hétfő, november 21, 2016

Meghal I. Ferenc József magyar király - 1916. november 21.

1916. november 20-án a császár heveny rosszullétre panaszkodott; légcsőhurut-gyulladásából tüdőgyulladás lett, de az öregemberként is makacs uralkodó orvosai kérlelésére sem volt hajlandó felhagyni a megszokott, rutinszerűvé vált munkával. Halálának napján, november 21-én hajnalban 38,1 °C-os láza ellenére már fél négykor íróasztalánál ült. Ebéd után már 39,5 fokos lázat mértek, de dolgozott tovább, rendületlenül. Este hétkor ágyba fektették a már méltatlankodni is alig képes, nagybeteg császárt. Álmában halt meg, este kilenc után öt perccel, 86 éves korában. Halálával a magyar történelem egyik legragyogóbb korszaka is sírba szállt. A "boldog békeidők" örökre véget értek. Ferenc Ferdinánd főherceg meggyilkolása kapcsán mondta: „Az élet semmitől sem kímélt meg.” Élete fő műve, a birodalma bukását azonban már nem kellett megélnie. Halála pillanatában a balkáni és román fronton a Monarchia csapatai előrenyomulóban voltak, az olasz és orosz támadások véget értek, halványan felderengett a béke lehetősége.
Ferenc József császár a ravatalon.
Ferenc József életművét máig ellentmondásosan szokták megítélni. Egyrészt létezik egy olyan Ferenc József-kép, aki az 1848-49-es szabadságharc leverésével, s az azt követő véres megtorlás és a neoabszolutista rendszerrel szokás bírálni. Ez az a Ferenc József, aki viselkedésével elhidegítette magától feleségét, Sisit, és akit öccse, Miksa mexikói császár tragédiája, egyetlen fia, Rudolf öngyilkossága, valamint az Erzsébet királyné, és Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett merényletek még jobban megkeményítettek.

Másfelől létezik egy teljesen másik Ferenc József, gyakran „Ferenc Jóska”-kép is, amely a népeiről már-már atyai szeretettel gondoskodó uralkodót mutatja be, vagyis azt a királyt, akit az 1867-es koronázás után, feleségének köszönhetően a magyar nép végül a megkedvelt.

Ami azonban a legérdekesebb, hogy ez a kettős megítélés már a „boldog békeidőben” is egyszerre létezett, és mindmáig összeforrva maradt meg.

Forrás: 
https://m.militaria.hu/digitalis-hadtortenelem-hadtorteneti-oktatasi-csomagok-iskolak-szamara/elso-vilaghaboru-tortenete/elso-vilaghaboru-tortenete-hadiesemenyek/i-ferenc-jozsef-magyar-kiraly-halala

Read more...

péntek, november 18, 2016

Befejeződik a somme-i csata - 1916. november 18.

A somme-i csata utolsó felvonására november 13. és 18. között került sor, az Ancre mentén, Thiepvaltól északra. Haig tábornok ekkor már nem reménykedett az áttörésben, de mivel november 15-ére újabb szövetséges konferencia megrendezését tervezték, sikerekről akart beszámolni a brit hadvezetésnek küldött jelentésében. A támadás szinte teljes egészében a július 1-jei nagy támadást idézte: aknákat robbantottak a Hawthorn-gerinci redout alatt, a brit 31. hadosztály, amely július 1-jén Serre települést támadta, most is ugyanezt a feladatot kapta, ugyanolyan katasztrofális eredményekkel. Serre-től délre a britek, a korábbi csatározások során nyert tapasztalataikat felhasználva, a legtöbb célkitűzést elérték. A brit 51. felföldi hadosztály elfoglalta Beaumont-Hamelt, míg a jobbszárnyon a brit 63. haditengerészeti hadosztály Beaucourt-sur-l'Ancre-t foglalta el. Az Ancre-től délre a brit II. hadtest szintén ért el sikereket. 

Haig már ezzel is elégedett volt, de Gough tábornok újabb támadást sürgetett, amire november 18-án került sor. A britek a német „München” és „Frankfurt” vonalakat támadták, hogy elfoglalják Grandcourt települést. A sikertelen támadás során a felföldi könnyű gyalogsági ezred 16. zászlóaljának 90 katonája a Frankfurt vonalban rekedt, ahol egészen november 21-ig védekeztek, mielőtt a 45 túlélő megadta magát. Ezt volt a somme-i csata utolsó harccselekménye. 
Előrenyomuló brit katonák szeptember 25-én.
Az utókor értékelése alapján egyik fél sem tekinthető a somme-i csata győztesének. A britek és a franciák súlyos veszteségek árán is csak kb. 5,5 km mélységben tudtak behatolni a német vonalak mögé, ami jócskán elmaradt az eredetileg várt döntő áttöréstől. A britek legnagyobb előrenyomulása kb. 3 km volt, eközben összesen 420 000 fő veszteséget szenvedtek halottakban és sebesültekben – minden egyes centiméter előrenyomulás 2 fő veszteséget jelentett. 

A csata előtt a német hadvezetés Nagy-Britanniát elsősorban tengeri hatalomnak tartotta és nem tartotta képesnek arra, hogy a szárazföldi csatákba érdemben beavatkozzon. Németország fő ellenségei ekkor Franciaország és Oroszország voltak. A szövetségesek között is hasonló vélemény uralkodott, elsősorban ez volt az oka, hogy a nyugati front hadműveleteit jórészt a francia hadvezetés határozta meg. A somme-i csata után azonban ez megváltozott. A német hadvezetés, elismerve a britek felől érkező fenyegetést, 1917. január 31-én a korlátlan tengeralattjáró-háború mellett döntött, amellyel ki akarta éheztetni a briteket és meg akarta akadályozni, hogy megfelelően el tudják látni csapataikat a harctéren. Azonban ez a döntés végül az Amerikai Egyesült Államok hadba lépéséhez vezetett. 
Halott brit katonák.
A nyugati fronti német csapatok főparancsnoka, Rupprecht bajor koronaherceg maga is ezt monda: „Ami megmaradt a békebeli, első osztályú kiképzésen felkészített német gyalogságból, azt elvesztegettük a csatatéren.” Bár a csata után előléptették, Rupprecht herceg mégis magára haragította a német hadvezetést, mert azt javasolta, hogy mihamarabb kössenek békét a szövetségesekkel – ekkor már látta, hogy Németország nem tudja úgy pótolni az itt elszenvedett veszteségeket, ahogyan azt a britek és a franciák megengedhették maguknak. 

Egyes vélemények szerint a csata során a német hadsereg olyan súlyos veszteségeket szenvedett, amelyből sosem tért magához. Ennek ellenére a csata tetőpontján a németek néhány hadosztályt kivontak a frontról, hogy a romániai offenzívához csoportosítsák át azokat. 1917-ben pedig továbbra is eredményesen védekezett a britek és a franciák támadásai ellen, amelyeket Arras, Champagne (a Nivelle-offenzíva) és Passchendaele körzetében indítottak. 
A németek által hátrahagyott felszerelés St. Pierre-Divion-nál.
A csata után közvetlenül, a november 15-én megtartott konferencia során a szövetségesek úgy becsülték, hogy a 485 000 fő brit és francia veszteséggel szemben a németek 630 000 főt vesztettek, ami a szövetségesek javára billentette volna a csata mérlegét. Azonban a háború után napvilágra került, hogy a csata során összesen 419 654 fő volt a britek és 204 253 fő a franciák vesztesége, ezekből 146 431 fő halott és eltűnt. 

A brit történész, Sir James Edmonds állítása szerint a német veszteségek elérték a 680 000 főt, de később az adat hitelességét kétségbe vonták. A brit War Office (hadügyminisztérium) jelentése később azt tartalmazta, hogy a német veszteségek nem érték el a 180 000 főt a csata során. Amikor Henry Rawlinson tábornok életrajzán dolgozott, Sir Frederick Maurice vezérőrnagy kutatásokat végzett a német Reichsarchiv feljegyzései között, ahol a csata veszteségeire vonatkozóan 164 055 fő halott és eltűnt szerepel.

(Forrás: wikipedia.org)

Read more...

szombat, november 12, 2016

Békepontok - A Nagy Háború anekdotái XIV.

1916 decemberében az újságok sűrűn írtak a békéről. A fronton ezeket a híreket mohón olvasták a bakák, mindazáltal nem hittek bennük túlságosan.

A győri 19-ik közös gyalogezred 1916 december 19-én körtelefon-értesítést kapott az orosz fronton, hogy a háta mögött fekvő Zavtovszkin túl, az ott elrejtett ütegeink új Skoda-ágyúkat kaptak és ki fogják lőni az 1916-ra kapott lövedékeket. Ágyúzás után azonban nem kell támadnunk...

Ezt a parancsot úgy közölték a parancsnokok, hogy a tüzérségünk ma megdöngeti kissé az orosz árkokat s az ágyúzás alatt maradjon nyugodtan mindenki...

Az ütegek megkezdték a tüzelést. A bakák eleinte figyelték a bevágódásokat, később megindult a beszélgetés:

– Mennek ám szaporán a csomagok, koma!

– De mi a ménkűnek lőnek annyit?

Szempillarebbenés nélkül válaszolt az első:

– A békepontokat magyarázzák a panyinak...

(P. Horváth Sándor közlése, Szekszárd. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)

15 cm-es messzehordó ágyú tüzelőállásban.

Read more...

szombat, október 29, 2016

A pedáns alezredes - A Nagy Háború anekdotái XIII.

Az 1916-ik esztendő szeptember vége táján ment végbe a lentebb következő párbeszéd.

A komeni fennsíkon feküdtünk akkor vonalban 1-es honvédek s parancsnokunk revisnyei Reviczky László alezredes volt. Kemény katona s rendet és tisztaságot szerető ember a szigorúságig. Lövészárkainkat például szinte minden napon mésszel kellett megöntetni az esetleges fertőző betegségek meggátlására.

1916 szeptember végének egyik estéjén fültanúja voltam, amint két közhonvéd beszélgetett csöndes pipaszó közben…

Azt mondja az egyik:

- Azt olvasom az újságba, hogy fegyverszünet lesz…

- Hogy fegyverszünet lesz? - kérdi vissza a másik…

Válaszol az első:

- Igen. Azt.

Azt mondja rá a másik, miközben szöresögtet néhányat a pipán:

- Csak azt ne adja az a jóságos Úristen!

- Miért ne, komám?

 A koma szippant a pipán:

- Azért komám, mert az alezredes úr a fegyverszünet alatt kismirglizteti velünk a drótakadályt…

(G. S. közlése, Budapest. in: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái)

Read more...

péntek, október 28, 2016

Oswald Boelcke balesetben életét veszti - 1916. október 28.

Oswald Boelcke a német légierő első számú ásza, és a légiharc alapjainak egyik kidolgozója volt. Pályafutása során összesen 40 légi győzelmet aratott, és ha megérhette volna a háború végét, legjobb tanítványát, Manfred von Richthofent is túlszárnyalhatta volna.

1916. október 28-án Manfred von Richthofen-nel, Erwin Böhme-vel, valamint három másik pilótával indult bevetésre a Somme felett. A kialakuló heves légiharcban Böhme gépének kereke beleakadt Boelcke Albatros D.II. gépének felső szárnyába, és felszakította azt. A sérülés olyan súlyosnak bizonyult, hogy a felső szárny néhány másodperccel később leszakadt. Ennek ellenére Boelcke-nek sikerült a géppel kényszerleszállást végrehajtania, és a becsapódás nem volt nagy erejű. A felszállás előtti sietségben azonban nem húzta meg kellő mértékben a biztonsági öveket, és a műszerfalnak csapódva halálos sérülést szenvedett. Mindössze 25 éves volt.
Boelcke halálhíre.
Böhme később magát okolta Boelcke haláláért, és súlyos depresszióba esett, társainak kellett lebeszélnie az öngyilkosságról. "Miért neki, a pótolhatatlannak kellett a kiszámíthatatlan sors áldozatául esnie, és nem nekem?" Böhme pontosan egy évvel, egy hónappal, és egy nappal később veszítette életét egy légiharc során.

A Boelcke halála utáni napon angol pilóták egy koszút dobtak a Jasta 2 bázisára, melyen az alábbi felirat volt olvasható: "Boelcke kapitány emlékére, aki bátor és lovagias ellenfél volt." 1916. december 17-én a Jasta 2-t tiszteletére "Jasta Boelcke"-re nevezték át. A német légierő 31. harci ezrede 1958 óta viseli nevét. A Vörös Báró később így nyilatkozott róla: "Én csak egy vadászpilóta vagyok, Boelcke viszont egy igazi hős volt."
Boelcke sírja a dassaui temetőben.

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP