csütörtök, január 12, 2017

Megfeneklik a USS Milwaukee cirkáló - 1917. január 12.

1916. december 16-án a USS H-3 tengeralattjáró a Humboldt-öböl közelében navigációs hiba miatt megfeneklett. Az első kísérletek, hogy vontatókkal szabadítsák le a homokpadról a szerencsétlenül járt naszádot, nem jártak sikerrel. Ezután a haditengerészet privát cégektől kért ajánlatokat a H-3 megmentésére, de egyikkel sem voltak megelégedve, ezért végül úgy döntöttek, megpróbálják házon belül megoldani a problémát.

1917. január 5-én a helyszínre küldték a USS Milwaukee cirkálót, hogy segédkezzen a vontatásban, de a sűrű ködben a hajó megfeneklett. A legénység mindent elkövetett, hogy megmentse a cirkálót, de az erőteljes hullámzás miatt az fokozatosan balra dőlt, a felszakadó lemezek mentén pedig egyre több víz ömlött a hajótestbe. Másnapra már bizonyos volt, hogy minden erőfeszítés hiába való, és a kapitány a hajó kiürítése mellett döntött. A teljes 437 fős legénységet sikerült partra tenni, csak néhány sérült volt.
A megfeneklett USS Milwaukee.
1917. március 6-án a Milwaukee-t kivonták a szolgálatból, majd 1918 novemberében egy erős vihar során a hajótest kettétört. 1919. június 23-án törölték a flottajegyzékből, majd augusztus 5-én eladták ócskavasnak. 

A cirkáló elvesztését még értelmetlenebbé tette a tény, hogy a H-3 tengeralattjárót végül nem a tenger felöl mentették meg: óriási farönkök segítségével a szárazföldre vontatták, majd a Hudson-öbölben újra vízre tették. Végül 1922-ben vonták ki a szolgálatból, de csak 1931-ben bontották le.
A H-3 szárazföldi vontatása.



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP