Ernest Hemingway: Idegen hazában

Ősz volt, a háború is itt volt, de mi már kimaradtunk belőle. Hideg ősz volt Milánóban, és nagyon korán sötétedett. Ilyenkor kigyúltak a villanyfények, a szemnek jólesett végigjárni a világos ablakok során. Elejtett vadak lógtak az üzletek ajtajában, a hó beporozta a rókák prémjét, és szél himbálta a farkukat. A dámvadat holtmereven görgette, a kis madarakat lógázta a szél, és felborzolta a tollukat. Hideg ősz köszöntött ránk, és a szél lezúdult a hegyekből.

Ott voltunk mind a kórházban minden délután. Többféle úton érhettük el a kórházat a városból a szürkületben. Kettő a csatornák partján vezetett, de az mind a kettő hosszú út volt. Akárhogy is mentünk, mindenképpen át kellett haladnunk a csatorna egyik hídján, hogy a kórházba jussunk. Három híd között választhattunk. Az egyiken sült gesztenyét árult egy asszony. Az ember megállt faszénkályhája előtt és érezte a melegét, és meleg volt azután a gesztenye is a zsebünkben. A kórház nagyon régi volt és nagyon szép. Beléptünk az egyik kapun, áthaladtunk az udvaron. Kifelé pedig a túloldali kapun jöttünk. Rendszerint éppen temetési menet indult az udvarról. A régi kórházon túl új téglapavilonok épültek, és ott találkoztunk minden délután. Valamennyien nagyon udvariasak voltunk egymáshoz, érdeklődtünk, hogy mi újság, és beültünk a gépünkbe, mely állítólag sokat lendít majd állapotunkon.

A doktor odajött, és megállt a gép mellett, amelyiknél én ültem, és megkérdezte:

- Hogy élt a háború előtt? Sportolt valamit?

- Hogyne, futballoztam.

- Helyes - felelte -, játszhat majd megint. Jobban, mint valaha.

A térdem nem hajlott, lábikrám nem volt, a lábam egyenes, mint a bot térdtől bokáig, és a gépnek kellett hajlítani a térdemet és mozgatni, mintha triciklit hajtanék. Csakhogy egyelőre nem akart behajolni, inkább a gép akadt meg, valahányszor a hajlítandó részhez ért.

- Teljesen rendbe jön - mondta a doktor -, szerencséje van, fiatalember. Futballozhat megint, még bajnok is lehet.

A következő gépnél egy őrnagy ült, összezsugorodott a keze, akkorára, mint egy csecsemőkéz. Rám hunyorított, mikor a doktor vizsgálta. Két bőrszíj mozgott ide-oda, rázogatta a kezét és hajlította a merev ujjakat.

- Hát én? - kérdezte. - Futballozhatok majd én is, orvos-százados úr? - Az őrnagy a háború előtt kitűnő vívó volt. Olaszország első vívója.

Az orvos hátrament a szobájába, és kihozott egy képet. A képen egy kéz volt látható, mely ugyancsak kicsire zsugorodott, és mielőtt befogták a gépi kezelésbe, alig volt nagyobb, mint az őrnagyé. Kezelés után kicsit nagyobb lett. Az őrnagy megfogta a fényképet az ép kezével és jól megnézte.

- Sebesülés? - kérdezte.

- Ipari baleset - felelt a doktor.

- Érdekes, nagyon érdekes - mondta az őrnagy, és visszaadta a képet a doktornak.

- Hisz most már a javulásban?

- Nem - felelt az őrnagy.

Járt kezelésre még három fiú, körülbelül velem egyidősek lehettek. Eljöttek mindennap. Milánói volt mind a három. Az egyik ügyvédnek készült, a másik festőnek, a harmadik katona akart lenni. Végeztünk a gépekkel, és utána némelykor együtt indultunk gyalog a város felé, és beültünk a Cova-kávéházba a Scala mellett. Mivel négyen voltunk, a rövid úton mentünk a kommunista negyeden át. Utálattal néztek ránk, mert tisztek voltunk, és utánunk is szólt valaki az egyik italmérésből: - A basso gli ufficiali!

Néha egy ötödik fiú is velünk tartott. Fekete selyemzsebkendővel kötötte át az arcát, mert nem volt orra, és az egész arcát helyre akarták hozni. Katonai akadémiáról került a frontra, és megsebesült mindjárt az első órában, amint az első frontvonalba került. Később csakugyan helyre is hozták, csakhogy a fiú nagyon régi családból származott, és nem tudták eltalálni pontosan a megfelelő formájú orrot. Dél-Amerikába került, és bankban dolgozott.

De mindez nagyon régen történt, s akkor egyikünk sem tudta, hogy lesz később. Annyit tudtunk csak, hogy háború van, lesz is még sokáig, de már kimaradunk belőle.

Mindegyikünknek körülbelül egyforma kitüntetése volt, csak a fekete selyemkendős fiúnak nem, mert ő nem töltött annyi időt a fronton, hogy kitüntetést kapjon. Annak a hosszú, igen sápadt arcú fiúnak, aki ügyvédnek készült, és az Arditi ezred hadnagya lett, három medáliája is volt abból a fajtából, amiből nekünk csak egy. Nagyon hosszú ideig élt együtt a halállal, s most kissé kívülről nézett mindent. Kicsit így voltunk valamennyien, és nem tartott bennünket össze semmi más, csak az, hogy minden délután összetalálkoztunk a kórházban. Sétáltunk a Cova felé a város mindenre elszánt negyedén át a sötétben, s csak az italmérésekből szűrődött ki fény és énekszó. Némelykor áthaladtunk egy-egy utcán, ahol férfiak és asszonyok csoportosultak a járdán, s nekünk félre kellett őket taszigálnunk az útból, s ilyenkor jöttünk rá, hogy mégiscsak összetart bennünket az, hogy történt velünk valami, amit a nép, mely utál bennünket, nem ért meg.

Mi magunk valamennyien nagyon is értettük, mit jelent a Cova, ahol bőség van és meleg, de nem túl fényes a kivilágítás, és zaj van és füst bizonyos időben, de mindig ülnek lányok az asztaloknál, és mindig lóg illusztrált lap a fogason. A lányok a Covában nagyon hazafiasak voltak, meg is állapítottam, hogy Olaszországban a kávéházi lányok a leghazafiasabbak - és azt hiszem, hazafiasak még ma is.

A fiúk eleinte igen tisztelték a kitüntetéseimet, és megkérdezték, mit vittem véghez értük. Megmutattam nekik a lapokat, melyek nagyon szép nyelvezettel, csupa fratellanzá-val és abnegazioné-val, de valójában, ha a jelzőket elhagyjuk, azt írták meg, hogy kitüntetésben részesítettek, mert amerikai vagyok. Ezután a magatartásuk kissé megváltozott irányomban, noha továbbra is együtt dacoltunk a külvilággal. Barátjuk voltam, de valójában soha nem lehettem közülük való, mióta elolvasták a méltatásokat, mert őket egészen másként bírálták el, s nekik egész másféle dolgokat kellett véghezvinniük a kitüntetésért. Az igaz, hogy megsebesültem; csakhogy mindannyian tudtuk, hogy a sebesülés végeredményben baleset. Sohasem szégyelltem a szalagjaimat, de némelykor, koktélidő után elképzeltem, hogy véghezvittem mindazt, ami nekik kellett a kitüntetéshez. Amint hazafelé tartottam éjszaka az elhagyott utcákon, a hideg szélben, a bezárt üzletek előtt, s igyekeztem az utcai lámpák közelében maradni, tudtam, hogy soha nem teltek volna ki tőlem azok a dolgok, nagyon félek a haláltól, és gyakran, mikor feküdtem az ágyamban éjszaka, magányosan, féltem, hogy meghalok, és azon tűnődtem, mi lenne velem, ha újra vissza kellene mennem a frontra.

Azok hárman, a medáliások, olyanok, mint a vadászsólyom. De én nem vagyok sólyom, bár esetleg annak néz, aki még sohasem vadászott. Az a három már tisztában volt velem, s ennélfogva távolodtunk egymástól. Csak azzal a fiúval maradtam jó barátságban, aki az első nap sebesült meg a fronton, mert ő maga sem tudta, mi válhatott volna még belőle; nem is fogadták be őt sem soha. Én pedig azért kedveltem, mert azt gondoltam, talán belőle sem vált volna vadászsólyom.

Az őrnagy, aki valaha nagy vívó volt, nem hitt a hősiességben, s míg ott ültünk a gépünknél, igen sok időt szentelt annak, hogy nyelvtani hibáimat kijavítsa. Nagyon megdicsérte olasz nyelvtudásomat, s folyékonyan beszélgettünk egymással. Egyszer azt mondtam, hogy úgy látom, az olasz nagyon könnyű nyelv, ő épp ezért nem is nagyon érdekel. Mindent olyan könnyű kimondani olaszul.

- Ó, hogyne - mondta az őrnagy -, de hát akkor mért nem alkalmazza a nyelvtant?

Szigorúan betartottuk a nyelvtani szabályokat, és hamarosan olyan nehéz nyelv lett az olasz, hogy beszélni sem mertem, míg a nyelvi helyességet meg nem fontoltam.

Az őrnagy nagyon rendszeresen járt a kórházba. Nem hiszem, hogy elmulasztott egyetlen napot is, bár biztosan tudom: nem bízott a gépekben. Volt olyan idő, amikor egyikünk sem hitt a gépekben, s egyszer ki is mondta az őrnagy, hogy ostobaság az egész. De akkor még újak voltak a gépek, és éppen minekünk kellett volna bizonyítanunk, mit érnek. Hülyeség az egész, mondta az őrnagy, éppolyan elmélet, mint a többi. Én nem tanultam meg a nyelvtant, s az őrnagy azt mondta, lehetetlen, ostoba fráter vagyok, ő meg bolond, hogy egyáltalán bajlódott velem. Kis növésű ember volt az őrnagy, nagyon egyenesen ült a széken, jobb kezét a gépben tartotta, s maga elé nézett a falra, míg föl-le jártak a szíjak, rázogatták az ujjait.

- Mihez kezd háború után? - kérdezte. - Ügyeljen a nyelvtanra, úgy feleljen.

- Visszamegyek az Egyesült Államokba.

- Nős maga?

- Nem, de remélem, az leszek.

- Amilyen ostoba - mondta, és nagyon dühösnek látszott. - Az ember ne nősüljön meg.

- Miért, Signor Maggiore?

- Ne szólítson Signor Maggiorénak!

- Miért ne nősüljön meg az ember?

- Nem szabad megnősülni, nem szabad - felelt dühösen. - Ha úgyis mindent el kell veszíteni, ne önmaga okozza, hogy mindene odavesszen. Ne kerüljön önszántából a vesztes helyzetébe. Olyasmit kell keresni, ami nem veszhet el.

Nagyon dühösen és keserűen beszélt, és mereven előre nézett.

- De hát mért kell feltétlenül elveszteni?

- Mert elveszti - mondta az őrnagy, és a falat nézte. Aztán lenézett a gépre, és kirántotta apró kezet a szíjak közül, s keményen az oldalához csapta. -Elveszti - mondta szinte kiabálva -, ne vitatkozzon velem!

Odahívta az ügyeletest, aki a gépeket kezelte.

- Jöjjön ide, állítsa le ezt a nyavalyás micsodát.

Átment a szomszéd szobába, ahol a könnyű kezelést és masszázst végezték. Hallottam, hogy megkérdezi a doktort, szabad-e telefonálnia, és becsukta az ajtót. Mikor visszajött, én már másik gépnél ültem. Köpeny és sapka volt rajta, s egyenesen odajött a gépemhez, és a vállamra tette a kezét.

- Bocsásson meg - mondta, és ép kezével megveregette a vállamat. - Nem akartam gorombáskodni, de most halt meg a feleségem. Bocsásson meg.

- Ó - mondtam én, igazán megrendülten. - Nagyon, nagyon sajnálom.

Állt mellettem, s az alsó ajkát harapdálta. - Nagyon nehéz - mondta -, nem tudok belenyugodni.

Elnézett mellettem, ki az ablakon, és sírni kezdett.

- Lehetetlen, nem tudok belenyugodni - mondta, s elfojtotta a sírást. Aztán feltartott fejjel, a semmibe nézve, sírva, egyenes, katonás tartásban, alsó ajkát harapdálva, elment a gépek mellett, ki az ajtón, és két orcáján végigcsorgott a könny.

A doktortól tudtam meg, hogy az őrnagynak nagyon fiatal felesége volt, s csak akkor vette el, mikor már frontszolgálatra végleg alkalmatlanná vált. Az asszony tüdőgyulladásban halt meg. Alig néhány napig volt beteg. Senki sem gondolta, hogy belehal. Az őrnagy három napig nem jött a kórházba. Aztán megjelent a szokásos órában, és fekete karszalagot viselt egyenruhája ujján. Mikor visszajött, a gépterem falán körös-körül nagy berámázott fényképek függtek, mindenféle fajta sebesülésről, gépi kezelés előtt és után. A gép előtt, melyet az őrnagy használt, három kép, három apró kéz, mint az őrnagyé, majd ugyanaz teljesen regenerált állapotban. Nem tudom, hol szerezte ezeket a doktor. Mindig azt hittem, mi használjuk először a gépeket. A fényképek nem sokat számítottak az őrnagynak, mert ő csak nézett kifelé az ablakon.

Read more...

Az SMU 27 elsüllyeszti a brit HMS Phoenix rombolót - 1918. május 14.

Az SMU 27 tengeralattjáró földközi-tengeri portyáról haladt hazafelé, és május 13-án érkezett az Otrantói-szoroshoz. Éjszaka a felszínen haladt, s kerülgette az őrhajókat. 14-én reggel a Linguetta-fok magasságában járt, amikor rombolókat pillantottak meg. Lemerültek, majd Josef Holub parancsnok támadást rendelt el. Négy Faulx-típusú brit romboló közelített feléjük. Az U 27 torpedója 11 óra 35-kor hagyta el a vetőcsövet, majd a tengeralattjáró azonnal vészmerülésbe ment át. Nyolc perc múlva robbant az első vízibomba, de ekkor már a biztonságos 50 méteres mélységben voltak. 

Déry Ernő, a tengeralattjáró elsőtisztje így emlékezett vissza: Az egyik hatalmas robbanás "megrázkódtatta a hajót, kioltotta a villanyvilágítást, megállította a pörgettyűs iránytűt, és a naszád belsejében olyan porfelhőt okozott, hogy még a bekapcsolt szükségvilágítás mellett is alig láttunk valamit. A közvetlen közelünkben felrobbant bomba, amint azt később otthon megállapítottuk, a torony külső falán vastag, szürkésszínű lerakódást okozott... Midőn este a vízszinre emelkedtünk periszkópunkkal, több mint 30 ellenséges egységet számoltunk össze, amelyek nagy félkörívben, nem messze tőlünk lassú menetben észak felé haladtak. Először leállítottuk a gépeket, majd jobbra kitértünk az albán partok felé. Így szabadultunk ki az üldözők gyűrűjéből s most már szabadon folytattuk utunkat hazáig..."

A süllyedő HMS Phoenix romboló.

