A polip - A Nagy Háború anekdotái - LVIII.

1914. Bocche di Cattaro, Porto Rose

A Porto-Rose kis falucska kikötőjében horgonyzott az SMS Kronprinz Erzherzog Rudolf nevű öreg páncélos, helyi védelemre. Itt székelt a II.ik d. Tengeri aknaparancsnokság. A Rudolf tatja cirka 30 méterre a parttól kikötve. Ebben a résben kikötve a III., IV. és V-ös vízalattjárók. A tisztek és a legénység a Rudolfon volt elszállásolva. A hajó és a part (móló) között összeköttetés volt. A hajóhoz volt kötve a kötél egyik vége, a másik vége pedig a parton egy cövekhez. A közlekedésre volt egy csólnak és egy szolgálatos matróz. A csólnak a vízalattjáró személyzetet szállítgatta hol a hajóra, hol a partra. A parton egy kisebb fajta barckot építettek, ahol a vízalattjárók apróbb géptisztogatásokat végeztek, de egyébként pihenőül is használták, mert a hajón meg volt a rendes hajórend, viszont kint a barackban teljesen szabadon minden katonai rend nélkül éltünk.

Az SMS Kronprinz Erzherzog Rudolf Cattaróban. Előtérben egy tengeralattjáró.

November hó eleje, vasárnap. Szép napos idő, elég meleg. Délelőtt 9 óra után a kikötő mólóján sétálgatott ünnepi öltözetben a kikötő finánca. Tőlünk cirka 20-25 lépésre. Egyszercsak hallunk egy kiáltást olaszul "Ajuto" (Segítség!) – körülnézünk, nem látjuk a fináncot. Beleszédült a vízbe, gondoltuk, és a csólnakmatróz rögtön odairányította a csólnakját. Mi is odacsődültünk 5-6-an. A finánc már elmerült, a matróz feltalálta a helyzetet, és a csólnakhoroggal lenyúlt a finánchoz. A horog szerencsére beleakadt a derékszíjba. A matróz húzta felfelé, de nem bírt vele, akkor a horognyelet a parton lévők is megfogták, és húzták felfelé, de érthetetlen nehéz volt. Végre sikerült közös erővel felhúzni, és a legnagyobb csodálkozásra egy hatalmas polip kapaszkodott a fináncba. A polip már menekülni akart, de nekiestek a csólnakhoroggal, és addig verték, amíg csak megadta magát. A fináncunk egy pár olasz és dalmát jókívánsággal és egy kis tengeri víz szájöblítéssel eltávozott.

A polipot a barack felső összekötő gerendájába vert szegre akasztottuk, úgy, hogy cirka két méter lehetett a gerenda magassága, s a polip csápjainak a vége leért a móló kövezetére, tehát 4 méter átmérőjű cirka, de már csak 7 csápja volt, egy csápot már valami korábbi párbajban elvesztett. 

Ez a ravasz polip a vízből látta a fináncot sétálni, gondolta, ezt majd jó lesz elfogyasztani, s így lesben lehetett, és egy alkalmas pillanatban felkúszott a mólóhoz, és lerántotta a vízbe, de hogy miért nem menekült el időben, ez rejtvény. Mikor már tudta, hogy nem menekülhet, akkor összefecskendezte a fekete festékjével a támadókat, de ezzel már nem segített magán.

(Vitéz Németh Gyula volt császári és királyi haditengerész szolgálati ideje írásban és képben. In: Hideg István - Isztin Gyula (szerk.): Császári és Királyi Haditengerészet a világ tengerein. "Idehaza" A Magyar Vidékért Egyesület. 2021.)

Read more...

A valonai hős pilóta - Konyovics Demeter hőstette

Konyovics Demeter sorhajóhadnagy volt a tenger felett a levegő első magyar hőse. Ma már dicsősége nem áll egyedül. Molnár repülőmester és Vámos tengerészkadét anconai hőstette ott fényeskedik az ő bravúrja mellett, magyar dicsőség, hogy tette már nem áll társtalanul. A magyar történelem hőstettekben nem szegény. A múlt sok ragyogó nevet bízott ránk. Ott tündökölnek emlékezetünkben. Az iskolában ezzel kezdi a történelem tanulását a gyermek, a férfiasság szép példáit meríti belőlük a serdült, a hazaszeretet forró melege árad belőlük. Dobó Istvánnak, Zrínyi Miklósnak, Kapisztrán Jánosnak megszülettek a világháborúban modern utódai, akiknek példái semmivel sem halványabbak, mint e nagy ősöké. A Przemyslből kirohanó honvédek, a limanovai huszárok, az uzsoki védők, a bukovinai guerillaharcosok, a gorlicei hősök: néhány lapot kapunk csak ki a háború történelméből és mennyi legendás harcos, akiknek bravúrja nemcsak a jelené, hanem mind a jövendőjé. 

A szemünk előtt születik most a történelem, de a históriai távlatba mégis be tudjuk állítani a személyeket és eseményeket. Az érdemeket meglátjuk, a tetteket feljegyezzük és érezzük, hogy melyek fognak megnőni jelentőségükkel a jövendőnek. Ha iskoláskönyvekben tanítani fogják majd a mi háborúnkat, Konyovics Demetert úgy fogják nevezni, mint ahogyan cikkünk címe szól. Ő lesz valona hőse. Hiszen ma is az, amióta nagyszerű cselekedetét elkövette és Valona előtt az albán kikötő légi bombázásáról hazatérőben megmentette a tengerről egy repülőgép-társa utasait. Három hónapja – február 2-án – történt az eset, amikor Valona ellen intéztek támadást tengerészeti repülőink. A támadásban három hidroplánunk  vett részt, a csoportot Konyovics sorhajóhadnagy vezette. 

A három hidroplán közül az egyiknek a motorját szétlőtte az ellenség, mely tengeri és szárazföldi ütegeiből sűrűn tüzelt repülőinkre; a motorját vesztett repülőgép kénytelen volt leszállni a tengerre, melyet a bóra viharosan korbácsolt. A további munkára képtelen hidroplánon két repülőtisztünk ült, akik nemcsak a viharzó tengerrel álltak szemben, de teljes gőzzel közeledett feléjük két ellenséges torpedózúzó is. Konyovics sorhajóhadnagy erre lebocsátkozott hidroplánjával a tengerre, hogy a két repülőtisztet megmentse. A Valonával szemben fekvő Sasena szigetéről az olasz ütegek heves tüzelést indítottak Konyovics hidroplánja ellen, éppúgy megkezdte feléje a tüzelést a két teljes gőzzel közeledő ellenséges torpedózúzó is. 

Ilyen körülmények közt mégis úgy hangzik, mintha szép, modern legenda lenne. Hajdan a festők fába metszették, pergamentlapokon örökítették meg a történelmi nagy eseményeket, a hősöket, csatajeleneteket. A hajdani primitív művészek fantáziája helyett most a fotografáló dolgozik. És nagyszerű fényképeken itt van előttünk Valona hőse és hős cselekedete. Szenzációs felvételek ezek Konyovics repülő útjáról, startjáról és megmentett társaival való hazaérkezéséről. 

(Az érdekes újság. 1916. május 2. – IV. évfolyam, 19. szám)

Read more...

Járványos betegségünkről - Kordokumentumok II.

Amíg naponta halnak az úgynevezett "spanyolnáthá"-ban, addig mindig ez a kérdés lesz az általános érdeklődés előterében, addig mindig aktuális lesz, sőt azután is, de már csak tisztánn (sic!) mint tudományos orvosi kérdés. Szívből örülnék, hogy addig, mire e sorok napvilágot látnak, valamely szerencsés kolléga felfedezte volna az igazi kórokozót. Igazi kórokozót írok, mert már sok kórokozóját fölfedezték ennek a pusztító betegségnek, de egyikre sem merném rámondani nyugodt lelkiismerettel, hogy az igazi. Amíg ez megtörténik, röviden vázolom, hogyan terjedt e betegség a mi kórházunkban és abból milyen fontos körülményekre lehet következtetni. 

Venerás kórházunk 24 barakkja két sorban fekszik 12-12 barakkal. Négy osztálya egyikében (II) tisztán foglyok vannak, oroszok, olaszok vegyest. A foglyok osztályára egy orosz fogoly hozta a spanyolbetegséget egy itteni fogolytáborból, ahol már 300-nál is több a megbetegedés elég nagyszámú halottal, tehát a forrás is biztos. 

Néhány nap múlva már egy csomó orosz feküdt magas lázzal e betegségben egy barakkban. Ezen barakknak hadseregünkbeli "Ordinationsschreibere"(1) is megbetegedett. Az én osztályom (I) e betegségtől teljesen mentes volt, amíg az én e. é. önk.(2) "Ordinationsschreiberem" a fogolyosztályon betegen fekvő öccsét, az "Ordinationsschreibert" meg nem látogatta. Három napra reá ő is megbetegedett és ugyancsak az összes, ugyanazon barakkban levő önkéntes és még másik két közlegény. A kezelésem alatt levő betegek, kilencen már meg is gyógyultak, vagy gyógyulóban vannak. A betegség majdnem mindnél igen súlyos formában jelentkezett, tüdőgyulladással komplikálva. 

Erélyes beavatkozással, a legszigorúbb izolálás betartásával, sikerült a betegséget továbbterjedésében megállítani. A betegség itteni továbbterjedésének mikéntjéből a következőket kell levonni: Az első barakkban, ahol a betegség fellépett, orosz foglyok olasz foglyokkal vannak keverve, mégis csak az orosz foglyok kapták, mert a betegséget hozó orosz csak oroszokkal érintkezhetett. Ugyanígy történt az én osztályom barakkjában, ahová az önkéntes ordinationsschreiberem áthozta a betegséget. Itt csak önkéntesek betegedtek meg, akik szintén közvetlenül érintkeztek egymással. (Több a cigarettájuk, mint a közlegényeknek és mégis megbetegedtek, míg előbbiek nem.) Hogy még két más közlegény is megkapta a betegséget, az annak tulajdonítható, hogy az "Ordinationsschreiber", mint olyan, azokkal is érintkezett illetőleg közelről beszélt velük. Ezt le kell szögezni. 

Az oroszok közül (azokat egy másik kórháznak át kellett adnunk) kettő meghalt. Nálam három betegnél kifejlődött a tüdőgyulladás. Mind a három már előzőleg igen legyengült, lesoványodott beteg volt. Az egyiknek pláne tüdőkatarusa is van.

A betegség közismert szimptómáira nem kívánok kitérni.

A kezelés tisztán a tüdőgyulladás megelőzésére, illetőleg kezelésére szorítkozik, ami annyit jelent, hogy a szívére és csak a szívre kell ügyelni. A cardiotonicák jönnek tekintetbe. A szívet mintegy át kell korbácsolni a krízisen. – Dr. Müller Vilmosnak ugyane helyen ajánlott alkoholos eljárás is mint cardiotonicum (szívre ható szer) szerepel, de nem szabad elfelejteni, hogy alkoholélvezőknél majdnem mindig csődöt mond. – Nagyon szívesen adom az oxygént, mert ez a vér viscositását csökkenti s ez által a keringés egyik akadályát megszűntetvén, a vérkeringést élénkéti, a tömörülést akadályozza, a feltisztulást sietteti. Ezt az eljárást nagyon-nagyon tudom ajánlani, mert szent meggyőződésem, hogy ebben minden kartársam velem egyetért.

A minisztérium (m. kir. belügy) az optichint ajánlja. Erről egyenesen lebeszélek mindenkit, mert két év előtti tapasztalatom – kiütéses tífusznál – szomorú volt négy esetben. Akkor is "szakemberek" nagyon ajánlották és minden elővigyázatosságom mellett, anélkül, hogy a legkevesebbet használt volna, még kártékonyan hatott a szemekre. A maximális dózisával sem vagyunk még tisztában és hol ma az az orvos, aki betegét elegendőképpen ellenőrizni tudja?

A sublimátnak intravénás (0.003) adagolásából várok eredményt. Erre támaszom az a tapasztalatom, hogy a luetikus osztályunkon, ahol a betegek higanykezelésben részesülnek és amely kórházunk másik sorát képezi, eddig még nem fordult elő komoly spanyol beteg, pedig fel kell tételezni, hogy az óriási betegforgalom mellett spanyol betegségtől inficált helyről is jönnek betegek. 

A kéngőz dezinficál. Próbálni kell, (Törzs), de óvatosságot ajánlok. Addig nem tudjuk, mert nem ismerjük, e járványos betegséget igaz nevén megnevezni, nincs is határozott specifikus gyógyszerünk ellene. Tény, hogy a "spanyol nátha" elnevezése végtelenül könnyelmű és felületes megnevezés. Százszor és ezerszer beszélhetnek róla, mint nátháról, mégsem az, hanem egy nagyon súlyos, csúnya betegség.

Ha [az] ember elég óvatos, meg nem kapja. Mi, orvosok, is csak olyan szervezetűek vagyunk, mint a többi halandók, mégis alig olvastam, hogy valamely kollégám megbetegedett volna. Mindenkivel kellő távolból kell beszélni és a hygenia legelemibb szabályait a legszigorúbban meg kell tartani. Meghűléstől nem kapni betegséget, ez csak (ez is elég) dispoziciót hozhat létre.

Dr. Gosztonyi Vilmos, m. kir. főorvos

(Pesti Hírlap. XL. évfolyam. 258. szám, 15. oldal. 1918. november 3.)

(1) - német, jelentése: a hadsereg rendeléseit felvevő írnok.

(2) - egy éves önkéntes.

Read more...

A szagos szappan – A Nagy Háború anekdotái - LVII.

Ha nappal fülelünk, nagy zsongást és zümmögést hallunk, mert olyan ez a gyűjtőtábor, mint egy nagy méhkas. Mégis, amikor végignézzük a tábor egyenruhás lakóit, mintha nem egyforma méhek, hanem más és más rovarok, bogarak, lepkék, szitakötők szálldogálnának, futkosnának, vagy lepnék el a mezőt, a virágos kertet, mert van ebben a táborban a monarchia minden tájáról katona, vagyis most hadifogoly. Gyalogosok, tüzérek, huszárok más és más hajtókával. Magasak és alacsonyak, szőkék és barnák. Magyarok, osztrákok, csehek, lengyelek, bosnyákok, szerbek, horvátok, rutének, románok. Nagyjában minden nemzetiség külön-külön, már csak azért is, hogy a csehszlovák, a román és a jugoszláv légió toborzói megtalálhassák az anyagukat, akiket a légióikba csábíthassanak.

Az újdonsült légionisták új ruháikat fitogtatva megjelennek itt-ott a többiek között, hátha találkoznak egy földivel vagy ezredbelivel, akit meg lehetne puhítani. Bár akad elég olyan is, akinek ígérhetnek bármit, vagy fenyegethetik akármivel, mégis kijelenti, hogy ő ugyan tót, de hű a magyar hazájához, vagy mint egy cseh önkéntes, aki jó osztráknak vallja magát, vagy a lengyel ügyvéd, aki okos, olvasott ember, de 1918 júliusában úgy véli, hogy messze van még Lengyelország feltámadása, van viszont sok olyan hadifogoly, aki már félúton van. Nem lép be a légióba, de az érzelmei már megváltoztak. 

Ilyen például a biharmegyei Pap. Magyarul és románul beszél, hogy melyiket tudta előbb, talán ő sem tudja, ha tudja is, el nem mondaná. A neve is amolyan akarom magyar, akarom román. Az egész csak azon múlik, hogy "o" betűt, vagy "a" betűt írjon valaki, ha át akarja őt keresztelni.

A dolog ott kezdődött, hogy egy olasz műszaki őrmester bejött a táborba és ácsot keresett. Pap bajtárs a román nyelvtudásával mindjárt kapott rajta, pedig nem ács, sőt nem is iparos, hanem csak egyszerű falusi ezermester, aki talán sok iparosnál azért tudhat többet, mert nem egyet tud, hanem több iparhoz is konyít egy keveset. Valami kisebb színt kell összeeszkábálni. A gerendák, lécek, tetőzet mind bekerülnek a táborba, Pap pedig szorgalmasan dolgozik a szekercéjével, farag, illeszt, szögel, kalapál. Mikor elkészül, az őrmester a konyhájukon adat neki egy csajka rizskását. 

Nem olyan jól készítik, mint a magyar szakács, mert jobban szétfőzik, de olajosabban, és a paradicsom pedig szép színt ad az ételnek. Evés után Pap újra dolgozik és amikor elvégzi, az őrmester újabb adagot ad neki, mert feleslegük maradt a vederben. Ezt Pap elviszi és a sátor előtt ülve fogyasztja.

Másnap újabb munkára viszik, a fizetség megint csak rizskása. Így megy ez napokig, Nem is volna belőle baj, mert aki dolgozik megérdemli a fizetséget. Bár az élelmezés nagyjából jó és elegendő, de a kis ember, mert alacsony termetű a mi ezermesterünk, jó étvággyal elfogyasztja. A többiek nézik, de nemcsak nézik, hanem hallgatják is. Mert Pap közben megjegyzéseket tesz: – Látjátok milyen szép rizskását kaptam a munkámért? De az is finom volt, amit ma ebédre kapott a tábor. Bezzeg a fronton mit kaptunk? Krumpli levest, amiben alig volt krumpli. Meg örökké kukoricakását, szárított főzeléket. Barna, de már legutóbb sárgás kenyeret., Ezek meg olyan kenyeret esznek, hogy fehérebb a falnál. A zsíros húsoktól olyan szép a levesük, hogy az embernek kicsurog a nyála. Igen, ez igen! Ez nagyszerű, milyen finom. – Ugyan, ne beszéljen már ilyeneket – intette őt egy tizedes. Egyen csak meg egy fél kenyeret abból a fehér rizskenyerükből, majd meglátja, hogy délutánra megéhül. De aki a mi döfinket eszi, annak tele van a gyomra. Az, hogy nekünk a hegyekben kukoricát adtak, annak is meg van az oka, mert a kukorica meleget tart a testünkben, mivel 8-10 óráig tart az emésztésünk. Jól jártunk volna, ha rizzsel etetnek minket is és már éjjel fáztunk volna az éhségtől. Azt a kövér húst meg Amerikától kapják. Hát nem látta múltkor azt a marhacsordát, amit a tábor mellett elhajtottak. Csupa sovány ökör és legyengült tehén volt. De hát Papnak akármit mondtak, napról-napra jobban ócsárolta azt a szegény anyát, aki már nem tudott eleget adni a gyerekeinek, és dicsérgette a mostohát aki kölcsönpénzből és anyagból etette a saját katonaságát és hadifoglyait, hátha neki kedvez majd a végén a szerencse...

Egy pár nap múlva megunták a sok ócsárlást és tettek valamit. Pap megint egy tele csajka forró rizskását hozott a sátra elé. Letelepedett, hogy bevágja. De egy távolabbi sátortól kiabálni kezdtek rája. – Pap, pap, az őrmester úr hívatja! Pap felugrott, hogy odamenjen, de előbb megkérte az egyik bajtársát: – Úgyis nagyon forró, de azért vigyázzon rája, nehogy felrúgja valaki. Ezzel elszaladt. Az őrmester ugyan nem hivatta, de mivel látta őt, hát mondott neki valamit a délutáni munkáról. Amíg távol volt, az egyik huncut egy kis szagos szappant tett a rizskásába, és a kanállal jól beletemette.

Pap megjelent, megint letelepedett és jó étvággyal kezdte a rizskását enni. Nagy tetézett kanállal fogyasztotta, még a szeme is kidülledt, úgy ízlett neki. Csak a végén tette meg a szokásos megjegyzéseit. – No ilyet minálunk már a tiszturaknak sem adhatnak. Ebéd után sietett a munkájához. A többiek félszemmel figyelték eddig, most aztán kitört köztük a nevetés. – Ne nevessenek – intette őket a tizedes – a cifrája csak most jön.

Látják is nemsokára, hogy Pap bajtárs igen gyorsan kászmálódik le a szín tetejéről és futni kezd, de nem az őrmester irodája felé. Félóra múlva ugyanígy. A munka bevégzése előtt már harmadszor. Mikor hazatér, már igen savanyú a képe. – Mi baja? – kérdi tőle a tizedes. Igen rosszul érzem magam. Egész délután csak szaladgálok. Kihánytam a rizskását. – Ejnye, ejnye – álmélkodik a tizedes, a fronton bezzeg megettük volna a vasszeget. Csak nem a rizskása ártott meg? – Alighanem – feleli Pap bajtárs szomorúan. Éjjel hánykolódik, nyög. 

Másnap nehezen megy a munkája. Az ebédet nagy immel-ámmal eszi, a végén ott is hagyja. De amikor az olaszoktól elhozza a részét, mégis csak nekiül, hátha ez jobban fog ízleni. Amint a szag megcsapja az orrát, megint megundorodik és keserűen jegyzi meg: – Nem ízlik. Látják, ilyen ételt adnak a szegény hadifogolynak! Rizskását! Hogy az Isten rohasztaná el a gyökerét!...

Bizony azóta sokszor eszembe jutott ez az egyszerű baka, akit egy kis szagos szappannal megállított valaki a félúton. Sokaknak el kellett volna egy ilyen szappandarab, vagy más hasonló dolog, hátha ők is megállottak volna ott és akkor, amikor még nem volt késő...

(In: Dr. Horthy László: A Monte Grappától a tengerig. Olasz front, albániai fogolytábor. Fríg kiadó, 2016.)

Read more...

Miből élnek a hadifeleségek? – Kordokumentumok I.

Ebben a nagy drágaságban, midőn még a jómódúak, megszokott, rendes háztartásában is felfordulást teremtett az élelmiszerínség kényszerűsége; midőn a normális jövedelmű ember is kénytelen életfenntartásának igényeit hihetetlen minimumra leszállítani, vajjon miből élnek a hadifeleségek?! Vagyis jobban mondva: milyen keresettel kénytelenek pótolni államsegélyüket s összevéve ezen kis jövedelmüket, hogyan osztják be?! Éppen ezért érdekesnek találtunk két-három ilyen katonafeleséget felkeresni. Egyformán az úri, polgári és proletár-családok asszonyait.

Egy előkelő fővárosi ügyvéd felesége, akinek férje még Przemyslben orosz fogságba jutott, — szobái kiadásának jövedelmével pótolja a hadisegélyét. Ugyanis, míg az ura fogságba nem esett, az itthonmaradt feleség, fiacskájával együtt, főhadnagy-férje után havi hetven korona államsegélyt kapott. Ezt az államsegélyt, amióta férje fogságba került, megkétszerezték s így most száznegyven koronát kap az említett hölgy. Nagy lakását, férje régi praxisu ügyvédi irodája miatt, nem adhatta fel, hanem úgy oldotta meg az életfenntartás kérdését, hogy lakásából három szobát bérbeadott, míg ő maga, gyermekével együtt, férje irodájában lakik. Tehát:

Havonként 3 szoba kiadásából á 40-120 K

a férje utáni segély 140 K

Kiadás:

Lakbér egy hóra (4 szoba, konyha, mellék) — 125 K

cseléd egy hóra — 20 K

villany egy hóra — 8 K

fa- és szénszükéglet egy hóra — 8 K

hús csak vasárnaponként egy hóra — 10 K

liszt, főző és kenyér egy hóra — 18 K

zöldség és burgonya egy hóra — 12 K

zsír egy hóra — 24.50 K

tojás egy hóra — 6 K

cukor egy hóra — 8 K

fűszer egy hóra — 6.50 K

mosás egy hóra — 8 K

szappan és tisztító egy hóra — 4 K

Összesen : 258 K

— Mondanom sem kell, hogy a háztártásomat teljesen megváltoztattam, — magyarázza az asszony — úgyszólván, csakhogy éppen élek a fiammal együtt. A lakást az iroda miatt nem mondhatom fel, szerencse hát, hogy három szobát így ki tudtam adni. Több bért nem fizetnek értük, örülök hát, ha így van.

Reggeli- és uzsonna-kávét teljesen elhagytuk, reggelre rendszerint egy darab vajas kenyeret eszünk. Uzsonnára semmit. Húst hétköznapokon teljesen száműztem konyhámról, csupán vasárnaponkint hozok egy-egy félkilócskát. Szerencse, hogy ilyen körülmények között a cseléd megmarad nálam, mert négy szobát takarítani még sem tudok egyedül. Így is roppant sokat kell dolgoznom, sőt magam főzök és a mosásnál is segédkezem, csak így tudom beosztani e roppant drágaság mellett csekély jövedelmemet. Legtöbb kiadásom a házbér és a zsírszükséglet, de az előbbit csaknem egészen pótolja a szobák kiadása, sőt jóformán én teljesen ingyen lakom, mert csak öt koronát kell pótolni a hónapos szobák jövedelméhez. Mindenről lemondtam, csakhogy éppen nem koplalok, de még a konyha, illetve főzéshez való szükségletekből is kiküszöböltem egy párat Lehetőleg olyan ételt főzök, amelyekhez nem kell tej és tejtermék.

Nem tudom magam iskoláztatni a fiamat, ki első kereskedelmibe jár. Iskolaköltségeit szerencsére most a háború alatt keresztapja fedezi. Ruhát nem csináltattam egy év óta se neki, se nekem.

H. Pálné, Nefelejts-utca. Hadifeleség két gyerekkel. Az idősebb gyermek nyolc, a fiatalabb hatéves. A férje építészeti rajzoló volt a polgári életben, midőn is 300 koronát keresett egy hónapra. Most tartalékos honvédbaka és kilenc hónap óta van a harctéren.

A feleség most katonaruhák készítésével foglalkozik, mert a gyerekek miatt hivatalt nem vállalhat. Háztartásának költségei az alábbi feljegyzések szerint:

[...]

Varrásból keres 1 hóra — 68 K

Hadisegélye, gyermekeivel együtt 1 hóra — 52.08 K

Hadisegélye lakbérben 1 hóra — 15 K

Összesen 135.08 K

Kiadás:

Lakbér, házmesterpénzzel együtt 1 hóra (1 szoba, konyha) — 28.50 K

Kenyér (hetenk. 3 kenyér á 2 kg.) — 12.40 K

Tej (naponkint 1 liter) — 11.10 K

Zöldség és burgonya — 12 K

Fa és szén — 5 K

Kávé (14 kg. 1 hóra és pótkávé) — 2.44 K

Zsír (3,5 kg. 1 hóra) — 21 K

Cukor — 3 K

Szappan — 1 K

Liszt — 6.5 K

Cipőjavítás — 3 K

Húsféle — 7 K

Varróeszköz, cérna — 4 K

Összesen 117.04 K

— Ha hivatalba járhatnék, - beszéli az asszony — megkereshetnék havonkint legalább 120.— koronát; de a gyerekek miatt nem lehet. Kénytelen vagyok hát varrást vállalni.

Nehezen megy, nem jól fizetnek. így a csekély hadisegélyemet csupán 68 koronával egészíthetem ki havi 135 koronára. Ebből a jövedelemből csupán háztartásra kell 117 korona, a fennmaradó részt pedig úgy kell beosztanom, hogy a gyerekeknek legyen irkára való, meg cipő. Ruhát amúgy is viseltet hordanak, s így valahogyan - úgy-ahogy — mégis csak ki kell jönnöm . Reggelre kávét eszünk, ebédre legtöbbször hamisgulyást, főzeléket vagy burgonyapörköltet s nagynéha egy kis húst is. Estére rendszerint tésztát, mert akkor jobban ráérek főzni s a tésztagyúráshoz pedig több idő kell. Most azonban már előre félek a téltől. Nem tudom mi lesz. A fűtőanyag is drágább, minden drágább lett. Mikor az u ram bevonult, aránylag jobban beoszthattam a jövedelmemet. Ha az akkori élelmiszerviszonyok ma is megvolnának, így semmire se volna gondom.

F. Gyuláné, Alpár-utca. Szintén katonafeleség egy tizenegy éves gyermekkel. A férje asztalossegéd a polgári életben, 41 korona 28 fillér heti keresettel. Most közlegény a 32-es gyalogezredben s a fronton van immár egy esztendő óta. Az asszony leánykorában a kenderfonógyárba járt dolgozni s most, hogy az ura bevonult, ismét gyárba jár. Nyolc órát dolgozik naponta, óránkint 54 fillér bérért. Ennek az asszonynak feljegyzése az alábbi: 

Bevétel:

Gyári keresete (hetenként 48 óra á 54 fillér) havonként — 116.64 K

Hadisegély ő és gyermeke után havonként — 35 K

Hadisegély lakbérpótlás — 15 K

Összesen 166.64 K

Kiadás:

Lakbér házmesterpénzzel együtt egy hóra (1 szoba, konyha, mellék) — 38 K

Kenyér (25 kgr. egy hóra) — 12.50 K

Liszt egy hóra — 17.40 K

Tej (egy liter naponként) egy hóra — 11.20 IC

Zsír (4 kgr.) egy hóra — 24 K

Fa és szén egy hóra — 5.60 K

Zöldség, burgonya egy hóra — 15 K

Húsfélék egy hóra — 16 K

Szappan egy hóra — 1.20 K

Világítás egy hóra — 3.50 K

Fűszer, cukor, kávé egy hóra — 6 K

Cipőjavítás egy hóra — 4 K

Villamos egy hóra — 9 K

Összesen: 163.4 K

— Reggel öt órakor kelek föl, mert mielőtt a gyárba megyek, kitakarítom a lakást, esetleg kijavítom a fiú és az én ruháim at. Hét órára már künn kell lennem a gyárban, amely elég messze van, csaknem Újpesten. Nem járok haza ebédre. Rendszerint este főzök s abból marad másnap délre a gyerekemnek és magamnak. A fiú itthon étkezik, ha kijön az iskolából, én ellenben mindig magammal viszem az ebédemet és ott melegítetem föl a portásnál. Húst csak nagy ritkán eszünk, legtöbbnyire tésztát főzök és burgonyás ételeket, mert ezeket könnyebben magammal vihetem. Havonként három, négy, sőt néha öt, hat korona feleslegem van, de idővel ezt a pénzt is elköltőm vagy ruhára, vagy egyébre, ami szükséges. Ha a férjem itthon van, akkor sincs sokkal több jövedelmem, mindössze 185.76 korona havonként, de hát nem kell annyira lestrapálnom magamat, meg aztán akkor kvártélyost is tartok. Most azonban nem lehet. Máskor ennyi pénzből urak voltunk, félre is tehettünk, a takarékba van is egy pár forint, de ahhoz nem nyúlok.

Így az asztalosné. Az ügyvéd- és az epítész-feleség között, még aránylag legjobb neki, bár a sorsa nehezebb, mert agyon kell dolgoznia magát, hogy valahogyan mégis csak rendesen megélhessen ebben a rettentő drága nagyvárosban.

Kovács Lydia ("Magyarország" napilap. 1915. október 3.)

Forrás: https://www.europeana.eu/hu/item/2048128/736680

Read more...