Pilóta portré: Macourek (vitéz Makláry) Béla

Macourek Béla 1889. április 2-án (más források szerint november 4-én) látta meg a napvilágot a Pozsony vármegyében található Nyebojsza (ma Galánta, Szlovákia) községben. A gimnázium 6 osztálya után a Debreceni Mezőgazdasági Akadémián tanult 3 évig, majd önkéntesnek jelentkezett a hadsereghez. 1909-ben került a szegedi magyar királyi 1. honvéd lovas tüzérosztály állományába, ahol 1914. január 1-jén hadnaggyá nevezték ki, majd 1915. szeptember 1-jén főhadnaggyá léptették elő. 

1914. szeptember 10-től hadosztálya a szerb frontra vonult, és december 17-ig minden harcban részt vett. Szakaszparancsnokként harcolt, s Pudarci falunál tanúsított hősiességéért 1915. február 10-én megkapta a Bronz Katonai Érdemérmet hadiszalagon kitüntetést. 1916. április 21-ig a szerb fronton harcolt, majd kiképzőtiszt volt Szegeden. 1916 nyarán úgy döntött, hogy áthelyezését kéri a Légjárócsapatokhoz. Miután kérelmét elfogadták, a bécsújhelyi Repülő Tiszti Iskolára került, hogy elsajátítsa a megfigyelőtiszti szolgálathoz szükséges ismereteket. Sikeres novemberi vizsgáit követően, 1916 decemberében áthelyezték az Isonzó-fronton fekvő Divacca repülőterén állomásozó 23. repülőszázadhoz. 

1917. január 8-án repülte az első ismert bevetését, melynek során lefényképezte az Isonzó-hidat, s az olasz pihenőhelyeket, majd márciusban Doberdót. Elismerésül 1917. június 21-én megkapta az Ezüst Katonai Érdemérmet hadiszalagon. A tábori megfigyelőtiszti jelvényhez szükséges tizenkét sikeres ellenség feletti bevetés meglehetősen lassan gyűlt össze számára, így azt csak 1917. május 5-én kapta meg. 1917. május 21-én Franz Salina szakaszvezetővel Brandenburg C.I repülőgépén két olasz vadászgéppel negyedórás légi harcot vívtak, melynek során az egyik gépet lelőtték. Ez volt Macourek Béla első légi győzelme. 

Macourek (Makláry) Béla (1889 - 1944) és Aviatik D.I vadászgépe.

Nem sokkal ezt követően kérelmezte, hogy vezényeljék át pilótatanfolyamra, amire a Haidenschaftban (Ajdovscina, Szlovénia) állomásozó 19. repülőszázadnál került sor. A sikeres vizsgát követően, 1917. október 16-án áthelyezték az Albániában állomásozó 6. távolfelderítő repülőszázadhoz. Ő lett a század főpilótája. 1918. július 6-án reggel, Fjeri (Fieri, Albánia) közelében, Aviatik D.I vadászrepülőgépével földre kényszerített egy francia felségjelzés alatt repülő, azonosítatlan típusú felderítőgépet. Még aznap újra felszállt, és egy olasz Caproni Ca.3 bombázót lőtt le Mifoli (Mifol, Albánia) légterében. Az olasz gép legénységének mind a négy tagja életét vesztette. 

1918. július 17-én áthelyezték a Cattarói-öböl bejáratánál fekvű Igalo repülőterén állomásozó 1. vadászrepülő-századhoz, amelynek egyúttal a parancsnokává is kinevezték. Beosztottjai között nem kisebb személyiség repült, mint az akkor még 31 légi győzelemnél járó Julius Arigi, a Monarchia második legeredményesebb repülőásza. Macourek negyedik igazolt légi győzelmét éppen egy vele való közös bevetés során szerezte, 1918. augusztus 23-án, amikor az Adriai-tenger felett lelőttek egy brit DH.4 bombázó-repülőgépet. Utolsó légi győzelmét, amely egyúttal repülőásszá is tette, szeptember 6-án aratta egy újabb brit DH.4 ellen. 

Az első világháború végét követő zűrzavaros hetekben Grosschmid István fregatthadnagy társaságában repülővel tért vissza Magyarországra. A Vörös Légierő tagjaként harcolt a cseh, szerb és román intervenciós csapatok ellen. A kommün összeomlása után Üllőre költözött és gazdálkodásból tartotta fenn magát. 1921-ben, a vitézi rend megalakítása után az első közt kapta meg a címet. Nevét Macourekről Makláryra magyarosította. 1931. október 3-án, a katonai Mária Terézia rend káptalanja „az 1914. december 7-én, Pudarcinál mint lövészparancsnoknak, majd 1916-tól 1918-ig, mint repülő csoporthoz beosztott főhadnagynak az Isonzónál és a Balkánon tanúsított vitéz magatartásáért a Tiszti Arany Vitézségi Érmet ítélte oda”. 

Makláry Béla 1941-ben vette feleségül Thorma Nagy Juliannát, akivel Budapesten éltek. Házasságukból egy fiuk született 1942-ben. Dr. Makláry Béla, még ma is aktív állatorvos a Tolna megyei Felsőnyéken. Az utolsó nyilvános rekord Macourek (Makláry) Béla életéről egy 1944-ben készült lakás adatszolgálati ív. E szerint a XI. kerületi Lenke tér 9. szám alatt, a III. emelet 1-es számú kétszobás lakásban élt családjával. 1944. július 6-án hunyt el hosszan tartó betegség után. A Farkasréti temető katonai parcellájában nyugszik.

***

Források: 

- Gondos-Nagy-Pap-Hatala-Bálint-Magó: Repülőászok 1914-1918. Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük. Zrínyi Kiadó. 2015, Budapest.

- Fehér László: Macourek-Makláry Béla ász-pilóta. Üllői hírmondó, XXV. éfolyam 8. szám. 2016 szeptember. Link

- Lakás adatszolgáltatási ívek, 1944, HU BFL IV.1420.r - XI. kerület - Lenke tér - 9. Link

Read more...

Oswald Boelcke balesetben életét veszti - 1916. október 28.

Oswald Boelcke a német légierő első számú ásza, és a légiharc alapjainak egyik kidolgozója volt. Pályafutása során összesen 40 légi győzelmet aratott, és ha megérhette volna a háború végét, legjobb tanítványát, Manfred von Richthofent is túlszárnyalhatta volna.

1916. október 28-án Manfred von Richthofen-nel, Erwin Böhme-vel, valamint három másik pilótával indult bevetésre a Somme felett. A kialakuló heves légiharcban Böhme gépének kereke beleakadt Boelcke Albatros D.II. gépének felső szárnyába, és felszakította azt. A sérülés olyan súlyosnak bizonyult, hogy a felső szárny néhány másodperccel később leszakadt. Ennek ellenére Boelcke-nek sikerült a géppel kényszerleszállást végrehajtania, és a becsapódás nem volt nagy erejű. A felszállás előtti sietségben azonban nem húzta meg kellő mértékben a biztonsági öveket, és a műszerfalnak csapódva halálos sérülést szenvedett. Mindössze 25 éves volt.

Boelcke halálhíre.

Böhme később magát okolta Boelcke haláláért, és súlyos depresszióba esett, társainak kellett lebeszélnie az öngyilkosságról. "Miért neki, a pótolhatatlannak kellett a kiszámíthatatlan sors áldozatául esnie, és nem nekem?" Böhme pontosan egy évvel, egy hónappal, és egy nappal később veszítette életét egy légiharc során.

A Boelcke halála utáni napon angol pilóták egy koszút dobtak a Jasta 2 bázisára, melyen az alábbi felirat volt olvasható: "Boelcke kapitány emlékére, aki bátor és lovagias ellenfél volt." 1916. december 17-én a Jasta 2-t tiszteletére "Jasta Boelcke"-re nevezték át. A német légierő 31. harci ezrede 1958 óta viseli nevét. A Vörös Báró később így nyilatkozott róla: "Én csak egy vadászpilóta vagyok, Boelcke viszont egy igazi hős volt."

Boelcke sírja a dassaui temetőben.

Read more...

Pilóta portré - vitéz Kaszala Károly

Portrésorozatunk első szereplője egy vitéz pilóta, a Monarchia egyik ásza, egy igazi sportember, akit kalandos élete és sportsikerei messze földön híressé tettek. Vitéz Kaszala Károly úgy élt, ahogy harcolt: szenvedéllyel, elszántsággal, állandó győzni akarással. 

Kaszala Károly 1894. február 20-án született a Felvidéki Nyitrán. Itt végezte az elemi iskolát, majd ugyanitt géplakatosnak tanult. A repüléssel az országot járó Dobos István, Prodám Guido és Kvasz András rákosi pilótákon keresztül ismerkedett meg. 

Kaszalát 1914-ben, a háború kitörésekor, behívták katonának, majd az alapkiképzés után önként jelentkezett a Monarchia asperni repülőiskolájába. Pilótaigazolványát 1915. október 7-én, a magyarok közül huszonharmadikként kapta meg. Az orosz frontra került, ahol először a 14. repülőszázadban harcolt, majd rövidesen átkerült az 1. repülőszázadhoz. Itt első győzelmét 1916. december 13-án szerezte Hansa-Brandenburg C.I-es gépével. Az 1917-es év elején még további három légi győzelmet szerzett, így átkerült a 41. vadászszázadhoz, Godwin Brumowski parancsnoksága alá.

Az olasz fronton további öt győzelmet ért el, köztük egy ballon és két olasz Farman vadászgép ellen is. A kortársak szerint kitűnő pilóta volt és remekül manőverezett gépével. Vitéz Boksay Antal így emlékezett rá "A felhők katonái" c. könyvében:

„Kaszala talán a legbátrabb gyors rajtaütő magyar repülő, aki a lovas ősmagyarok módszerével dolgozik gépmadarával a levegőben. Érdeklődésemre elmondta nekem ezt az igen érdekes légi harcmodort, amit tényleg az ősmagyarok módszere után, saját maga eszelt ki. […]

A légi harcban mindig az van fölényben, akinek a gépe magasabban van. Az alacsonyabban levőnek ilyenkor a legtanácsosabb menekülni a helyszínről, ahogy tud, mert a magasabban levő ellenfél könnyűszerrel végezhet vele. Kaszalának egy rendkívül érdekes, úgyszólván egyedülálló módszere volt ebben a veszedelmes helyzetben. Ha légi harcban magasságot veszített, színleg a legnagyobb gyorsasággal menekült el. Az ellenség természetesen ilyenkor a nyomába szegődött – és ez volt a veszte, mert Kaszala menekülés közben fokozatosan felhúzta a magasba gépét, annyira, hogy lassan visszanyerte magasságát, és hirtelen egy rendkívül merész hátraarcot csinált (amit csak ő tudott tökéletesen), és azonnal megnyitotta a gépfegyvertüzet. 

A meglepődött ellenfél mire magához tér, már égett is a foszforlövéstől. Kaszala előzőleg a vetítőtükörből figyelte üldözőjének minden mozdulatát, és jól kiszámította a pont lövési irányt. Kilenc légi győzelmének több mint a felét ezzel a tipikus szittyamagyar harcmodorral aratta.”

Kaszala Károly és Albatros D.III gépe.

A háború végéig megkapta az Arany, a Nagyezüst és a Kisezüst Vitézségi Érmet, a Károly Csapatkeresztet, és a II. osztályú Vaskeresztet. Végül tiszthelyettesi rangig jutott.

Az őszirózsás forradalom után beválasztották a pilóták bizalmi testületébe, ezért gróf Károlyi Mihály 1919 elején vele küldte el üzenetét és félmillió koronát lévára, Kövess táborszernagynak. A Tanácsköztársaság hatalomra jutása után is a hadsereg kötelékében maradt, és részt vett a Vörös Hadsereg harcaiban. 1919 nyarán azonban pilótatársaival együtt belépett a Nemzeti Hadseregbe.

A trianoni békediktátum után Magyarország nem tarthatott fenn légierőt, így a volt pilóták többsége szétszéledt, sokuk külföldön próbált szerencsét. Kaszala Károly azonban maradt. A hazáért tett szolgálataiért, első világháborús hőstetteiért 1924 augusztusában Horthy Miklós kormányzó vitézzé avatta. Vitézi előnevéül szülőföldjéről Oszlányt választotta.

A repülés mellett a motorozás is nagy szenvedélye volt, számos versenyen indult. Sporteredményeit, győzelmeit felsorolni is sok lenne, így csak a legfontosabbakat ismertetjük.

1924. szeptember 28-án a kölcsönkapott 350-es Triumph oldalkocsis kerékpárral kategóriagyőztes a Sváb-hegyi motorversenyen. 

1925-ben, az újonnan megnyílt újpesti fapályás kerékpárstadionban, a 10 ezer méteres versenyen, 5:51,7-es időt futott, amivel új pályarekordot állított fel. 1926-ban újra visszatér az újpesti stadionba, és élete talán legnagyobb győzelmi sorozatát aratja: négy kategóriában is győzni tud.

1927-ben világcsúcsot repül az L2-vel a kétszáz kilogramm alatti repülőgépek zártkörű versenyében Mátyásföld és Monor között.

1928-ban repüléstörténelmünk egyik legnagyobb bravúrját hajtotta végre, amikor a kis L2-essel június 14-én 517 kilométeres repülés után Pulában landolt, világcsúcsot repülve a kategóriában. Innen, átrepülve az Adriát, Lorettót érintve, a Róma–Littorói repülőtérre szállt le, ahol többek között a híres olasz repülő, Italo Balbo fogadta. Itt keresztelték az olasz hölgyek Róma névre a kis  L2-t. Ezzel a sikerével végleg beírta nevét a magyar repülés halhatatlanjainak aranykönyvébe, és megdicsőülve érkezett haza. A sajtó ünnepelte. 

Kaszala Károly (cowboy kalapban) és az L2 Rómában.

1930-ban elhagyta a Magyar Sportrepülő Egyesületet, és "végkielégítésként" megkapta annak Kulesz nevű régi gépét, amivel vállalkozásba kezdett. Utasokat szállított, valamint röpcédulákat szórt, világító reklámokat húzott Budapest és a vidéki városok egén. A gazdasági válság idején azonban váltakozó szerencsével kereste kenyerét, a '30-as évek elejére pedig lekerült az újságok címlapjáról. 

1932. szeptember 4-én röpcédulaszórás közben, a Poroszló melletti Kétútköz felett a Kulesz motorja hirtelen leállt. Lendületből még át tudta emelni gépét egy jegenyesoron, de most nem volt szerencséje. A sebességét vesztett gép lezuhant, és szerelőjével, Urbaschek Jánossal együtt szörnyethalt. Sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található. A kortársak nem feledték el emlékét: Sashalmon utcát neveztek el róla, 1936-ban pedig a Malert egyik új Ju52-ese is az ő nevét kapta. 

Read more...