A célpont a brit HMS Phoenix romboló volt. A torpedó a jobb oldalán találta el, és egy darabig úgy tűnt, a hajó menthető. Azonban egyre több víz került a hajótestbe, és a romboló fokozatosan balra dőlt. A HMAS Warrego megpróbálta ugyan vontába venni, de a fokozódó dőlés miatt végül a hajó kiürtése mellett döntöttek. Az HMS Phoenix végül 13 óra 10 perckor süllyedt el. A támadásnak két halottja volt.

Read more...

Történetek a háborúból - A Nagy Háború anekdotái - XXXVI.

A LEGROSSZABB ESET

A szörnyűséges nagy melegben pihennek a katonák. Van köztük tüzér, baka, huszár. A hőség elfojtja a szavukat, csak néha-néha ejtenek egy-egy szótagot.

- Nagy baj az - mondja a tüzér -, ha az embernek elfogy a pénze.

Rábólint a baka, meg a huszár, hogy igaza van.

Kis idő múlva azonban megszólal a baka, akinek a fejében motoszkált a legrosszabb dolog.

- Nagyobb dolog a', ha valakit agyonlőnek. Az a legrosszabb.

De ezt már a huszár sem állhatja meg szó nélkül és foghegyről odaveti:

- No, már én ennél rosszabbat is tudok... Mert hátha kilüvik alólam a lovat!

AZ ANGOL CENZÚRA

Az amerikai újságok, amelyek csak az angol kábeleken át kapnak híreket az európai világháború eseményeiről, lázadoznak, hogy az angol cenzúra milyen hallatlan stupiditással dolgozik. Teljesen ártatlan táviratokat katonai tudósításoknak néz és törül. Az egyik tekintélyes amerikai lap - az angol cenzúra illusztrálására - a következő kis történetkét mondja el.

Egy Londonban élő amerikai a főpostára kísérte egyik barátját, aki Svájcba akart táviratozni. A táviratot francia nyelven írták meg, mert a szabály szerint annak az országnak a nyelvén kell táviratozni, ahová a sürgönyt címezik. A postahivatalnok összeráncolta a homlokát:

- A táviratot nem vehetem át, mert nincs svájci nyelven írva.

Hosszas magyarázgatás következett most. Mindenáron meg akartuk győzni a hivatalnokot, hogy svájci nyelv nincs a világon. A távírótiszt egy pillanatra eltűnt, hogy kollégáival tanácskozzon. Mikor visszajött, így szólt:

- Na, most az egyszer még fölveszem franciául...

A TILTOTT DAL

Vasárnap délután. A fogolytáborban. Az orosz foglyok unottan lézengenek a major körül. Ellepik a gémes kút hosszú vályúját, a kukorica-górék gerendáit, mint egy fáradt, khakiszín madársereg. Most ők a magyar föld napszámosai és vasárnap lévén, munkaszünet van. A közeli uradalomból az ispán, a faluból az öreg jegyző feleségükkel, leányaikkal idejárnak szórakozni, olcsó, de kedves kis ajándékokat: cigarettát, pogácsát osztanak ki az atyuska mostohagyermekei között. Ezért azután hálából előállanak a jobb hangú oroszok, énekkart rögtönöznek és méla szláv nótákat énekelnek. Egyszer, mikor már elfogytak a nóták, előállott egy magas, fekete orosz, mintha valami nagy dologra szánná el magát, fölnézett az égre, karjait különös pózzal összefonta a mellén és melegen zengő tenorján belekezdett egy dalba. Egyedül énekelte az első sorokat, a többiek rémült arckifejezéssel néztek rá egy percig, aztán reszkető mosoly ült az arcukra, akik távolabb voltak, szaladva jöttek oda és a következő pillanatban száz torok zengte ugyanazt a dalt.

Az orosz forradalmi himnusz volt. Odahaza halál, vagy Szibéria jár érte. Nekihevült, kipirult arccal énekelték. A kukoricagóré árnyékában állottak, egy kopasz eperfa alatt. Sokáig énekeltek, a szívük már fehéren izzott ettől a daltól - magyar földön voltak. Különös volt így ez a szituáció, ők, a nagy Oroszország szabad polgárai csak akkor énekelhették ki kedvükre magukat, mikor Magyarország rabjai lettek.

A HADIANYÓS

Ilyent is termett már a meglepetésekben nem fukar világháború. Az eset a következő:

Mindjárt a mozgósítás után levelet kapott a közös hadügyminisztérium, amelyben körülbelül ez volt olvasható: "Kérem a behívásomat, mert a harctérre akarok menni, hogy a hazáért harcoljak." Egy ügyvéd neve volt aláírva.

Nemsokára rá az ügyvédet csakugyan behívták s miután szolgálatra alkalmasnak találták, külön meg is dicsérték, hogy oly hazafias sorokkal kérte besorozását. Az ügyvéd nagyot nézett s mikor fölmutatták neki levelét, rögtön megismerte az írást: elvált feleségének anyja volt a szerző.

Pör lett belőle, mégpedig hatóság félrevezetése címén. A bíró a pör folyamán megkérdezte az ügyvéd ex-anyósát, hogy személyes gyűlölet, vagy talán más valami ok bírta-e a hamis levél megírására?

- Szó sincs róla! - válaszolt az ex-anyós. - De hát mért ne szolgáljon éppen? Ha berukkol, legalább valami haszna lesz belőle az államnak. Valamit én is akartam tenni ezekben a nehéz időkben az ország érdekében.

Fölmentették.

[Forrás: A Nagy Háború anekdotakincse. Összegyűjtötte és szerkesztette: Nagy Endre. Budapest, 1915, Singer és Wolfner]

Read more...

Megtalálták az első világháború elején elsüllyedt HMAS AE1 ausztrál tengeralattjáró roncsát

A milliárdos Paul Allen vezette expedíció megtalálta a HMAS AE1 tengeralattjáró roncsát, így talán végre választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy mi okozhatta a hajó vesztét. Az AE1 35 fős legénységével együtt 1914 szeptemberében tűnt el. Dr. James Hunter kutató szerint - aki az Ausztrál Nemzeti Tengerészeti Múzeum munkatársa - a tengeralattjáró a HMAS Parramatta-val járőrözött, amikor nyoma veszett. 

Az utolsó ismert kép a HMAS AE1-ről.

"A két hajó őrjáraton vett rész, miután az antant csapatok megtámadták Német Új-Gíneát. Arra számítottak, hogy német hadihajók rejtőznek a körzetben, így a Parramatta és az AE1 egy kontingens részeként járőrözött Rabaul környékén."

Az AE1 volt az első antant tengeralattjáró mely a háború során elsüllyedt. A veszteség nagy csapás volt a fiatal ország számára. "Komoly csapás volt az ország háborús moráljára, mivel a tengeralattjáró egyike volt Ausztrália két legmodernebb hadihajójának." - mondta Dr. Hunter.

A gépház fölötti összeroncsolódott hajótest.

Számtalan teória született arról, hogy mi okozhatta a tengeralattjáró vesztét. Egyesek szerint a németek süllyesztették el, míg mások azt állították, hogy a HMAS Parramatta véletlenül legázolta. Sokkal valószínűbb azonban, hogy az egyik merülés során lépett fel valamilyen probléma, és a víznyomás összeroppantotta a hajótestet.

A toronynál lévő kormány maradványai.

A Microsoft társalapító Paul Allen kutatóhajója, az R/V Petrel fedélzetéről irányították azt a rovert, ami feltérképezte a roncsot. Az amerikai-ausztrál kutatócsoport egyik kordinátora, Peter Briggs ellentengernagy, így nyilatkozott: "Megdöbbentünk, hogy a hátsó torpedóvető-nyílás fedele teljesen ki van nyitva. Erre nem számítottunk." Valószínűleg azért volt nyitva, hogy ha egy német hajóval találkoznak, akkor azonnal támadni tudjanak, vagy egy gyakorlat során nyitották ki.

A kutatók által elhelyett zászlók.

Az expedíció tagjai egy HD kamera segítségével számos fotót és videót készítettek, ami alapján háromdimenziós képet kaphatnak a roncsról, majd szakértők bevonásával fogják megállapítani, hogy mi okozhatta a HMAS AE1 elvesztését. A roncs mellett elhelyezték Ausztrália, Nagy-Britannia és Új-Zéland zászlóit is, hogy így tisztelegjenek a baleset során elhunyt tengerészek emléke előtt. 

Read more...

A negyedik otrantói ütközet - 1918. április 22-23.

Az 1918. április 22-23-ai összecsapás az Otrantói-szorosban a brit és az osztrák-magyar rombolók között, csak egy a számos támadás közül, amelyeket a tengerzár, vagy az azt védő egységek ellen indítottak, s bár az ütközet jól illusztrálja a radar előtti korszak éjszakai összecsapásainak nehézségeit, a történészek mégis megfeledkeztek róla.

Az összecsapás vonatkozó brit dokumentumait először Paul G. Halpern adta közre a "The British Navy in the Mediterranian 1915-1918" [1] c. monumentális forrásgyűjteményében. Ismereteink szerint ezek a dokumentumok nem csak magyar nyelven nem jelentek meg, de maga az ütközet sem szerepel a császári és királyi haditengerészet háborús szereplését taglaló magyar nyelvű cikkekben vagy monográfiákban.

A háború alatt a cs. és kir. hadihajók összesen 25 alkalommal futottak ki azzal a céllal, hogy az Otrantói-szorosban ellenséges hajóegységekre vadásszanak. Nem minden esetben a tengerzár hajóinak a megtámadása volt a cél. Gyakran csak felderítésre vagy a Brindisi és Valona közti hajóforgalom zavarására, támadására indultak. Az esetek többségében, - a rossz időjárás, vagy az ellenség hiánya miatt - nem került sor összecsapásra, de az egyszerűség kedvéért, célszerű lenne meghonosítani a szakirodalomban, - az Isonzó-csaták elnevezésének mintájára - az első, második, harmadik és negyedik otrantói ütközet megnevezést. Kívánatos lenne ez a gyakorlat azért is, mert ha az 1917. május 15-ei nagy összecsapásról, mint harmadik otrantói ütközetről beszélnénk, egyúttal burkoltan felhívnánk a figyelmet arra, hogy nem ez volt az egyetlen összecsapás a térségben.

E terminológia szerint a következő időpontokban és résztvevőkkel zajlottak az otrantói-ütközetek:

• Első otrantói ütközet: 1915. december 29. A HELGOLAND cirkáló és a TÁTRA, BALATON, CSEPEL, LIKA, TRIGLAV rombolók megtámadták Durazzó kikötőjét, majd a visszavonulás során harcba bocsátkoztak a Brindisiből kifutott brit DARTMOUTH és WEYMOUTH cirkálókkal, az olasz QUARTO és NINO BIXIO cirkálókkal, valamint négy olasz és öt francia rombolóval.[2]

• Második otrantói ütközet: 1916. december 22-23. A SCHARFSCHUETZE, REKA, DINARA, VELEBIT rombolók megtámadták az otrantói tengerzárat, majd harcba bocsátkoztak a közelben haladó CASQUE, PROTET, COMMANDANT RIVIÉRE, COMMANDANT BORY, DEHORTER és BOUTEFEU francia rombolókkal.[3]

• Harmadik otrantói ütközet: 1917. május 15. A NOVARA, SAIDA, HELGOLAND cirkálók és a BALATON és CSEPEL rombolók megtámadták az otrantói zárat, majd összecsaptak a brit DARTMOUTH és BRISTOL és az olasz AQUILA és MARSALA cirkálókkal, valamint számos ellenséges rombolóval.[4]

• Negyedik otrantói ütközet: 1918. április 22-23. A CSEPEL, UZSOK, DUKLA, LIKA (II), TRIGLAV (II) rombolók a Valona és Brindisi között közlekedő hajókaravánokra vadászva harcba bocsátkoztak az otrantói zárat védő brit JACKAL és HORNET rombolókkal.

Ezen rövid bevezető egyik célja, - amellett, hogy a források magyarázó tanulmányaként szolgáljon - hogy meghonosítsa ezt az új elnevezést.

Az első világháború kitörésétől az antant igyekezett lezárni az otrantói szorost, hogy megakadályozza az osztrák-magyar hadihajók kifutását a Földközi-tengerre. A blokád-szolgálatot először francia hadihajók (csatahajók, páncélos cirkálók) látták el, amiket a császári és királyi tengeralattjárók okozta veszteségek miatt, 1915. májusára fokozatosan kivontak a térségből. Az antant stratégái számára nyilvánvalóvá vált: a császári és királyi hadihajók nem fogják megkísérelni az áttörést a török partok felé, míg a német tengeralattjárók megjelenése a térségben egyértelművé tette, hogy a Mediterráneumban a tengeralattjáró-hadviselés lesz az események mozgatórugója. Valószínűleg ezt a tényt ismerte fel Winston Churchill is, amikor 1915 májusában a párizsi tengerészeti konferencián javasolta, hogy a szorost jelzőbójákkal ellátott hálókat vontató, felfegyverzett halászgőzösökkel zárják le. A terv megvalósításának csak 1915 augusztusában láttak neki, de a zár kiépülése rendkívül vontatottan haladt. A gőzösök védelme elégtelen volt, gyakran máshol volt rájuk szükség, a felfedezett tengeralattjárót pedig, kis sebességük és a távolság miatt, csak ritkán tudták üldözni. Tény azonban, hogy a zár hatékony kiépítése csak 1917. február 1-je, a korlátlan tengeralattjáró háború meghirdetése után vált égetően szükségessé. A munkálatok ezután is lassan haladtak, ami leginkább a többnemzetiségű vezetésnek volt köszönhető, így a tengerzár csak 1918 tavaszára vált igazán erőteljessé, bár a tervezett mértékben sohasem épült ki.

1917 végétől 1918 elejéig a zár szélességét északi és déli irányban is 80 mérfölddel kibővítették, továbbá kelet-nyugati irányban torpedónaszádok járőröztek. Ezzel majdnem lehetetlenné vált a tengeralattjárók számára, hogy a víz alatt, az akkumulátorok feltöltése nélkül átjussanak. Továbbá 1918. február 5-18 között, egy 14 km hosszú hálózárat telepítettek Fano, Samotraki és Korfu szigete között, majd 1918. április 22. és szeptember 30. között az Otrantoi-szoroson keresztben egy 66 km hosszú hálózárat létesítettek. A hálók, 50 m mélyre lenyúló acéldróthálókból álltak, melyeket egy 428 bója által 10 m-es vízmélységben tartott acélkötélre függesztettek. A hálórendszerbe 1200 db tengeralattjáró-elhárító aknát rögzítettek. A záron a 8-9 m-nél kisebb merülésű felszíni hajók akadálytalanul átkelhettek.

1918-ban a zárat védő hajók száma is megnőtt. Összesen 40 brit romboló - ebből 6 Ausztrál -, 76 felfegyverzett halászgőzös, 36 brit tengeralattjáróvadász-naszád, egy amerikai tengeralattjáró-vadász flottilla, 20 tengeralattjáró, valamint brit, francia és olasz tengerészeti repülők.

Az SMS Csepel romboló.

Azonban ez a rendkívül erőteljes blokád sem volt elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a német és az osztrák-magyar tengeralattjárók átjutását a szoroson. A zár hatástalanságát jól mutatja, hogy 1918 áprilisa és szeptembere között havonta átlagosan 35 alkalommal támadtak tengeralattjárót a szorosban, eredménytelenül. A záron elpusztult tengeralattjárók száma szinte teljesen jelentéktelen. Mindössze 2 német és 1 osztrák-magyar naszád elvesztése köszönhető fennállásának.

A tengerzárnak, még ha nem is tudta betölteni eredeti szerepét, jelentős lélektani hatása volt. Az áttörés rendkívüli módon igénybe vette a naszádokat és azok legénységét. Már 1917 tavaszán, amikor még közel sem épült ki a tervezett mértékben, a tengeralattjáró parancsnokok úgy látták, hogy áttörése egyre nehezebb, már szinte lehetetlen. Hogy a tengeralattjárók a szoroson könnyebben átjuthassanak, a felszíni hadihajóknak kellett cselekedniük. [5]

Mint korábban említettük, a háború alatt a császári és királyi hadihajók összesen 25 alkalommal futottak ki azzal a céllal, hogy az Otrantói-szorosban ellenséges hajóegységekre vadásszanak. Ezek közül az 1918. április 22-23-ai volt az utolsó megvalósult osztrák-magyar támadás az Otrantói-szorosban közlekedő antant hajóegységek ellen. A csata részletes ismertetését most mellőzzük, mert az jól rekonstruálható a dokumentumok alapján, néhány kiegészítés megtétele azonban szükséges.

Tátra-osztályú rombolók.

A brit vélekedéssel ellentétben a kifutó császári és királyi rombolók feladata nem a tengerzár hajóinak elsüllyesztése, hanem a Brindisi és Valona közt közlekedő hajóforgalom megtámadása volt. Ez ugyan sokat nem változtat az ütközet értékelésén, hiszen a császári és királyi hadihajók ez esetben sem érték el céljukat. Az optimista brit jelentések közt Coode admirális nézetei közel álltak az igazsághoz a tekintetben, hogy a három alegységben járőröző hat romboló meglehetősen gyenge védelmet jelentett. A rombolók divíziókba osztása lehetővé tette, hogy az öt császári és királyi romboló hosszabb ideig tűz alatt tarthassa a JACKAL-t és a HORNET-et, és arra is képesek lettek volna, hogy elsüllyesszék, vagy teljesen mozgásképtelenné tegyék őket. Bár egy ilyen divízió elleni gyors és koncentrált támadás bármikor jelentős eredménnyel kecsegtethetett volna, a császári és királyi tengerésztiszteknek azt is figyelembe kellett venniük, hogy a Brindisiben és Valonában állomásozó, túlerőben lévő antant hadihajók könnyen elvághatják a hazafelé vezető utat, ami a támadó egységek megsemmisülését eredményezheti.

Az osztrák-magyar félelmek, melyek minden esetben a gyors visszavonulás okai voltak, most sem voltak alaptalanok. A vészjelentéseket követően Brindisiből kifutott az olasz MIRABELLO és POERIO felderítő cirkáló és a BRONZETTI romboló, majd valamivel később a LA MASA romboló is. Ezzel egy időben, az Adria túlsó oldalán, a brit GLOUCESTER cirkáló is kifutott Valonából. Ezek az egységek már nem avatkozhattak be az összecsapásba, de annak elhúzódása esetén, ha sikerül a helyszínre érkezniük, az ütközet katasztrofálisan végződhetett volna az osztrák-magyar rombolók számára.

Végül meg kell jegyezni azt is, hogy a császári és királyi rombolók az összecsapás során nyomjelző gránátokat használtak, ami nagyban megkönnyítette a gránátok becsapódásának megfigyelését. A brit rombolók nem voltak ennek az előnynek a birtokában.

1.

Captain George Chetwode[6] Kelly[7]-nek

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 450-452. o.)

TITKOS

No. 217a

BLENHEIM,

1918. április 26.

Van szerencsém átnyújtani önnek a következő jelentést az Adrián 1918. április 22-23-án éjjel a brit JACKAL és HORNET, valamint ellenséges rombolók közt lezajlott összecsapásról.

2. Április 22-én hétfőn, 20.00-kor a Zár Erők rombolói a következő beosztásban voltak:

COMET TORRENS JACKAL HORNET ALARM CIMETERRE	Az Otrantói Záron járőröznek  (Francia)
LARNE LIZZARD	A Zárvédő Romboló Flottilla Korfui Divíziójába beosztva.
RIFLEMAN REDPOLE	Brindisi kikötőjében, 6 órás kifutási idő alatt.
SWAN	Brindisi kikötőjében, 24 órás kifutási idő alatt.
WARREGO	Kazántisztítás alatt a BLENHEIM mellett.
ACORN	Kazántisztítás alatt a BLENHEIM mellett (Az összes kazán leállítva és kiürítve).

3. 21.39-kor a COMET a következő távíró üzenetet küldte a brindisii főparancsnokságnak: "Valószínűleg ellenséges cirkálók a láthatáron", amelyet a BLENHEIM is vett, ezért 21.52-kor azonnal parancsot adtam az összes kikötőben állomásozó rombolónak, hogy azonnal emeljék a gőznyomást.

4. A rombolók a következő időpontokban jelentették, hogy kifutásra készek:
REDPOLE 23.05
RIFLEMAN 23.13
WARREGO 23.20
SWAN 00.15
ACORN 00.20

5. 23.55-kor a RIFLEMAN (a romboló flottilla parancsnokával a fedélzetén) és a REDPOLE kifutott Brindisiből Cattaró irányába, hogy elvágja bármely sérült ellenséges hajó útját, amely megpróbálna oda befutni.

6. 01.30-kor vettem az Ön üzenetét, hogy a RIFLEMAN és a REDPOLE térjen vissza a kikötőbe, majd 16°-os forduló után visszafordulva, 03.30-kor megérkeztem Brindisibe, anélkül, hogy ellenséges erőkkel találkoztam volna.

7. Ezennel benyújtom a jelentésemhez a következő mellékleteket:-
    I. A JACKAL ütközetjelentése.
    II. A COMET ütközetjelentése.
    III. A HORNET ütközetjelentése.

8. A rombolók összecsapásáról a következő észrevételeket szeretném megjegyezni:-
  (ii) A JACKAL jól boldogult a flottarészlegével, az ütközet alatt jól vezette hajóját, és gyakori és jó jelentéseket küldött.
  (iii) A HORNET mindent megtett, hogy sérüléseket okozzon az ellenségnek, majd miután súlyosan megsérült, helyesen cselekedett, hogy visszatért a Valonai-öbölbe javításra.
  (iv) A COMET helyes döntéseket hozott a hajóosztaga vezetése során, és mindent megtett, hogy jó telegráf kapcsolatot tartson fenn.

9. Állíthatom, hogy az előretolt romboló őrjárat feladatai - azaz parancsai szerint, jelenteni Önnek bármely felszíni ellenséges egység feltűnését, és mindent megtenni annak érdekében, hogy megvédjék a driftereket és a többi zár egységet az ellenséges támadásoktól - a leghatásosabban valósultak meg.

10. Április 23-án 06.00-kor a RIFLEMAN és a REDPOLE futott ki őrjáratra, hogy a JACKAL-t és a HORNET-et felváltsa. 05.35-kor a JACKAL visszatért Brindisibe és megkezdték a javítását. 1918. április 24-én 16.00-kor újra kifutásra kész állapotba került. A HORNET jelenleg a BLENHEIM mellett áll javítás alatt, és kb. 14 napon belül lesz kifutásra kész állapotban.

11. Ha további részletes jelentés és felterjesztés érkezik a JACKAL és a HORNET parancsnokaitól (főhadnagy), javaslom felterjeszteni Lordságuk megfontolásával az akcióban részt vett és kitüntetendő tisztek és legénység névsorát.

12. A jelentés minden időpontja G.M.T.-ben van megadva.

2.

A. M. Roberts korvettkapitány Chetwode-nak

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 452-453. o.)

H.M.S. JACKAL,

1918. április 23.

Van szerencsém benyújtani a következő jelentést Őfelsége Brit Rombolói, a JACKAL és a HORNET, valamint az osztrák rombolók közt 1918. április 22-én, kedd éjjel lezajlott összecsapásról.

2. Április 22-én 21.10-kor, a H.M.S. JACKAL és HORNET az É.SZ. 40°14' és K.H. 18°55' pozícióban járőrözött, 12 csomóval É. 85. NY. (275°) [8] irányban haladva.

3. Kb. 21.25-kor hajókat pillantottunk meg, nagyjából északi irányból dél dél-délkelet felé haladva. Módosítottam az irányít feléjük, majd felfedeztük, hogy öt nyomdokvonalban haladó rombolóról van szó. A felhívás megtörtént, válasz nem érkezett, de majdnem azonnal négy ponttal (45,32°) irányt változtattak jobbra és az összes ágyúból tüzet nyitottak. A JACKAL és a HORNET kb. 4000 yardról (3657,6 méter) válaszolt. Nyugatról délre módosítottam az irányt, hogy az ellenséget dél felé vonjam. Ez idő alatt a JACKAL és a HORNET találatot kapott, az utóbbi minden bizonnyal a gép- vagy a kazántérben, a JACKAL főárboca az antennával együtt ledőlt, ami miatt a 21.30-as riadó üzenetem és a vész jelentésem nem ment át. A HORNET kivált az ütközetből.

4. Fokozatosan kelet felé kerültem és megfigyelhettem az ellenséget, amint nyugatról északra haladva a hajó jobb oldala felé változtatja az irányát, és teljes sebességgel követtem. 21.55-kor az ellenség északkeleti irányban észak-északkelet felé kormányozva vonalban haladt, a 175-ös négyzetben. Követtem őket, miközben a 4"-os (10,16 cm-es) orr lövegből tüzeltem, mire legyező alakban szétváltak. Ez előnytelen helyzetet teremtett, mert nem tudtam követni a mozdulataikat, ezért 6000 yard (5486 méter) távolságról beszüntettem a tüzet.

5. Fokozatosan eltávolodtak tőlem, de folytattam a követést, folyamatosan jelentve pozíciómat, valamint zöld rakétákat lőttem fel, hogy jelezzem pozíciómat a többi rombolónak, melyek a jobb hátsó oldalon követtek.

6. 00.20-kor az ellenség kikerült a látótávolságomból az É.SZ. 41°20' K.H. 19°08' pozícióban.

7. 00.43-kor csökkentettem a sebességet, hogy a TORRENS, az ALARM és a CIMETERRE beérhessen. 01.06-kor É.30°NY. (330°) irányba módosítottam az irányt, majd 01.11-kor 25 csomóra fokoztam a sebességet.

8. 01.35-kor É.SZ. 41°49', K.H. 19°03' pozícióban feladtam az üldözést és 20 csomós sebességgel dél felé fordultam. Az első néhány percben a JACKAL és a HORNET az öt hajó erős tüzérségi tüze alatt volt.

9. Egy gránát a JAKAL jobb oldalán áthatolva a tiszti étkezdében robbant, megölve Ernest Hosier matrózt... Egy másik gránát láthatólag a tiszti étkezde lejárója felett robbant, halálosan megsebesítve Alfred Henry Turpin másodosztályú rádióst... További kisebb károkat okoztak a gránátok repeszei. [9]

10. A hátsó tüzér és a hátsó 4"-os ágyú tűzvezetője állította, hogy két telitalálatot kapott az élen haladó ellenséges romboló.

3.

H. D. Pridham-Wippell [10] korvettkapitány Chetwode-nak

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 454-456. o.)

H.M.S. COMET,

1918. április 24.

Van szerencsém benyújtani a következő jelentést a folyó hó 22-től 24-éig tartó őrjárat lezajlásáról.

2. Hajócsoport: - TORRENS, JACKAL, HORNET, CIMETERRE, ALARM.

3. Az őrjárat elosztása a következő volt: -

Nappal: Cataldo-fok és a Linguetta-fok közötti vonalon, mint ahogy az a 245. B. memorandum 1-es számú mellékletében lefektetésre került.

Éjjel: Missepezza-szírttől keletre, vonalban, KH 19°21' és KH 18°42'30" között, a következő rendben:-

  Keleti 10 mérföld 3. alegység CIMETERRE, ALARM.

  Középső 10 mérföld 1. alegység COMET, TORRENS.

  Nyugati 10 mérföld 2. alegység JACKAL, HORNET.

Minden alegység az éjszakai őrjáratát a felügyeleti körzet keleti végén kezdte meg folyó hó 22-én, 17.50-kor, és 23-án 18.00-kor, az irányt és a sebességet egyeztetve, 50 percenként egyszerre fordultak a körzetük szélén.

4. A járőrözésre vezető úton, a manőverek az A. C. kód szerint lettek végrehajtva.

5. Április 22.

21.25-kor (G.M.T.) ÉSZ. 40°14' KH. 19°03' pozícióban, nyugati irányban haladva, észak felé torkolattüzeket pillantottunk meg, a 2. alegység irányában. Parancsot adtam a maximális sebességre gyorsításra, és megszólalt az ütközetjelző vészharang. 18 csomóra emeltük a sebességet. Úgy tűnt, a tüzelés déli irányba húzódik, ezért 21.30-kor délnyugat felé módosítottam az irányt, abban a hitben, hogy az ellenség megpróbálja elérni a drifter vonalat. 21.41-kor dél felé módosítottam az irányt, hogy a harmadik alegységnek lehetőséget adjak arra, hogy utolérje az elsőt.

Az iránymeghatározás segítségével megállapítottuk, hogy a tüzelés kissé észak felé mozdul el, ezért É.50°NY. (310°) felé módosítottam az irányt, 21.45-kor 24 csomóra gyorsítva, majd fokozatosan elérve a maximális sebességet.

(Megjegyzés. Az első alkalommal, a tüzelés intenzitása miatt, az ellenséges egységeket cirkálóknak azonosítottuk, és az erre az esetre vonatkozó vészjelzést 21.35-kor adtuk le. Ezt azonnal töröltük, miután vettük a JACKAL üzenetét, amelyben rombolókat jelentett.)

21.50-kor észak felé módosítottam az irányt, hogy megpróbáljam elvágni az ellenség útját. Röviddel 22.00 után északnyugat felé füstöt észleltünk, és azonnal irányt módosítottunk, hogy megpróbáljuk megközelíteni az ellenséget.

22.05-kor megpillantottuk a harmadik alegységet a jobboldalra merőleges irányban ÉNY felé haladni. Tűzpárbajt váltottak és 22.10-kor a TORRENS mögé rendeződtek. 22.07-kor 4 kábelhosszra [11] (741,2736 méter) haladtunk el a HORNET bal oldala mellett, Valona felé haladt, és sérülést jelentett.

22.10-kor körülbelül két vonással [12] (22°30') a baloldali keresztirány előtt megpillantottuk a JACKAL-t tűzpárbajt vívni. 22.54-kor a COMET nagy távolságból leadott egy sorozatot a 4"-os lövegekből, hogy megtudja mely ellenséges egységek vannak lőtávolban, sikertelenül.

Április 23. Az ellenség továbbra is fokozatosan távolodott, szemmel láthatóan észak-északkeleti irányban haladva. Az üldözés jelentéktelen pozícióváltásokkal tovább folytatódott 00.27-ig, amikor a COMET sebességét 20 csomóra kellett csökkenteni, mert a vibráció miatt a baloldali levegőpumpa az összeillesztésnél eltörött. A TORRENS, a CIMETERRE és az ALARM parancsot kapott, hogy kövessék a JACKAL-t, és 00.30-kor 15 csomóra csökkentették a sebességet. 00.41-kor D.20°NY. (200°) felé módosítottuk az irányt.

01.43-kor, a Hold irányában, egy ellenséges tengeralattjárót [13] pillantottunk meg a felszínen, észak felé haladni, nyugati irányban, 2,5-3 mérföldre. É88° NY(272°) felé módosítottuk az irányt, és 20 csomóra fokoztuk a sebességet. A tengeralattjáró azonnal lemerült. Két D-típusú vízibombát dobtunk 30 másodperces időközzel, olyan közel, amennyire meg lehetett ítélni, északra attól a ponttól, ahol a tengeralattjáró lemerült. A környékbeli tenger "foltos" mivolta miatt lehetetlen volt megállapítani, hogy mely pozíció volt helyes vagy helytelen. A Hold lenyugvása miatt ebben a pillanatban lehetetlen volt megállapítani, hogy ezt követően bármi is a felszínre jött-e.

01.53-kor mély hálót (150 láb = 45,72 m.) vetettünk ki, és 02.30-ig pásztáztunk, amikor a közeledő napfelkelte és az ellenséges kikötők közelsége, valamint a maximális 20 csomó miatt ajánlatos volt bevonni a hálót.

01.30-kor parancsot adtam a rombolóknak, hogy térjenek vissza az őrjáratra, de a jelzés hosszú ideig nem jutott át.

05.00-kor visszatértem az őrjáratra. A TORRENS, a CIMITERRE és az ALARM 05.50-kor ért vissza...

4.

George Hugh Boddie sorhajóhadnagy Kellynek

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 456-457. o.)

[Másolat]

H.M.S. HORNET

1918. április 23.

Van szerencsém benyújtani a következő jelentést az április 22-23-án ellenséges könnyű egységekkel vívott küzdelemről.

22.20-kor, miközben a JACKAL-al járőröztünk az É.SZ. 40°14', K.H. 18°41'30" pozícióban, a kapitány néhány naszádot figyelt meg a jobboldali keresztiránytól a far felé egy vonással (101°25'), de a tükröződés és a Hold irányában haladás miatt, két kis olasz csapatszállító hajónak vélte őket, - melyekkel gyakorta lehet találkozni Brindisi és Valona között - valamint négy kis naszádot drifternek vélt.

Ekkor a JACKAL és a HORNET É.85°NY. (275°) irányban haladt, miután 11.10-kor fordultak 10 mérföldre a Missipezza-szirttől. A kapitány jelzett az ernyős lámpával a JACKAL-nak, felhívva magára a figyelmet. Ekkor nagy orrhullámokat vett észre a két vezető hajón, és azonnal riadót fújt a hadműveleti állomásoknak. A megfigyelés szerint az ellenség két könnyűcirkálóból és négy rombolóból állt, kettő-kettő a hátsó cirkáló mindkét hátsó oldalán. Gyorsan megközelítettek minket állandó irányból, a jobb oldali keresztiránytól két vonással hátra (112°30'). Sebességünk 12 csomó volt.

A JACKAL azonnal fordult és támadott. A HORNET ugyan akkor fordult feléjük. Még mindig nehezen lehetett őket azonosítani és kb. 3000 yard (2743,2 méter) volt a távolság. Az élen haladó ellenséges hajó azonnal tüzet nyitott a JACKAL-ra, amit mindkét hajónk viszonzott. A harc általánossá vált.

A JACKAL 16 vonással (168°45') irányt változtatott és üzembe helyezte a ködfejlesztő készülékét, a HORNET szintén üzembe helyezte a ködfejlesztőjét. A második cirkáló és a rombolók láthatóan a HORNET-re koncentrálták a tüzüket, amely már 20 össztüzet adott le. Egy vagy két találatot figyeltünk meg a második cirkálón vagy a vezető rombolón, amelyek ugyan abban az irányvonalban voltak. Egy fordulatot tettünk, majd egy sortűz eltalálta a HORNET-et, egy gránát átütötte az elülső gránátraktárt, az első lőszerraktárban robbanva, felgyújtva mindkét helyiséget. A kordit egy része begyulladt, robbanást okozott a fegyverraktárban, megölte vagy megsebesítette a kisegítő személyzet többségét és a 12 fontos ágyú legénységét. Egy gránát eltalálta az első hidat, mind a kormányzó és irányító (zászlós és kadét) személyzetet harcképtelenné téve, lerepítve őket a hídról, és megölt egy jelzőszolgálatos és egy szócsöves matrózt. Egy másik találat ledöntötte a főárbocot, és súlyosan megsebesítette a kapitány mindkét karját.

Röviddel ezután a kormányrúd "teljes erővel jobbra" állásba szorult és a hajó 20 csomós sebességgel körözni kezdett, továbbra is erős tűz alatt, megsérült hátul a kormánygéptér is. A leeső árboc 10 percre megszólaltatta mindkét szirénát, ami lehetetlenné tette a parancsok vételét. A kapitány megpróbált torpedókat indítani az elülső torpedóvető-készülékkel az ellenséges cirkálókra, amelyek most mindössze 1800 yard (1645,92 méter) távolságra voltak, de mivel mindkét karja sérült volt, ezt nem tudta időben megtenni.

A kormány kb. húsz percre ragadt be, majd ezután kb. négy percig déli irányban haladtunk. Lehetetlen volt leszerelni a távíró antennát a sérült árbocról, amely a hajó oldalán lógott, így a jelzéseket csak elemlámpával tudtuk leadni. A hajó fegyver- és gránátraktára továbbra is égett, az irányt észak-északkelet felé módosítottuk, hogy csatlakozzunk és figyelmeztessük a többi rombolót, amelyekkel hamarosan találkoztunk. Jeleztük a COMET (?) és az ALARM számára az ellenséges erők kilétét, mialatt a kormány továbbra is be volt ragadva, az olajba nagy mennyiségű tengervíz került, ezért sebességünk 15 csomóra csökkent. A fegyver- és gránátraktár továbbra is égett, ezért úgy döntöttünk, hogy megközelítjük Valonát és megpróbálunk ujjászerveződni. A hajók kb. 4 órakor érkeztek meg. A kikötőbe menet két torpedót lőtt ki ránk egy tengeralattjáró. Mindkettő előttünk haladt el. Az elülső gránát- és fegyverraktárban égő tüzet a helyiségek elárasztásával sikerült eloltani, 5 mérföldre a Linguetta-foktól, a kikötőbe erős védelem alatt haladtunk be, de semmit sem lehetett hallani, vagy látni. A hajó képességeit nagyban csökkentette, hogy az összecsapás kezdetén csak két kazán volt becsatlakoztatva, ami húsz csomóra korlátozta a sebességet...

5.

Kelly Calthrope[14]-nak

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 458. o.)

  1918. április 26.

[...]

9. Az öt osztrák TÁTRA-osztályú romboló támadásának eredménye az új drifter rendszer ellen határozottan bíztató.

Az ellenséget a drifter vonaltól távol, északra fedezték fel, és miután harcba bocsátkozott az őrjáratozó rombolók egy csoportjával, azonnal visszavonult észak felé.

A jelentések tisztán és jól jöttek át, helyes pozíciókkal, habár csak két rombolónk bocsátkozott harcba, az egyiknek az első- a másiknak a főárbocát lőtték el.

A harcba bocsátkozott, valamint a további négy járőröző romboló parancsnokainak döntései a lehető legjobbak voltak, és az összecsapást, valamint az üldözést a legnagyobb lelkesedéssel teljesítették.

[...]

6.

A Hadműveleti Osztály (külföldi) parancsnokának megjegyzései [Coode[15]]

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 458-459. o.)

[...]

Pridham-Wippel fregattkapitány, a COMET parancsnoka, vezette a járőröző rombolókat, amikor a ROMANIA-t megtorpedózták, és amikor a rombolók összecsaptak az osztrákokkal. Mindkét esetben úgy tűnt, hogy mindent megtett, amit csak lehetett. Ezen tisztet az egyiptomi rangidős tengerésztiszt a palesztin partok menti tevékenységéért különösképp javasolta előléptetésre, és mindenki úgy ismeri, mint egy kivételes képességekkel rendelkező tisztet.

Talán feljegyezték, hogy az 5. flottilla valóban fregattkapitány hiányosnak tűnik. Több divízió is van, melynek nincs parancsnoka. Egy 6-8 rombolóból álló biztosítóegység irányítása komoly felelősség és tapasztalt tisztet kíván.

[...]

A harmadik melléklet negyedik részével kapcsolatban egyetértek a fregattkapitánnyal, mely szerint ezen első osztrák támadás eredménye határozottan bíztató a mi szemszögünkből. Szintén egyetértek a romboló flottilla parancsnok jelentésének nyolcadik és kilencedik bekezdésével.

Az a véleményem is megmutatkozott, hogy egy hat rombolóból álló biztosítóegység, mely alegységekben járőrözik, elégtelen és legalább nyolc, alegységekben járőröző, rombolóra lenne szükség. Az elfogadott rendszer 12 rombolót enged meg ebben az egységben, de kétséges, hogy ezt a számot elérik-e valaha. Az osztrákok képesek lettek volna arra, hogy elsüllyesszék, vagy teljesen mozgásképtelenné tegyék a JACKAL-t és a HORNET-et, mielőtt az erősítés megérkezik.

C.P.R. Coode

(Külföldi) Hadműveleti Osztály Parancsnoka

1918. május 6.

---

1, Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987.

2, Az ütközet előtt a HELGOLAND legázolta a francia MONGE tengeralattjárót, majd a felemelkedő naszádot a CSEPEL ágyútűzzel elsüllyesztette. Durazzó kikötőjében egy gőzöst és egy vitorlást süllyesztettek el. A TRIGLAV és LIKA rombolók aknára futás miatt süllyedtek el. Az ütközetben résztvevő rombolók a következők voltak: az olasz ABBA, NIEVO, MOSTO és PILO valamint a francia CASQUE, COMMANDANT BORY, RENAUDIN, COMMANDANT LUCAS, és BISSON rombolók

3, A osztrák-magyar rombolók egy driftert megrongáltak. Az ütközet után két olasz romboló csatlakozott a franciákhoz, de a sötétben az ABBA nekiütközött a CASQUE-nek, majd a BOUTEFEU az ABBA-nak. A két sérült rombolót javításra Brindisibe vontatták.

4, 12 halászgőzös, 2 romboló és 1 tehergőzös elsüllyedt, 10 halászgőzös, 2 tehergőzös, 1 cirkáló súlyo- san megrongálódott.

5, A tengerzár fennállása alatt mindkét hadviselő fél számára tévképzetekkel szolgált. Az osztrák-magyar támadásokat az a tévhit motiválta, - a tenni akaráson túl - hogy a tengeralattjárók biztonságos áthaladása és a tengeralattjáró háború érdekében a zárat fel kell törni. Ezek a támadások csak megerősítették az antant stratégák azon téves elképzeléseit, hogy a tengerzár hatásos, - hiszen az osztrákok a legjobb hajóikat kockáztatják feltörésére - csak meg kell erősíteni. A felelős döntéshozók még akkor sem látták be a zár értelmetlenségét, amikor a konvoj rendszer bevezetése már meghozta gyümölcsét. Mindez azt eredményezte, hogy más hadműveleti területekről kellett az erők egy részét elvonni.

6, George Chetwode (1877-1957) fregattkapitány (később admirális, lovag). Romboló flottilla parancsnok, Ötödik Romboló Flottilla (Mediterráneum), 1917-19; Haditengerészeti Hírszerzés igazgató-helyettese, 1923-25; QUEEN ELISABETH és WARSPITE hadihajók parancsnoka, 1925-27; az Első Lord Tengerészeti Titkára, 1929-32; az Első Cirkáló Raj parancsnoka, Mediterrán Flotta, 1932-33; a tartalékos állomány parancsnokló admirálisa, 1933-36; 1936-ban leszerelt.

7, W. A. Howard Kelly (1873-1952) fregattkapitány (később admirális, lovag). GLOUCESTER könnyűcirkáló parancsnoka, 1914-16; összekötő tiszt a francia Tengerészeti Minisztériumnál, 1916-17; sorhajókapitány, a Nyolcadik Könnyűcirkáló Raj parancsnoka (Brindisi), 1917; első osztályú sorhajókapitány, a Adriai Brit Erők parancsnoka, (1918-19); a Görögországba delegált brit tengerészeti misszió vezetője, 1919-21; a Második Cirkáló Raj parancsnoka, 1925-27; az Admiralitás képviselője a Népszövetségben, 1927-29; Első Csatahajó Raj, Mediterrán Flotta parancsnoka, 1929-30; Főparancsnok, Kínai Támaszpont, 1931-33; 1936-ban leszerelt; törökországi Brit Tengerészeti Képviselő, 1940-44..

8, Ezen iránymeghatározásoknál minden esetben a hajó orrát kell északi iránynak tekinteni. A könnyebb érthetőség kedvéért az irányokat teljes körre átszámítva is megadtuk, minden esetben az eredeti jelölés után, zárójelben.

9, Négy matróz sebesült meg.

10, Henry Daniel Pridham-Whippell (1885-1952) fregattkapitány (később admirális, lovag). Szolgált az AUDACIOUS és a WARSPITE hadihajókon a Nagy Flottában, a Mediterráneum keleti felében és az Adrián több romboló parancsnoka volt, 1914-18; a Hatodik Romboló Flottilla parancsnoka (Honi Flotta), 1932-33; az Admiralitás Hadműveleti Osztályának igazgatója, 1933-35; a Honi Flotta Romboló Flottilláinak parancsnoka, 1936-38; az Admiralitás Személyügyi Szolgálatának igazgatója, 1938; parancsnok-helyettes, Mediterrán Flotta, 1940; Dover Flotta Parancsnoka, 1942-45; Plymouth kikötőparancsnoka, 1915-47; 1948-ban leszerelt. 

11, 1 kábelhossz 608 láb, azaz 185.3184 méter.

12, 1 vonás a kör 1/32-ed része, azaz 11,25°.

13, A tengeralattjáró valószínűleg az osztrák-magyar U 28 volt. A naszád parancsnoka jelentette, hogy vészmerü-lést kellett végrehajtania, majd két vízibomba robbanását hallották. Pridham-Wippell jelentésével ellentétben dél felé tartott, hogy megkezdje a Földközi-tengeren a vadászatot a kereskedelmi hajókra. 

14, Sir Somerset Arthur Gough-Calthorpe (1864-1937) tiszteletbeli admirális (később Flotta Admirális), 7. Calthorpe báró második fia. Oroszországba, Norvégiába és Svédországba delegált tengerészeti attasé, 1902-05; Második Cirkáló Raj parancsnoka, 1914-16; Második Tengerészeti Lord, 1916; a Mediterráneumi Brit Erők fő-parancsnoka, 1917-19; konstantinápolyi főmegbízott, 1918-19; Portsmouth kikötőparancsnoka, 1920-23.

15, Charles Penrose Rushton Coode (1870-1939) fregattkapitány (később ellentengernagy). Ötödik Romboló Flottilla (Mediterráneum) parancsnoka, 1914-17; Hadműveleti Osztály, Admiralitás második igazgatója, 1917; Hadműveleti Főnök (külföld), Admiralitás, 1918.

Read more...