A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SMU 16. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SMU 16. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, október 01, 2017

Cseh búvárok merültek az U 16 tengeralattjáró roncsához

2017. szeptemberében cseh búvárok merültek le az albániai Valona (Vlora) partjai előtt elsüllyedt osztrák-magyar U 16 tengeralattjáró roncsához. A hajó 60 méteres mélységben fekszik, a tengeralattjáró által elsüllyesztett olasz Nembo romboló roncsa közelében. Az U 16 elsüllyedéséről Csonkaréti Károly írt részletesen "Gyorsmerülés" c. könyvében:

1916. október 17-én, hajnali három óra körül az U 16 az albán partok előtt haladt, amikor jelentették a parancsnoknak, Orestes von Zopa sorhajóhadnagynak, hogy egy gőzös közeledik feléjük (a Bormida). Később észrevették, hogy a gőzöst egy romboló is kíséri. Az U 16 a közeledő hajókkal párhuzamos irányba fordul, majd három óra 48 perckor lemerült. 
Az SMU 16 Cattarónál.
A parancsnok úgy tervezte, hogy két torpedó indításával mindkét hajót megtámadja. A hold időnként előbukkant a felhők mögül, ezért az U 16  a part felől indult támadásra. Hogy jobban lásson, illetve hogy a periszkópon keresztül tökéletesebben áttekinthesse a helyzetet, a szokásos 12 méteres periszkópmélységből fel akart emelkedni kilenc és fél méterre. A kormányosmester, aki a mélységkormányt kezelte, valószínűleg kimerültsége miatt, a parancsot nem hajtotta végre pontosan, és ezért Zopa a két ellenséges hajót csak futólag tudta szemügyre venni. Úgy látta, hogy a gőzös helyzete kedvezőtlen a torpedótámadáshoz, a rombolóé viszont kedvező volt, ezért az utóbbira támadott (a Nembo nevet viselte). A lemerülés után tíz perccel futott ki a vetőcsőből az első torpedó. Rögtön utána a tengeralattjáró még egy kis fordulatot hajtott végre, hogy ha szükséges, a második torpedót elindítsa a rombolóra, mivel a parancsnok a gőzös megtámadásáról már előzőleg lemondott. Erre azonban nem volt szükség, mert az első torpedó célba talált. Ezután nem merült mélyebbre, s periszkópjával a gőzöst kereste. Meg is találta, jó irányban volt, és a második torpedót is útjára indította, amely szintén talált. Ám ugyanebben a pillanatban az U 16-ot hatalmasan megtaszította valami.
Orestes von Zopa sorhajóhadnagy (1886 - ?)
Mint később világossá vált, Zopa sorhajóhadnagy a két hajót valahogy összetévesztette. Ugyanis másodszorra is a Nembo rombolóra lőtte ki torpedóját, amely akkor még valószínűleg sértetlen lehetett, vagy csak kevés kár keletkezett benne, mert teljes erővel tüzelve a tengeralattjáró felé rohant, hogy eltapossa. Miután az U 16 nem menekült azonnal a mélybe, a romboló lövedékei vagy vízibombái eltalálták a naszádot, mégpedig akkor, amikor már a torpedó is benne volt a rombolóban és felrobbantotta azt. Így a Nembo utolsó vízibombája feltépte a tengeralattjáró testét, amelybe vastag sugárban tört be a víz, s végül elsüllyesztették egymást. 
Az olasz Nembo romboló.
A tengeralattjáró azonnal lesüllyedt 16 méteres mélységbe. Meixner Pál fregatthadnagy, a naszád második tisztje parancs nélkül is tüstént bekapcsolta a szivattyúkat, és a naszád emelkedni kezdett. A parancsnok előresietett, és a második tiszttel megvizsgálta a léket. Megállapították, hogy a naszádot nem lehet megmenteni. Elöl, baloldalt, a merülési kormány magasságában hatalmas lék tátongott, amelyen ömlött be a víz. Ezenkívül a periszkóp, az elülső merülőtartályés még néhány műszer is megsérült. A parncsnok ekkor utasította a harmadik tisztet, Szelke Árpád fregatthadnagyot, hogy a titkos és bizalmas iratokat, a naplót és a jegyzőkönyvet semmisítse meg. Ezeket Szelke a tengerbe hajította. Az U 16 ugyan még a felszínen tartotta magát, de sietniük kellett. Zopa sorhajóhadnagy gyorsan eligazította az összehívott legénységet, hogyan viselkedjenek, ha fogságba esnek - ez utóbbi nagyon valószínűnek látszott -, majd a búvárnaszádot ért találat után négy perccel kiadta a parancsot a hajó elhagyására. A legénység ezután háromszoros hurrával búcsúzott hajójától, és éltette uralkodóját, majd egymás után a vízbe vetették magukat. A tisztek kitartásra buzdították a legénységet, mondván, hogy a part nem lehet messze; s közben a Bormida is leengedett egy mentőcsónakot. Bár a naszádot mindenki elhagyta - ezt Szelke fregatthadnagy ellenőrizte -, mégis volt halottjuk, az úszók közül ketten vízbe fúltak: Kemény Ferenc torpedómester, aki gyenge úszó volt, és Schönstein Ármin távírászmester; ez utóbbi hosszú ideig a parancsnok mellett úszott, de később valahogyan eltűnt. Közben néhányan a gőzös felé úsztak, s találtak egy köteléről levágott mentőcsónakot, amelybe felvették a többieket, köztük a Nembo kormányosát. Ezt követően átfésülték a környező vizeket, túlélők után kutatva. Miután senkit sem találtak, kieveztek a partra, ott egy görög településen valami ruhafélét is kaptak. 

Miután felmelegedtek, a parancsnok utasította Szelke fregatthadnagyot, hogy a csaknem mezítelen emberekkel keresse fel a legközelebbi olasz jelzőállomást, és ott adják meg magukat. Ő maga Meixnerrel és Celinsek torpedómesterrel elindult gyalog észak felé, abban reménykedve, hogy elérik a saját vonalakat. A következő napon azonban az olaszok elfogták és gyalogmenetben Albánia belsejébe vitték őket. A Szelke-vezette csoportot egy romboló átvitte Olaszországba.

A Nembo olyan rövid idő alatt süllyedt el, hogy legénységéből negyvenen életüket veszítették. A Bormida nevű olasz csapatszállító gőzösön pánik tört ki, sokan a vízbe vetették magukat, s ennek következtében közülük 80 katona a tengerbe fulladt. 

Kemény Ferenc holttestét még aznap megtalálta egy olasz romboló, Valonába vitte, ahol katonai tiszteletadással temették el. Schönstein testét örökre elnyelte az Adria...

A napokban megjelent hírekkel ellentétben az U 16 roncsát nem a Czech Diving Team búvárai találták meg, hanem az amerikai RPM Nautical Foundation szakemberei, még 2015 folyamán. Az RPM és az Albanian Center for Marine Research munkatársai közös kutatómunkájuk során azonosították a roncs pozícióját, majd a fotók és a radarképek alapján az ACMR igazgatója, Auron Tare, az U 16-nak azonosította azt. 2017 nyarán az albán hatóságok engedélyével a kutatások folytatódtak, melybe a cseh búvárok is bekapcsolódtak. 2017. szeptember 29-ei közleményük szerint is az U 16-ot találták meg. Az esetleges további hírekről beszámolunk majd oldalunkon.

Az első fotók egyike. A törmelékek beazonosítása komoly munka lesz.
A roncsok szétszóródtak a fenéken.
Források:
Dr. Csonkaréti Károly: Gyorsmerülés - Az osztrák-magyar haditengerészet tengeralattjáróinak története 1907 - 1918 (Zrínyi Kiadó, Budapest, 2007)
http://kuk-kriegsmarine.at
http://czechdivingteam.cz

Read more...

hétfő, október 17, 2016

Az SMU 16 elsüllyedése - 1916. október 17.

Az SMU 16 tengeralattjáró október 9-én indult bevetésre Albánia elé, a kompasz meghibásodása miatt azonban vissza kellett fordulnia. Október 11-én ért Cattaró elé, majd délelőtt tíz órakor kötött ki a gjenovici bázison. A javítás után, este nyolc órakor ismét útra kelt, hogy folytassa az albán vizek megfigyelését. Erről az útról azonban soha többé nem tért vissza. 
Az SMU 16 tengeralattjáró az SMS Monarch partvédő páncélos mellett.
A hajó sorsára csak 1918 nyarán derült fény, miután a parancsnoka a Vöröskereszt fogolycsere-akciója keretében hazatérhetett. A jelentés szerint október 17-én, hajnali három óra körül az albán vizeken cirkált, amikor a parancsnoknak jelentették, hogy egy gőzös közeledik. Amikor a parancsnok felment a toronyba, látta, hogy a nagy gőzös előtt egy romboló (később kiderült, hogy az olasz Nembo romboló volt) is közelít feléjük. Az U 16 a közeledő hajókkal párhuzamosan fordult, majd három óra 48 perckor lemerült. 
Az U 16 tornya.
A parancsnok úgy tervezte, hogy két torpedó indításával mindkét hajót megtámadja. Hogy jobban lásson, illetve, hogy a periszkópon keresztül tökéletesebben áttekinthesse a helyzetet, a szokásos 12 méteres periszkópmélységről fel akart emelkedni kilenc és fél méterre. A kormányosmester, aki a mélységkormányt kezelte, valószínűleg kimerültség miatt, a parancsot nem hajtotta végre pontosan, ezért Zopa sorhajókapitány a két ellenséges hajót csak futólag tudta szemügyre venni. A romboló helyzetét ítélte kedvezőbbnek a támadásra. A lemerülés után 10 perccel futott ki a vetőcsőből az első torpedó. Ezután nem merült mélyebbre, s periszkópjával a gőzöst kereste. Mivel jó irányban volt, a második torpedót is elindította, ami szintén talált. Ám ugyan ebben a pillanatban a tengeralattjárót hatalmas robbanás rázta meg. 

Mint később kiderült, a parancsnok a két hajót valahogy eltévesztette, és mindkét torpedó a rombolót találta el. Azonban a második torpedó becsapódása előtt a romboló megindult, hogy legázolja a tengeralattjárót. Mivel az U 16 nem merült azonnal a mélybe, a romboló lövedékei, vagy vízibombái eltalálták, ráadásul akkor, amikor már a második torpedó is a testébe fúródott. Így következett be az az addig példa nélküli eset, hogy a romboló és a tengeralattjáró kölcsönösen elsüllyesztették egymást. 
Az olasz Nembo romboló.
A tengeralattjáró azonnal lesüllyedt 16 méter mélyre. A második tiszt, Meixner Pál fregatthadnagy, parancs nélkül is azonnal bekapcsolta a szivattyúkat, és a naszád emelkedni kezdett. Azonban rövidesen kiderült, hogy a tengeralattjárót nem lehet megmenteni. Elöl, baloldalt, a merülési kormány magasságában hatalmas lék tátongott, melyen ömlött be a víz. A parancsnok ekkor utasította a harmadik tisztet, Szelke Árpád fregatthadnagyot, hogy a titkos és bizalmas jegyzőkönyveket semmisítse meg. Az U 16 egy darabig még a felszínen tartotta magát, de Zopa sorhajóhadnagy összehívta a legénységet, majd kiadta a parancsnot a hajó elhagyására. A legénység ezután háromszoros hurrával búcsúzott a hajójától, éltette uralkodóját, majd a vízbe vetették magukat. Bár a hajót mindenki sikeresen elhagyta, mégis volt két halottjuk. Kemény Ferenc torpedómester, aki gyenge úszó volt, és Schönstein Ármin távírászmester vízbe fúlt. Nem sokkal később találtak egy mentőcsónakot, melybe többek közt felvették a Nembo romboló kormányosát is, majd a partra eveztek.

Partra érve a parancsnok utasította Szelke fregatthadnagyot, hogy a csaknem mezítelen emberekkel keresse fel a legközelebbi olasz jelzőállomást, és adják meg magukat. Ő maga Meixnerrel és Celinsek torpedómesterrel gyalog elindult észak felé, abban reménykedve, hogy elérik a saját vonalaikat, de ők is fogságba estek. 

A Nembo olyan gyorsan süllyedt el, hogy a legénységéből negyvenen életüket vesztették. A Bormida nevű olasz csapatszállító-gőzösön pánik tört ki, sokan a vízbe ugrottak, aminek következtében 80 katona a tengerbe fulladt. Kemény Ferenc holttestét még aznap megtalálta egy olasz romboló, Valonába vitte, ahol katonai tiszteletadással temették el. Schönstein testét örökre elnyelte az Adria.

(Forrás: Csonkaréti Károly: Az osztrák-magyar haditengerészet tengeralattjáróinak története 1907-1918. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2007.) 


Az SMU 16 roncsát 2017 szeptemberében azonosították, erről mi is írtunk: 

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP