Támadás a perginei repülőtér ellen - vitéz Boksay István pilóta visszaemlékezése

Július 26-án ellenséges bombaraj támadja meg a levicói és perginei repülőterünket. Az ellenség két gépet, mi pedig négy gépet lőttünk le a légi harcokban.

A perginei bombatámadás a repülőtéren ért bennünket teljesen váratlanul éppen akkor, amikor a kora délutáni órákban ebéd utáni pihenőnket tartottuk. A legtöbben délelőtti távolfelderítő és vadászrepülő útjuk fáradalmait pihenték ki egy-egy kényelmes heverésre beállított nyugszéken a hangárok árnyékában. A nagy melegben többen fürdőruhában vagy házi ruhában heverésztünk a gyepen. Békés biztonság, nyugodt derű, szunyókálás uralkodik mindenfelé. Egy-két hangárból hallatszik csak időnként teli szájú, jóizű kacagás, ahol a gépszerelők a délelőtti üzemben volt gépekkel babrálnak. A repülőtér őrsége is a nagy melegtől kókadtan húzódik egyik hangár árnyékába. Ebben a nagy melegben rendszerint mindenki nyugodt, mert ilyenkor az ellenségnek sincs kedve semmilyen akcióra. A repülőtér mellett vivő országúton olykor egy-egy autó üvöltő dudával rohan Trient felé. A legtöbb autóban magas rangú tisztek robognak Bozenbe a hadsereg-parancsnokságra. 

IV. Károly látogatása a perginei repülőtéren. (1917. 06. 27.)

Az egyik nyugszékbe helyezkedem el, és kényelmesen kinyújtódzkodva nézem az azúrkék égboltot. Hirtelen szokatlan zaj üti meg a fülemet! Felugrok helyemről, körülnézek, és a parancsnokság épülete körül néhány futkosó embert látok. 

- Fliegerangriff! Fliegerangriff!! (repülőtámadás!) - ordítja felénk rohanva az egyik telefonista.

Úgy, ahogy vagyunk, felugrálunk helyünkről, mindenki igyekszik ruháját magára kapkodni. Schwáb Hugó százados, a repülőtér parancsnoka teli tüdővel kiáltva adja ki a parancsot:

- Apparaten heraus! (Gépeket kihúzni!) - Mindenki sietve rohan a hangárokba. Néhány Phönix gép az 55-ös vadászszázad hangárjaiból már kinn van a gyepen. Valaki úgy, ahogy van, félig felöltözködve ugrik a gépbe, ahol csak a szemüveget és a bőrsapkát kapja a fejére. A gép gyorsan gurul a gyepen, egyszerre üvöltve felzúg, és minden motorpróba nélkül startol. Utánarohan egy másik közvetlenül, és hatalmas kékes füstfelhőt okádva emelkedik fel a földről. A hideg motorban ilyenkor az olaj is meggyúl a benzinnel együtt, és a kipufogócső úgy okádja az olajfüstfelhőket, mint egy vasúti mozdony. A mi kétüléses gépeinket, sajnos, nehezebb kihozni a hangárokból, mert a szárnyak sokkal nagyobbak, mint a vadászgépeknél.

Az öltözködéssel sikerült eljutni odáig, hogy a nadrág és a zubbony rajtam vannak, de a cipőmet nem találom sehol. Házi papucsban szaladgálok a feldöntött nyugszékek között. Végre, két Brandenburgi felderítő is kinn van a gyepen, rohanok az egyik géphez, de beülni már nincs időnk, mert egy félelmetes süvítés és hosszan tartó fütyülés mindenkit megdermeszt a helyén. Az első bombák vágódnak be a repülőtér közelében.  

Az országúttól nem messze, tőlünk körülbelül 300 méterre a földből egy óriási szökőkút emelkedik fel, majd szikla- és kavicseső zúdul vissza a füstfelhőből. A repeszdarabok zizegve fütyülnek fölöttünk, kő- és kavicsdarabok hangosan koppannak a kihúzott gépek szárnyain és a hangárok tetőzetén. Egy Phönix vadászgépnek még sikerült elstartolni, de több gép már nem startol, mert mindenki eszeveszetten rohan a pinceszerű fedezékekbe, amiket néhány nappal ezelőtt fejeztek be az ide kivezényelt utászok. 

Díszszemle a perginei repülőtéren.

Fölösleges minden parancs és vezényszó! Csak az életösztön dolgozik már mindenkinél, ez az ismeretlen különös érzék, melynek parancsára az ember reflexszerűen engedelmeskedik. Újabb fütyülés és hosszan tartó sivítás. Ismét négy bomba vágódik be. Mindenki lapul és szorongva várja a robbanást. Az egyik bomba a repülőtér melletti hegyoldalba esik, közel az egyik hangárhoz, ahol egy nagy cseresznyefát tör ketté. A fa koronájával együtt a hangár tetejére zuhan, és az üvegtetőt nagy csörömpöléssel zúzza be. Recsegés, ropogás, a vastartók, vázak fájdalmas nyikorgása hallatszik, de a több mázsa súlyú hatalmas csonkatörzs fennakad a gerendázatba. A főszerelő hangosan fellélegzik, mert ha ez a hangárba beesett volna, gépei mind összezúzódnak. A másik bomba majdnem ugyanoda vág be az országút mellé, ahová a legelső. Két bombát távolabb látunk robbanni.

Végre felhallatszik az ismerős hang fentről. Tak-tak-tak. A három Phönix gép úgy látszik, már elérte a lőtávolságot, mert a géppuskázás megkezdődött. Mindenki lapul. Sokan hason csúszva igyekeznek az óvóhelyek felé. Az egyik gép szárnya alatt sietve bújok át, hogy futva elérjem a körülbelül százlépésnyire lévő legközelebbi óvóhelyet. Hirtelen egy irtózatos reccsenés, és utána egy szörnyű robbanás valósággal a földhöz nyom. Egymás után még négy hallatszik el a közelben, de olyan erőteljesen, hogy a föld is belereszket az egymásba olvadó detonációkba. 

Valóságos kőzápor zúdul ránk minden oldalról, több gép szárnyán a vászonborítást hangosan koppanással ütik át a lehulló kődarabok. A hangárok üvegteteje több helyen zúzódik be. Kiabálást és jajgatást hallok a szörnyű zajba belevegyülni, de egyelőre nem tudom, honnan jöhet! Egy leeső nagy kődarab a fűben lapuló egy szerelőt úgy hátba vágta, hogy a szerencsétlennek orrán, száján eleredt a vér.

Legalább 80-100 kilósak lehettek egyenként ezek a bombák. Ilyen hatalmas detonációkat még nem hallottunk repülőbombáktól. A hegyeken felállított légelhárító ütegek eszeveszett tüzelésbe kezdenek. A géppuskázás annyira ismerős tak-tak hangja gyakran hallatszik felülről. 

A szárny alól lassan kidugom a fejemet, és körülnézek. Lehetetlen eljutni az óvóhelyig, a füst és a por olyan sűrű, hogy valósággal harapni lehet. Egy lépésre sem látok magam előtt, a hangárok is elvesznek a füstfelhőben. Az ellenség gyújtóbombákat dobott le. Egy szerelő rohan el mellettem, és hallom, hogy az egyik gyújtóbomba a hangároktól nem messze lakó olasz paraszt szérűjébe vágott be, és az ott felhalmozott széna és szalmatömeget gyújtotta fel.

Borzalmas dolog a repülőtámadás különösen így, amikor semmit sem tehet ellene az ember, amikor itt a kemény földön fetrengve kell bevágni a végét. A legszívesebben ilyenkor mindenki elstartol egy géppel fel a levegőbe, mert aránylag még ott a legnagyobb a biztonság, de ez olyan hirtelen jött, hogy nem volt idő erre. 

Óvatosan kibújok a szárny alól. Az oszladozó füstfelhőben most már embereket látok ide-oda futkosni. Többen mozgolódnak mindenfelől, a hangárokból is előbújik néhány ijedt arcú szerelő. Szétnézek az égen. A gépek berregését már messziről lehet csak hallani, de a gépfegyverek taktakozása sűrűn ismétlődik fentről. Végre eljutok a legközelebbi óvóhelyig, ahonnan még mindig szorongó érzéssel nézeget kifelé néhány bajtársam. 

Hiába; a légitámadásnál minden vitézség és bátorság háttérbe szorul, a legokosabban cselekszik az, aki nyugodtan, hidegvérrel bevárja a végét. Kürülbelül 15 perc telhetett el a támadás kezdetétől, mégis oly hosszúnak és örökkévalónak tűnt fel az a néhány perc, mintha legalább néhány órája tartott volna. 

Egy kis szellő kapja el a fekete füstfelleget, és lassan megtisztul minden a környéken. Fellélegezünk, amikor a hangárokat épeknek látjuk. A ritkuló füstből az összes épületek és gépek épen bújnak elő. Nem messze tőlünk azonban rettentő tölcsérek tátonganak a zöld gyepen. 

Szerelők rohannak vízfecskendővel a hangár mellett lakó olasz paraszt portája felé. A felgyúlt szánaboglyát oltják el. A robbanó bomba egy lovat és három kecskét vágott agyon a szérű mellett - a paraszt és anyósa könnyebben megsebesültek. A repülőtér orvosa kötözi be sebeiket. A közelben levő hangár deszkafalából is jókora darabokat hasított le a bombaszilánk. 

Pergine mellett lezuhant gép roncsa.

A Caldonazzo-tó fölött egy gépet látok dugóhúzóban lefelé zuhanni. Mögötte a jellegzetes füstzászló, majd vöröses lángnyelv. Az óráknak érzett pillanatok végre elmúlnak, lassan mindenki magához tér, és előbújik rejtekhelyéből. Nemsokára mindenfelől hangos taglejtésekkel kísért beszélgetések és vidám, derűs nevetgélések hallatszanak. Csak most tudjuk meg, hogy a bombatámadás északról, az Etsch-völgy irányából jött, és az ellenség a svájci határ felől egy óriási kerülővel repült a hátunkba. A mattarellói vadászszázad szerencsére idejében észrevette az ellenséges bombarajt, és sikerült a támadást megzavarni, mert a bombázók Perginéből olyan hamar távoztak, hogy nem is tudták bombáikat mind ledobni. Még néhányat útközben Caldonazzo környékén is elpotyogtattak. 

Az egyik Phönix gép száll le. Lovag Prinzig főhadnagy dideregve száll ki fürdőruhában a gépből. Háromezer méteren felül volt, ahol a hőmérséklet fagypont alatt van. A foga vacog, annyira fázik. Felöltözködik, és egy forró teát iszik.

A föld fekete sebei, a tátongó tölcsérek, néhány óra múlva eltűnnek, és a repülőtér élete ismét visszatér a régi kerékvágásba. 

(Forrás: vitéz Boksay Antal: A felhők katonái. AQUILA könyvkiadó, 2001.)