Jahja esz-Szinvár lehetetlen elszántsága

(Az alábbi cikk eredetileg a Substacken jelent meg, magyar fordítása pedig a kuruc.info oldalon.)

Izrael létrejötte az első világháború eseményeihez köthető, valamint a téma aktualitása miatt az alábbi cikket utánközlésre érdemesnek ítéltük, így itt is olvasható.

Hat óra leforgása alatt a palesztin különleges erők katonái hagyományos és nem hagyományos taktikát alkalmazva kijátszották a kifinomult biztonsági rendszert, amely már régóta körülzárta az erősen megfigyelt Gázai övezet lakosságát, és több mint ezer izraelit – elsősorban telepes fegyveres milicistákat és a bázisokon lévő izraeli katonákat – öltek meg, miközben további százakat fogtak el. Október 7. úgy fog bevonulni a történelembe, mint a cionista projekt elleni legpusztítóbb támadás annak egész történetében. 

Ez a tett egy olyan kiszámíthatatlan, rosszul megtervezett ámokfutást indított el a zsidó állam részéről, amely sokkolta a világot, és Izraelt páriává tette annak szemében. A Nemzetközi Büntetőbíróság – egy olyan intézmény, amelyet az emberi jogi doktrína és a nemzetközi jog cionista feltalálói hoztak létre, hogy megbüntessék ellenségeiket a Harmadik Birodalomban és az arab világban – még elfogatóparancsot is kiadott az izraeli vezetés ellen. 

A palesztinok a döntést, hogy alávetik magukat ennek a sorsnak, nem könnyelműen hozták meg, utolsó lehetőségként a saját létüket tették kockára, a legvégső “lenni vagy nem lenni” elv szerint. 

Netanjahu és Szinvár

Az elmúlt 35 év világeseményei katasztrofálisak voltak a palesztin ügy számára. A Szovjetunió 1991-es bukása a mozgalom legfőbb diplomáciai és katonai támogatójának megszűnését jelentette. Az 1993-as oslói megállapodásokkal Izraelnek a PFSZ (Palesztinai Felszabadítási Szervezet) mint fegyveres szervezet általi fenyegetettsége gyakorlatilag megszűnt, ami nem meglepő módon ahhoz vezetett, hogy a zsidó állam nem tartotta be az alku rá eső részét, és egyre nagyobb területeket foglalt el Ciszjordániából, miközben a korrupt Palesztin Hatóság csak nézte. 

A muzulmán világ Jordániától Indonéziáig utoljára 2009-ben vonult az utcára a palesztinok jogaiért nagy számban, de azóta a Közel-Keleten a különböző polgárháborúk és gazdasági válságok háttérbe szorították a kérdést. 

Az Ábrahám-megállapodások, amelynek az volt a célja, hogy Szaúd-Arábia – az iszlám két legszentebb városának otthona – elismerje Izrael palesztin nép feletti uralmának jogosságát, az utolsó szög lehetett volna a palesztinok koporsójába. 

A Hamász politikai vezetése, akik közül sokan Dohában élnek és hozzászoktak az Öböl-menti arab életmódhoz, a luxusszállodákhoz és sportautókhoz, egyre nagyobb hajlandóságot mutatott arra, hogy eltávolodjon a fegyveres harcukat évtizedeken át szponzoráló harcos irániaktól és libanoniaktól. 

Amikor 2011-ben megkezdődött a Bassár el-Aszad elleni, az amerikaiak, izraeliek és az Öböl-menti államok által támogatott felkelés, Iszmail Hanije, a Hamász vezetője csalódást okozott hűséges iráni, szíriai és libanoni szövetségeseinek, amikor úgy döntött, hogy a csoport bázisát Szíriából Katarba helyezi át. Hanije akkori beszédében Aszadot támadta és támogatta a szíriai kormány megdöntését (miközben a tömeg azt skandálta, hogy "Halál a Hezbollahra!"), ami a palesztin vezető részéről egy félreértelmezett szunnita szolidaritásnak tűnt, és talán egy kísérlet volt arra, hogy tartalék tervként a gazdag Öböl-államokhoz közeledjen. Amikor Aszad győzedelmeskedett és a por leülepedett, a Hamász kapcsolata Iránnal és a Hezbollahhal elhidegült, ami kritikus stratégiai hátránnyal járt a palesztin ellenállás számára, és évekbe telt a hiba helyrehozása. 

A haszonleső Hanije elhatárolódása a szövetségeseiktől a szükség idején korántsem volt konszenzus a Hamászon belül, ezért 2017-ben a mandátumának végével Katarba küldték, hogy a csoport politikai irodájának elnöke legyen, ami gyakorlatilag egy előléptetésnek tűnő lefokozás volt, egy nagyköveti szintű tisztségre. 

Gáza vezetőjének pozíciójába – ami vitathatatlanul a legfontosabb szerep a Hamászban az al-Kasszám Brigádok parancsnoksága mellett – egy visszafogott ember került, aki később a nemzetközi zsidóság által üldözött első számú személy lett: Jahja esz-Szinvár. 

Az ember, aki megrázta Ciont 

Jahja esz-Szinvár, Gáza vezetője olyan szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, akiket zsidó milíciacsoportok lakoltattak ki otthonukból, a ma Izraelhez tartozó Ashkelon város ellen elkövetett 1948-as etnikai tisztogatás során. Jahja 1962-ben született a Hán Júnisz menekülttáborban, egy olyan helyen, amely többször is ki volt téve az izraeli atrocitásoknak és a lélekölő szegénységnek. 

Az ENSZ által támogatott általános iskolában Szinvár (akinek a vezetékneve egyébként halászt jelent) kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A gázai Iszlám Egyetem arab szakos hallgatójaként aktív politikai szervező volt, bár akkoriban kizárólag az erőszakmentes ellenállásnak szentelte magát. Annak ellenére, hogy igyekezett a törvényen belül maradni, az izraeli hatóságok az 1980-as években többször letartóztatták és megkínozták politikai tevékenysége miatt. 

Miután a börtönben több palesztin radikálissal találkozott, és miután többször is elszenvedte a besúgók árulását, Szinvár végül arra a következtetésre jutott, hogy a nemzeti mozgalmat hátráltató legfontosabb akadályt a palesztin besúgók kiterjedt hálózata jelenti, akik az izraeli hatóságoknak a szomszédaikról jelentenek. Erre válaszul 1986-ban megalapította a Munazzamat al Jihad w'al-Dawa (MAJD) kémelhárító csoportot, amely a patkányok felderítésére és megbüntetésére szakosodott. 

Bár általában megfontoltnak és jó szándékúnak mondják, Szinvár kíméletlensége a palesztin ügyet elárulókkal szemben jól ismert. Az izraeli bíróságok 1989-ben több tucatnyi besúgó megöléséért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. Szinvár később azt mondta a Sin Bét kihallgatóinak, hogy az informátorok kivégzésekor mindig elutasította a lőfegyverhasználatot, ehelyett inkább puszta kézzel fojtotta meg őket, elvből. 

Szinvár 2011-ig fogoly maradt izraeli börtönökben, amikor Izrael elcserélte őt és 1026 másik palesztin társát az elrabolt IDF-katonáért, Gilad Shalitért. A Hamász győzelemnek tekintette ezt az egyoldalú cserét, Szinvár azonban, miután megtudta, hogy kiszabadul, üzenetet küldött Gázába, hogy tépjék szét a megállapodást és tárgyaljanak újra, hogy egyetlen palesztin fogoly se maradjon hátra. 

Néhány izraeli börtöntisztviselő, akiknek az évek során feltűnt Szinvár szokatlanul magas intelligenciája és a palesztin ügy iránti elkötelezettsége, azt javasolta, hogy ne engedjék szabadon, de feletteseik (akik úgy vélték, hogy Shalit visszatérésének biztosítása politikai szükséghelyzet) felülbírálták őket. Gázába való visszatérése után Szinvár nagy szerepet játszott a Hamász fegyveres szárnyán belüli zsidó túszejtés gyakorlatának tökéletesítésében. 

A zsidó pszichológia mestere 

A 2017-es vezetői pozícióba emelkedését követően Szinvár láthatóan igyekezett minden lehetséges diplomáciai lehetőséget kimeríteni, mielőtt bemutatta volna drámai, 2023-as fegyveres válaszlépését. 

Első dolga volt a Hamász alapszabályának átalakítása, különösen a csoport maximalista céljainak csökkentése; a zsidók teljes kiűzésének helyébe a kétállami megoldás gyakorlatiasabb elfogadása lépett, amelyet még Izrael nyugati barátai is nyilvánosan támogatnak. Szinvár ezt követően Egyiptom kérésére letartóztatta a hatáskörébe tartozó erőszakos magányos farkasokat Gázában, és még az izraeli televízióban is kérte a zsidókat (folyékony héber nyelven), hogy szüntessék be az ostromot Gáza ellen és egyezzenek bele a tűzszünetbe. 

Az arrogáns és egoista izraeliek, beleértve a hírszerző szolgálatoknál dolgozókat is, ezeket a gesztusokat a megadás jeleként értelmezték, ami miatt a gázai biztonsági fenyegetést a listán lejjebb sorolták a Hezbollah, az iráni atomprogram és Szíria mögé. Utólag belegondolva, ez teremtette meg a lehetőségét annak a hatalmas védelmi hibának, ami később bekövetkezett. 

2017 végére a cionista lobbi elérte, hogy Donald Trump az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésével szimbolikus csapást mérjen a kétállami megoldás minden reményére. Az olyan kis amerikai protektorátusok, mint Guatemala, Koszovó és Pápua Új-Guinea követték a példát. 

Szinvár válasza erre 2018-ban egy sor békés tüntetés megszervezése volt – a Nagy Visszatérési Menetelés –, hogy megpróbálja újra felkelteni a világ figyelmét a feledésbe merülő palesztin ügyre. Az izraeli mesterlövészek ezekre a tüntetésekre válaszul tüzet nyitottak a fegyvertelen férfiak, nők és gyermekek tömegére, 223 embert meggyilkolva és további ezreket megsebesítve. 

A békés tüntetők meggyilkolása nem váltotta ki azt a hatást a világ közvéleményében, amit a palesztinok reméltek. Sikerült elérniük, hogy az ENSZ általános, végrehajthatatlan, Izraelt elítélő határozatokat fogadjon el, de végső soron az egyetlen eredményük az volt, hogy ürügyet adtak az amerikai kormánynak, hogy egyoldalúan több százmillió dollárnyi humanitárius segélyt vonjon meg a Gázai övezettől és Ciszjordániától. Mivel egyetlen zsidó sem sérült meg, a megpróbáltatásaik gyorsan kikerültek a hírfolyamból. 

2020-ra az USA kormánya nyíltan támogatni kezdte az izraeli telepesek (nemzetközileg elítélt) terjeszkedését Kelet-Jeruzsálemben, egyre jobban kiszorítva a területen élő palesztinok maradékát. Ugyanebben az évben Benjamin Netanjahu bejelentette Ciszjordánia hivatalos annektálásának tervét, ami az oslói megállapodások masszív elárulása volt, és a Palesztin Hatóság azon döntésének hiteltelenné tétele, hogy letették a fegyvert. Miközben ez történt, a muszlim világban az Izrael nyílt támogatásával szembeni tabu egyre jobban erodálódott, köszönhetően a Jared Kushnerhez (Trump vejéhez) köthető Ábrahám-megállapodásoknak, amelynek Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Marokkó és Szudán is aláírója volt. 

2023 tavaszára a soviniszta zsidó csőcselék rendszeresen megszállta az al-Aksza mecset területét és környékét, és kegyetlenül megverték a muszlimokat, akik megpróbáltak bemenni imádkozni, mindezt a kahanista Itamar Ben-Gvir által felügyelt izraeli rendőri erők teljes támogatásával. 

A legtöbb ember ekkor már beletörődött volna a sorsába, de Jahja esz-Szinvárnak különleges képessége volt arra, hogy felismerje ellensége Achilles-sarkát. Fogsága alatt megtanult héberül beszélni és olvasni, és Izraeli újságok, valamint a zsidó történelemről és a második világháborúról szóló könyvek olvasásának szentelte magát. 22 börtönben töltött éve alatt (de még szabadulása után is) a "spártainak" és "céltudatosnak" jellemzett férfi a zsidók és a cionista világnézet politikai és etnikai gyengeségeinek a feltárásának szentelte magát. 

Emiatt az izraeli kommentátorok rendszeresen úgy hivatkoznak Szinvárra, mint egy szinte mitikus antihősre, egy "kis Hitlerre" (ahogy Netanjahu hivatkozik rá), aki a zsidó elme kulcsát birtokolja. Ez az egyszemélyes frankfurti iskola elszántan tanulmányozta a zsidókat, ugyanúgy, ahogyan egykor Sigmund Freud, Edward Bernais, Else Frenkel-Brunswik és Theodore Adorno feltérképezte a fehér ember álmait, motivációit, sebezhetőségét és tudatalattiját. Izraelben Szinvárról azzal a vonakodó tisztelettel beszélnek, amelyet csak egy egyenrangú ellenfél érdemel ki, szemben az amerikai médiával, amely irracionális, egydimenziós, képregényszerű terroristaként mutatja be. 

A legtöbben akik megpróbálták megérteni Szinvár gondolkodását, egyetértenek abban, hogy október 7-én úgy indította el a támadást, hogy tudta, az hisztérikus túlreakciót fog kiváltani. A Szinvár döntéshozatali folyamatának megértésére kifejlesztett csúcstechnológiás mesterséges intelligencia program azt találta, hogy gondolkodása rendkívül tudományos és racionális, és hogy több lépéssel előre tervez, számításba véve a lehetséges kimeneteleket. 

A cionista projektnek az a központi ígérete, hogy Izrael a világ zsidóságának menedékhelyéül szolgál, függetlenül attól, hogy honnan származnak, vagy milyen bűncselekmények elől menekülnek. 

Szinvár terve ennek az ígéretnek a gyakorlati cáfolata volt, amely Izraelt egyfajta biztonsági ernyőből a globális zsidó diaszpóra erőforrásainak felemésztőjévé változtatta, arra kényszerítve őket, hogy az általuk fizetett washingtoni, párizsi, berlini és londoni [valamint budapesti, lásd az Orbán-kormány Izrael és Netanjahu melletti feltétel nélküli kiállását - a fordító] magas rangú politikusokat arra kérjék, hogy vállaljanak politikai kockázatokat, népszerűtlen és nehezen igazolható intézkedéseket. 

A zsidó telepesek, akik korábban a Gázai övezet közelében éltek, most nem hajlandók visszatérni. Október 7. óta rekordszámú izraeli számolt be a mentális egészséggel kapcsolatos súlyos problémákról, és komolyan fontolgatják az ország elhagyását. 

Naponta újabb és újabb videók kerülnek fel Telegramra, amelyeken az al-Kasszám és a Hezbollah katonái izraeli tankokat robbantanak fel, izraeli katonákra lőnek, sőt, még egy új klip is felkerült a 10 meglévő vaskupolaelem egyikének rakéták általi megsemmisítéséről. 

A helyzet annyira súlyos, hogy Joe Biden most már nyilvánosan elismeri, hogy Izrael elvesztette a háborút, és nincs más választásuk, mint tárgyalni. 

Izrael nők és gyermekek elleni barbár háborúja a szunnita muzulmán világ általi teljes elismerés küszöbéről egyik napról a másikra oda juttatta őket, hogy diplomatái, polgárai és támogatói Columbiától [egy város Dél-Karolinában - a fordító] Kolumbiáig mindenhol nem kívánatos személlyé váltak. A dél-ázsiai Maldív-szigetek még az amerikai szankciókat is hajlandónak tűnik elviselni, amelyet megtorlásul vetettek ki rájuk azért, mert minden izraelit kitiltottak az országukból.

Október 6-án a palesztinok elszigeteltek voltak, figyelmen kívül hagyottak, és biztosnak tűnt az eltűnésük, leginkább az erőszakos elüldözésük által. Ma Oroszország és Kína a teljes jogú palesztin állam aktív támogatói közé tartozik, a nemzetek döntő többsége pedig megszavazta Palesztina ENSZ-tagállamként való elfogadását. 

Három európai állam – Írország, Spanyolország és Norvégia – elismerte a palesztin államot, bár számos feltétellel. Bezalel Smotrich izraeli pénzügyminiszter erre gengszterszerű választ adott. Smotrich kijelentette, hogy a palesztin nép elismerése Ciszjordánia és a Palesztin Hatóság összes adóbevételének az elrablásához fog vezetni, amely egyébként nem játszott szerepet az október 7-i támadásban. 

Szinvár végszükségben meghozott húzása fájdalmas volt, de a halál és a pusztítás, amit a palesztin nép elszenvedett, nem volt hiábavaló. A palesztinok részéről az izraeliek vérszomjas szadistákként való jellemzését egykor túlzó, zsidóellenes vádakként utasították el. Ma az egész világ láthatja a példákat, amelyek naponta érkeznek interneten az okostelefonokra és számítógépekre, bizonyítva, hogy a palesztinoknak végig igaza volt. 

A Netanjahu-kormány (annak ellenére, hogy a gázai háborútól független okokból is népszerűtlen), a talmudi szellem tiszta esszenciája. Az, hogy ezt most már milliárdok látják, beláthatatlan negatív következményekkel járhat a számukra a jövőben. 

Soha senki nem volt még, aki így orrba vágta Izraelt és aztán túlélte volna, hogy beszélhessen róla. Ez az oka annak, hogy az izraeli kormány szinte öngyilkos módon elutasítja a tűzszüneti tárgyalásokat. Tudják, hogy Jahja esz-Szinvár életének minden egyes napja egy homokszemcse lepergését jelenti Izrael állam homokóráján, amely azt végleg eltemeti. 

A konfliktus során Sinwar úgy játszott az izraeliekkel, mint egy macska az egérrel. Idén februárban, a gázai harcok tetőpontján Szinvár azt mondta a Katarban és Törökországban tartózkodó, a külföldi híradások miatt ideges Hamász-vezetőknek, hogy az IDF – akiket az alagutakban megbúvó gerillák egyenként szedtek le – pontosan ott van, ahol akarják, hogy legyenek. 

Az áprilisi tűzszüneti tárgyalások során a Hamász megerősítette a tárgyalási pozícióját azzal, hogy videókat tett közzé az elfogott túszokról (akik közül sokan feltehetőleg már halottak voltak), ami nagy tüntetéseket váltott ki a zsidókból, követelve, hogy Netanjahu tegyen meg mindent a visszaszerzésük érdekében. Miközben ez az írás készül, az izraeliek ismét, még nagyobb számban gyülekeznek, követelve, hogy Netanjahu fogadja el a jelenlegi tűzszüneti ajánlatot a túszok hazahozatala érdekében. 

Az izraeli tüntetők követelései gyerekesek: öljék meg Szinvárt, irtsák ki vagy űzzék el a palesztinokat, és hozzák haza biztonságban a túszokat. Netanjahu eddig képtelen volt közölni velük a rossz hírt, és nincsenek konkrét katonai győzelmei, amelyeket lobogtathatna. 

Végül lehetséges, hogy Szinvár marad a Hamász vezetője és túléli Netanjahu rendszerét, amely összesen 16 éve kormányozza Izraelt. Elképzelhető egy olyan világ, ahol Netanjahut az izraeliek bűnbaknak kiáltják ki és börtönbe zárják a gázai kudarcért, a romok alól pedig egy megújult, élettel teli palesztin mozgalom emelkedik majd ki. 

Anélkül, hogy a puszta elszántságon kívül bárki vagy bármi mögötte állt volna, Jahja esz-Szinvár talán megváltoztatta a történelem menetét.