A kikötőhídon szomorúan vonított a kadét juhászkutyája. — Szamos, Szamos . . . mormogta a nevét és valamilyen furcsa kis fájdalmat érezett. Egyszerű gyakorlatok után Szamos vitte partra szájában a dobókötelet, indulásnál ideges örvendezéssel mindig ott ugrándozott a kötelekkel bajlódó matrózok körül. Most olyan szomorú volt, mint a gazdája és mérgesen mozdult a két lussini hajósra, mikor visszaparancsolták. Aztán hirtelen felkapta az orrát és megugatta a távolodó hajót, mint a teliholdat. . . 

Az úton minden rendben ment. Parancsok ritkán hangzottak el. Egy néma intés, vagy kemény fejmozdulat többet mondott minden lármás kommandónál. És a jól begyakorolt legénységnek e szótlan fegyelmében benne volt tisztjei tudásának feltétlen elismerése. Ettől függött a hajó sorsa, mindnyájuk élete, a siker, a diadal...

A kadét parancsnoka mellett állott. Visszafojtott lélegzettel leste minden mozdulatát, figyelte a legénységet s egyszerre olyan valószínűtlennek rémlett előtte, hogy otthon szabadságon olykor ártatlan, nagyhangú füllentéseket is hallott e néma vasemberektől. Mint ő, ezek is önként jelentkeztek a búvárkodásra és most, az életet fitymálva, nyugodtan néznek szembe a halállal, akár a betyár vagy a kalóz. 

— Gyorsmerülés, harminc méter ! . . . 

A vasszivar hirtelen elnyeli az ő hajósait. Lezárulnak a fedélzet kerek csapóajtói. A kis hajó eleje már lefelé billen, vízbe fúrt orra mind mélyebben szánt. Már csak a zúgó elektromos gépek zaja hallatszik, teljes erővel tolják le a hajót a tenger mélységeibe. 

Odafenn, túl messze a parton, hiába árnyékolják be a halászok a szemüket. Már nem ér el oda a tekintetük. A víz színén keskeny fodros vonal húzódik egy ideig, aztán csak egy-két felszálló buborék pattan el. Lassan ez is eloszlik és elsimul a tenger. 

Lent a vizek alatt a búvárhajóban újabb parancs hangzik : 

— Gyorsan felszínre ! Ágyúhoz, gyorstüzelés ! 

Fél perc se múlt el és mint a gummilabda ugrik ki U. 105. a vízből. Két ember sebesen mászik a fedélzetre, futnak az ágyúhoz és máris jelentik : 

— Ágyú kész a tüzelésre ! 

A parancsnok keze rövid, kemény mozdulatot tesz. A próbaútnak vége. És a búvárhajó még egyszer baráti partok felé tart. Este búcsúvacsora. A kis kadét és a többiek zeneszó, pezsgő mellett búcsúznak el a tiszttársaktól. 

— Éjfélkor indulás ! . . . 

Gyönyörű, sötét, de csillagos ég borul a búvárhajóra. U. 105. délnek tart, ott kezdődik majd el a vadászat. Ott lenn, messze . . . Közben múlnak a napok és az éjtszakák. Ötödnapra merülnek fel a tengerből az afrikai partok. A régi Carthago magasságában áll őrségen a kis kadét. A part néhány kőhajításnyira feketéllik előtte. Még nem pitymallik és mégis valamilyen csodálatos világosság dereng. Egyszerre vörös korong bukkan elő a fekete ködből: a hold tele ábrázata emelkedik ki a tengerből és az öregember csodálkozó pillantásával méri végig az ismeretlen úszó csodát. Szél kerekedik. Carthago pálmafái ide-oda inognak a parton. A kadét összeborzad. Olyanok ezek a fák, mintha kusza emberfejek csóválódnának rosszalóan : el innen, ez nem a ti világotok. Erre nem jár hajó ... És a kadét hiába jártatja végig szemét a fehér tarajú kék vizeken : 

Semmi, semmi . . . 

A kelő nap első sugaraira elsápad a hold véres arca. Lassan-lassan a köd is oszladozik. A fekete sötétséget ibolyaszínűre festi át a nap és lágyan betakarja fehéren átlátszó párafátyollal. Néha meg-meglebben a fátyol. Ilyenkor kápráztató fény gyúl az ég alján, hol vörös, hol sárga, hol zöld, hol narancsszínű. A kadét a szeméhez kap. Vibrál a horizont, mint egyetlen óriás lidércfény. A szél is beleszól ebbe a színjátékba. Finom rózsaszínű homokfelhőt sodor a tűnő pára helyébe. Mintha csipkével akarná beszegni a szivárványos legyezőt, amelyet az emelkedő nap mind szélesebbre nyit sugaraival az égen. Később elhalványulnak a színek. A szél egyre erősödik. Megvirrad. És nevető, boldogan szétáradó világosság kezdi meg uralmát Afrika sötétségén. 

A hullámok mind magasabban járnak, a víz át meg átvágtat a hajó testén és az őrtornyon. A kis kadétnak oda kell magát kötöznie. 

Harmadnapra a görög szigetek között járt az U. 105. Hátha a szmirnai vonal jobb az alexandriai vonalnál. De megint csak meddő várakozásban múltak a napok. Aztán, végre . . . Június tizenegyedikén történt. A nap delején állt. Északkeletről nagy sebességgel halvány füstoszlopok közeledtek. Az emberek hirtelen összefutottak a fedélzeten és mind arra felé néztek : 

— Lehet vagy nyolc-tíz hajó. Talán több is . . . 

— Lemerülni! 

A kis kadét gyerek tekintete egy pillanatra megkapaszkodik az élő napsugarakban, mintha mindentől búcsúznék, azután lezuhan feje felett a csapóajtó és ő elfoglalja őrhelyét a torpedócsövek mellett. Rettentő hosszúnak tetszik az idő, pedig félóra sem telt el. 

Odafentről, a torony belsejéből kurta, kemény csengéssel esik le a parancsnok szava : 

— Jobbra fordulj ! Kész a torpedó? 

Kis csattanás hallatszik. A kadét összeszorítja a fogát. Most. . . A torpedó elhagyta hüvelyét, már rohan . . . nyolcvan kilométeres sebességgel, szalad az entente-flotta egy büszke hadihajója felé . . . Huszonnégy másodperc . . . Újabb csattanás. Tompán szól, mint mikor két hatalmas kesztyűs férfi kéz tapsra verődik. 

A parancsnok még a periscopnál áll és lent a mélyben már mindenünnen visszhangzik : Megvan ! A lövés derékban érte a hajót!. . . Mint rövid, hirtelen ütések megint hullanak a parancsok : 

— Gyors merülés! Ötven méter! Kormányt egészen balra! 

Az U. 105. még lent sincs az ötven méteres mélyben, már köröskörül kísérteties robbanások hallatszanak. A hajó fölött gyors hajócsavarok zaja kelepel. A megtámadottak keresik a támadót, kis aknákat és bombákat robbantanak körülötte. 

— Hatvanöt méter! Kézi géppel kormányozz! Csak egy motor járjon! 

A búvárhajóban minden lélegzet fennakad. Még a kézigép is csak fojtottan dohog. A villanyfényes sárga félhomályban idegenszerűen megmerevülnek az arcok. 

A kadét szíve összeszorul. Az édesanyjára gondol. Tegnap írta neki : «Jó, csendes, biztos helyen leszek . . . kedves kismama, aztán vigyázok is magamra . . .» 
Hardy Kálmán (1892 - 1980) az első világháború alatt tengeralattjárókon szolgált.
Olyan most, mint a gyerek, aki estében megütötte magát, de csak jóval később sír fel, ha valaki figyelmezteti a fájdalmára. Eddig feszült idegekkel, fegyelmezetten teljesítette kötelességét. De most, ezek az óvatos kommandók és rendszabályok, a halálosan komoly arcok, teljes valóságában jelenítik meg előtte a veszélyt. Sebaj, a remélt diadal mindent megért. Vajjon mi lesz az ára? Bár kissé szégyelte magát, mégis érezte, milyen vad erővel ragaszkodik fiatal életéhez. A tikkadt, forró levegő reszketett a szeme előtt. Szerette volna izmos vállával szétverni az acélfalakat. Azután ki ebből a vizes pokolból. 

Hanem azért csak állt, állt mozdulatlanul, mint a többi mind. És a nagy mozdulatlanságban lassanként csodálatos nyugalom szállta meg, valamilyen megfoghatatlan bizonyosság, hogy őt nem érheti baj, ő rá vigyáznak ... 

Az idő mértéke elveszett. U. 105. ide-oda fordult, irányt változtatva, mint a nyúl, amelyet agár kerget. 

És közben a nagy mélységben, a vizek súlya alatt, meglazultak a csapóajtók és tömítések gummikarikái. A búvárhajó belsejébe víz kezdett szivárogni, kövér cseppekbe gyűlt a fehérre festett vasfalon s egyszerre megeredt, mint az eső. A kadét és őrségen lévő társai, gummikabátjuk kámzsáját a fejükre vetették. A leszaladó víz pedig mind magasabbra emelkedett a hajó fenekén. 

Ha néha elült az üldözők zaja, kissé feljebb merészkedtek, kiszivattyúzták a becsurgott vizet. Azután vissza a mélységbe, egyre mélyebbre . . . 

A kis kadét nehezen lélegzett, a levegőtlen melegben valami befelé nyomta a dobhártyáját, fejében pattanásig feszültek az erek. A vaskoporsó a tengerfenéket súrolta. Mennyi ideig tartott? Egyszerre belecsapott az időbe a parancsnok hangja. Megint lihegve zakatoltak a gépek. Most már felfelé szállt a búvárhajó. Az üldözők elvesztették prédájukat. 

... Közel ötheti út után zeneszóval várták a hadikikötőben az argonautákat. Az aranygyapjú : egy hadihajó, két szenes gőzös, egy nagy vitorlás, a tenger fenekén. A kadét levelet olvasott: «Kedves, jó, kicsi fiam! Hiába titkolózol, az anyád szíve mindent megérez, tud, sőt lát is! Jól megjegyeztem a napot. Június tizenegyedikén délben azt hittem, tovább nem bírom, megreped a szívem. Átmentem a templomba a Boldogasszony oltárához. Jóformán önkívületben térdepeltem ott. Nem tudom hogyan történt, hirtelen egy szelíd, halavány arcú férfi fogta a kezemet. És én felkiáltottam : A fiam, nem engedem a fiamat, Uram, mentsd meg őt! . . . — Megmentette őt a Te hited! — szólt ő csendes mosollyal—jer, kövess!—Lebegve szálltunk az űrben, messze, messze a tengerig. És ekkor megismétlődött a bibliai csoda. Az Úr Fia biztosan járt a vizen és megszűnt az én szívemnek háborgása. A szabad kezemmel erősen fogtam a Te kezedet, kicsi fiam. Megmenekültél! Késő este tértem eszméletre ott az oltár előtt. A sekrestyésünk nem mert háborgatni. Nem először látott így, amióta elmentetek . . . Egészen sötét volt, mire hazaértem. Apa várt. Megjött. Mikor érkezel? Irj ! . . .» 

A kis kadét szabadságot kapott. Mehet, mihelyt megírta a hivatalos jelentést. Nekiült, mint az iskolásfiú a feladványnak és szörnyen igyekezett: hajózás, útvonalak, legénység, élelmezés, térképek . . . már a technikai résznél tartott... «A hajótest és felszerelése nagyszerűen megfelelt várakozásunknak. A víz alatt csaknem mindig ötven, hatvan méter mélységben megtett közel százhúsz tengeri mérföldet és az összesen ezerháromszáz mérföldes utat jól állta. A próbatorpedók a legsikerültebb alkotásnak bizonyultak a tengeralattjárókon való alkalmazásra . . .» 

A hajógyár egyik mérnöke ment el mellette. Brutális örömmel köszöntötte a kadét háta mögött álló parancsnokot. Mint aki büszke a munkájára és biztos a dolgában, úgy kérdezősködött a technikai részletekről. 

— Igen, igen — mormogta a parancsnok — ma már csak egy csoda van a világon: a modern technika! 

— Az ám — mondotta a mérnök fölényesen — és ennek a csodának köszönik az életüket. 

A kis kadét abbahagyta az írást, ő más csodára gondolt. . . . 

«Az Úr Fia biztosan jár a vizen». . . 

Captain. 

(Forrás: Napkelet folyóirat. 1927. évi 8. szám. 712-716. oldal.)

Read more...

kedd, április 11, 2023

"Navigare necesse est..." konferencia – 2023. április 27.

Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és az Első világháború napról napra portál meghívja Önt a 

"Navigare necesse est..." 
című hajózástörténeti konferenciára. 

A részletes program az alábbi linkre kattintva olvasható: 


A konferencia támogatója a 
Revelator Logisztikai, Informatikai és Vezetői Tanácsadó Kft.

Read more...

hétfő, március 20, 2023

A ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület meghívója Marcel Halper Sigetski gyalogsági ezredes emléktáblájának avatására

A ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület tisztelettel meghívja önt

MARCEL HALPER SIGETSKI

HORVÁT GYALOGSÁGI EZREDES, A CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI 48. GYALOGEZRED 1914-1918 KÖZÖTTI PARANCSNOKÁNAK AZ EMLÉKÜNNEPE ALKALMÁBÓL TARTANDÓ MEGEMLÉKEZÉSRE.

Időpont: 
2023. április 15. (szombat) 13:30 óra
Helyszín: 
49224 ŠKARIĆEVO 88/D, ŠKARIĆEVO, KRAPINA

Program
13:30 Vendégek fogadása;
13:45 Találkozás a Halper család birtokán vagy a sírkápolna előtt;
14:00 A megjelenteket köszönti Szekér Imre Tibor az egyesület elnöke és Davor Halper, a család részéről;
14:05 Horvát és magyar himnusz;
14:10 Áldás;
14:20 Megemlékező beszédet mond:
Honvédelmi Minisztérium képviselője; vitéz gróf tolnai Festetics Márió, a Vitézi Rend Tengermellék és Horvátország területi törzskapitány;
14:50 Emléktábla avatás;
15:00 Katonai tiszteletadás mellett koszorúk elhelyezése és mécses gyújtás a sírhelynél a kápolnában;
15:25 Csendes, egy perces megemlékezés az első világháború áldozatainak emlékére;

A rendezvény állófogadással zárul! (Rendezvénysátor)
A programváltozás jogát fenntartjuk!


Részvételi szándékát az alábbi elérhetőségek valamelyikén
szíveskedjen jelezni 2023. április 6. 13:00 óráig
Telefon: +3670 331-6784; E-MAIL: szantoszit@gmail.com

Read more...

kedd, február 28, 2023

Trianon 103 – A nemzeti összetartozás napja

Az Őrzöm a lángot mozgalom összmagyar versíró pályázatot hirdet a határon innen- és túl élő, illetve alkotó magyar középiskolás diákok számára.

A pályázat címe: Trianon 103 – A nemzeti összetartozás napja

A pályázatra várunk minden olyan költeményt, amely nem szabadvers, legalább 3, de legfeljebb 10 versszakból áll, és megjeleníti a Trianoni békediktátum 103 éves nehéz örökségét, de/és/vagy kiemeli a Nemzeti Összetartozás jelentőségét, megtartó erejét.

A pályázat leadási határideje: 2023. május 20. (Meghosszabbítva!)

A pályázat eredményhirdetésének helye, ideje:
2200 Monor, Strázsahegy, a Tarbály pince területén hagyományosan megvalósuló „Összetartozásunk tüze” alkalom, – 2023. június 4. vasárnap, 18 óra.

A versíró pályázatra jelentkező diákok hozzájárulnak, hogy a pályázatra beküldött szerzeményüket a pályázat elbírálói, a helyezéstől függetlenül megzenésítsék, s azt a későbbiekben – megnevezve a versíró diákot – előadják.

A eredményt elérő versíró diákok emellett értékes könyv és tárgyjutalomban részesülnek az eredményhirdetéskor.

A pályázatra a nevezett műveket, feltüntetve a pályázó nevével, iskolájával, évfolyamával, a következő e-mail címre kérjük elküldeni: trianon103.vers@gmail.com

Amennyiben eredményt ér el a pályázó, az értesítést a küldő e-mail címére kapja meg.

A versíró pályázat bírálóbizottságának tagjai:

Pataki Tamás, Debüt-díjas író
Fábián Zoltán, Ex-Libris díjas zenész, szövegíró
Thököly Vajk, Verő László, ill. Wesselényi díjas szilágysági költő
Tóth Zoltán, Ex-Libris díjas egyesületi vezető, Gránit oroszlán és Magyarság díjas felvidéki költő
A bírálóbizottság elnöke: Bán János, szerzői nevén Bán Mór, Zsoldos Péter-, Herczeg Ferenc-, illetve Magyarország Babérkoszorúja díjas író

Monor, 2023. február 20.

Köszönettel és tisztelettel:

Szőnyi Attila
művelődésszervező, az Összetartozásunk tüze monori alkalmának főszervezője

Read more...

szombat, február 11, 2023

Bákó Megyei Táblabíróság: El kell távolítani a román betonkereszteket az úzvölgyi temetőből

Alaptalannak ítélte a Bákó Megyei Táblabíróság pénteken az úzvölgyi katonatemető egyik perében benyújtott fellebbezést, és megerősítette a Csíkszentmártonnak kedvező alapfokú ítéletet.

A Bákó Megyei Táblabíróság másodfokú ítéletének kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé pénteken. Eszerint a fellebbezés nem megalapozott, és az alapfokú ítélet lép jogerőre. A napra pontosan egy éve hozott alapfokú ítélet érvénytelenítette a temető román parcellájának az építési engedélyét, és a törvénytelen építmény lebontását rendelte el.
Illegálisan felállított betonkeresztek.
Az alapfokon eljáró Bákó Megyei Törvényszék a 2022. február 10-én hozott ítéletében kimondta: "érvényteleníti a 2018.12.17/69-es építési engedélyt, amelyet Darmanesti polgármestere állított ki a nemzetközi temető emlékművének és a román hősök ötven keresztjének a felállítására, és elrendeli az engedély alapján elvégzett munkálatok megszüntetését". A vesztes felet 350 lej perköltség kifizetésére is kötelezte. 

"A mai nap jogerős döntés született abban az úzvölgyi perben, melynek tárgyát a keresztek elbontása képezi. Vagyis ennek a döntésnek értelmében a kereszteket el kell bontani" - reagált pénteken a jogerős ítéletre közösségi oldalán a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. A szervezet korábban Csíkszentmárton község oldalán próbált belépni a perbe, de a bírák a székelyföldi felek közül csak Csíkszentmárton község érdekeltségét ismerték el. Hargita megye számára azonban jóváhagyták, hogy Csíkszentmárton segítőjeként vegyen részt az eljárásban. 

"Ma győzött az igazság! Az ítélet végérvényes és visszavonhatatlan: az úzvölgyi katonatemetőben le kell bontani a betonkereszteket" - írta Facebook-oldalán Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke is a pénteki döntésre utalva. Mint fogalmazott, a székelyföldiek a törvény erejével folytatták a harcot az igazukért, csendben tették a dolgukat. A végleges döntést több székelyföldi elöljáró is üdvözölte. 

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere korábban az MTI-nek azt nyilatkozta: mindig tudták, hogy igazuk van, és bíztak abban, hogy az igazukat a bíróságon is megtalálják. 

Darmanesti önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. 

2019. június 6-án több ezer román "megemlékező" erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miközben a székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni. 

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. 

(MTI nyomán)

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP