J. W. Palmer tüzér visszaemlékezése a harmadik ypres-i csatára

„Amerre a szem ellátott, mindenütt csak sár volt. Sár a lövészárkokban, sár a lövészárkok előtt, sár a lövészárkok mögött. Minden egyes tűzérségi lövedék vájta bombatölcsér újabb otthont adott a mocsoktól hemzsegő sárnak. Úgy vélem, hogy mindennek van határa; talán csak Passchendaele (a harmadik ypres-i csata helyszíne – fordítói megjegyzés) szűnni nem akaró sártengere jelenthet kivételt ez alól. Azt látni, ahogyan az emberek egymás után tűnnek el a nyálkás sárban, hallani, ahogyan megfulladnak a sárban. Azt hiszem, ez teljesen az őrületbe kergetett.

Brit katona elesett társa sírja mellet. Pilckem, 1917. augusztus 22.

Három hónappal azt megelőzően, hogy megsebesültem volna, már tudtam, hogy ez lesz. Biztosan tudtam. Azt hittem, hogy meg fognak ölni. Minden egyes alkalommal, amikor kimerészkedtem a lövészárokból, hogy megjavítsak egy telefonvezetéket egészen biztos voltam abban, hogy én vagyok a leggyávább ember az egész világon. Soha senki sem tudta pontosan megmondani, hogy a következő telefonvezeték mikor fog elszakadni, csak azt, hogy meg kell őket javítani… Nagyon sok nap volt az életemben, amire egyáltalán nem emlékszem, mert olyan pokolian fáradt voltam. A kimerülés, amit abban az átkozott sárban éreztem valami borzasztó volt… Amint az egyik lábadat kiemelted a sárból, a másik szinte azonnal lesüllyedt.

Még ahhoz is túlságosan fáradt voltam, hogy lezuhanjak. Egyszerűen csak ott álltam egy helyben. A következő pillanatban iszonyatos fájdalmat éreztem a hátamban és a mellkasomban, majd arccal lefelé belebuktam a sárba. A társam erre odasietett hozzám és megpróbált felemelni. Azt mondtam neki: - Ne érj hozzám! Hagyj elsüllyedni! Elegem van már az ebből az egészből. Csak hagyj magamra!

Lecsapoláson dolgozó katonák Zillebeke mellett. 1917. augusztus 22.

A következő dolog, amire emlékszem, hogy lassan kezdek elsüllyedni a sárban, és egyáltalán nem aggódok. Már nem utálom a sarat. Ekkor egy kisebb huppanást éreztem, majd rájöttem, hogy egy hordágyon fekszem. Ekkor arra gondoltam, hogy ezek a hordágyvivők milyen szerencsétlen flótások. Semmi pénzért nem lennék az ő helyükben.” 

J. W. Palmer tüzér, 26. Királyi Tábori Tüzérdandár.