vasárnap, augusztus 13, 2017

Tisza István a fronton - A Nagy Háború anekdotái XXV.

Betsey Lajos barátom, a 2-ik honvédhuszárezred volt tisztje írja nekem egykori parancsnokáról, jóemlékezetű Tisza István ezredesről, a többi között;

„1917-ben hosszabb időn át abban a kitüntetésben részesült a debreceni 2-ik honvédhuszárezred, hogy Tisza Istvánt mint ezredparancsnokát tisztelhette s így alkalma volt őt közelebbről megismernie és megszeretnie...

Amikor, mint népfölkelő ezredest, saját kérelmére beosztották a bukovinai frontra, teljesült az a háború kitörése óta táplált hő óhajtása, hogy személyesen vehetett részt harcoló hazája védelmében. Az ezredparancsnokságot azonban eleinte nem vette át. Mint mindennemű ténykedésében, itt sem engedte nagy felelősségérzete, hogy előzetes tapasztalat nélkül az élre álljon.
Tiszt István a fronton.
Működését ennélfogva a legveszélyesebb helyen, az előretolt állásokban kezdte meg, ahol napokon át osztozott a legénység, a szűk és alacsony fedezék kényelmetlenségeiben, amely neki, mint magas embernek, még nehezebben volt elviselhető, mint alacsonyabb termetű huszárjainak. Ezután a századoknál folytatta tanulmányát, majd a félezrednél tartózkodott néhány napon át. Ekkor már nem kerülte el figyelmét a legkisebb mellékkörülmény sem... Állandóan személyesen érintkezve tisztjeivel és huszárjaival, megkedvelte őket. Bizonyos időben az ezred bármelyik embere megjelenhetett előtte s előadhatta kérését vagy panaszát, amelyek közül egy sem maradt kivizsgálatlan. Segédtisztjei alig győzték a tömeges levelezéssel járó temérdek munkát. Egyet azonban megkövetelt huszárjaitól...

Megkövetelte, hogy soha ne nagyítsanak, hanem mindig a színigazságot mondják. Ha túlzásra avagy ferdítésre jött rá valamelyik huszárjánál, megfeddte röviden:

- Tanuld meg fiam, hogy a magyar ember soha nem hazudik!”

(Komáromi János közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP