A Monarchia képviselői a páduai Villa Giusti-ban aláírják a fegyverszünetet - 1918. november 3.

1918. november 3-án, délután 3 órakor az osztrák-magyar küldöttség a páduai Villa Giusti-ban aláírta a fegyverszüneti megállapodást az olaszokkal. A pótjegyzőkönyv szerint a fegyverszünet nem az aláíráskor, november 3-án, hanem 24 órával később, november 4-én, délután három órakor lép hatályba. Ez ellen az osztrák-magyar küldöttség tiltakozott, amire a delegáció magyar tagja, vitéz Nyékhegyi Ferenc ezredes így emlékezett vissza:

"Dacára a fegyverszüneti szerződés 1. pontjára való hivatkozásunknak, mely szerint az ellenségeskedés azonnal beszüntetendő, dacára a számos nagy nyomatékkal felemlített argumentumunknak, Badoglio tábornok leghatározottabban megmaradt amellett, hogy az ellenségeskedés csak 24 órával a fegyverszüneti feltételek elfogadása után vagyis november 4-én délután 3 órakor ér véget. E téma fölötti vita olyan élessé fajult, hogy Badoglio tábornok heves kézlegyintéssel a fegyverszünetet semmisnek nyilvánította, s erről az olasz hadsereg-főparancsnokságot vezérkari ezredese útján telefonon értesíti. Így deferálni kényszerültünk s akceptálnunk kellett a kényszerűség okozta helyzetben az olasz álláspontot, amely úgy, mint e kérdésnél, minden más vonatkozásban is teljesen érvényesült.

Az ülés további folyamán az olasz fegyverszüneti bizottság a már készen magával hozott, „végrehajtási utasítást” pontonként felolvasta, s bár ez az előbbi megbeszélésen megállapított határozatokkal szemben ránk nézve hátrányos változásokat tartalmazott, minden tiltakozásunk ellenére is teljtartalmúlag el kellett fogadnunk."

A Villa Giusti.

Mivel az osztrák hadvezetés már a fegyverszünet aláírása előtt értesítette a harcoló hadseregeit az ellenségeskedések azonnali beszüntetéséről, azok nem harcoltak tovább november 3-a után, ám az olasz hadvezetőség betartotta a pótjegyzőkönyv előírását, és november 4-éig továbbra is harcoló félként lépett fel. A monarchiabeli katonák fegyvertelenül várták az előrenyomuló olasz csapatokat, akik azonban hivatkozva arra, hogy még hadban állnak egymással, a Monarchia katonáit hadifoglyoknak tekintették és hadifogságba ejtették őket, így az utolsó napon, november 3-tól november 4-ig több mint 300 000 monarchiabeli katona esett olasz hadifogságba, emellett az olaszok jelentős hadizsákmányra is szert tettek.

A Villa Giusti-i fegyverszünet feltételei:

I. Katonai határozványok

1./ Az ellenségeskedések beszüntetése a szárazföldön, a tengeren és a levegőben...

6./ A kiürített osztrák-magyar területeket egyelőre a helyi hatóságok kormányozzák a Szövetséges, vagy a Társult Hatalmak megszálló csapatainak ellenőrzése mellett.

7./ Kölcsönösség nélkül, a Szövetséges Hatalmak legmagasabb vezénylő tábornokai által meghatározott feltételek szerint haza kell szállítani az összes hadifoglyot, az Entente internált alattvalóit, vagy a kiürített polgári lakosságot.

8./ A betegeket és sebesülteket, akiket nem lehet evakuálni, az osztrák magyar személyzet ápolja, melyet a szükséges anyagokkal együtt hátrahagynak.

II. Tengerészeti határozványok

1./ A tengeren mindenféle ellenségeskedést be kell szüntetni, és meg kell adni az összes osztrák-magyar vízi jármű pontos helyét, illetve mozgását. A semleges országokat értesítik a hajózás garantált szabadságáról, melyet visszaállítanak az összes territoriális vizeken a Szövetséges és Társult Hatalmak hadi- és kereskedelmi hajózásának anélkül, hogy ezek kapcsán

semlegességi kérdéseket vetnének fel.

2./ Az 1910. és 1918. között épült 15 db osztrák-magyar tengeralattjáró és az osztrák-magyar felségvizeken tartózkodó, vagy az oda befutni tudó összes német tengeralattjáró kiszolgáltatása. Az összes többi osztrák-magyar tengeralattjáró teljes leszerelése, amelyek a Szövetségesek és az Amerikai Egyesült Államok felügyelete alatt maradnak.

3./ Teljes fegyverzettel ki kell szolgáltatni a Szövetségeseknek és az USA-nak 3 páncélos hajót, 3 könnyűcirkálót, 9 rombolót, 12 torpedónaszádot, 1 aknarakót és 6 dunai monitort, amelyeket a Szövetségesek, és az USA jelölnek ki. Az összes többi felszíni hadihajót a Szövetségesek és az USA által kijelölt osztrák-magyar flottatámaszpontokra kell összevonni, és teljesen leszerelve a Szövetségesek és az USA felügyelete alá kell helyezni.

4./ A hajózás szabadsága a Szövetséges és Társult Hatalmak összes hadihajója és kereskedelmi hajója számára az Adrián, beleértve a felségvizeket is, valamint a Dunán és a mellékfolyóin az osztrák-magyar területen.

A Szövetséges és Társult Hatalmaknak jogában áll felszedni minden aknamezőt, valamint lerombolni a műszaki zárakat, melyek helyét közölni kell velük. A dunai hajózás szabadságának biztosítása érdekében a Szövetségesek és az USA megszállhatják, vagy lerombolhatják a megerősített és védelmi létesítményeket.

5./ A Szövetséges és Társult Hatalmak blokádjának a jelenlegi feltételek melletti fenntartása, melyek szerint a tengeren található osztrák-magyar vízi járművek elkobzandók kivéve, ha a Szövetségesek és az USA által meghatározott feltételeket teljesítenek.

6./ Az összes tengerészeti harci repülőgép összegyűjtése és leállítása a Szövetségesek és az USA által kijelölt osztrák-magyar támaszponton.

7./ A teljes olasz partvidék, és az osztrák-magyar Monarchia nemzetiségi területein kívül megszállt kikötők kiürítése, az összes úszóalkalmatosság és minden hajózási anyag hátrahagyása.

A Pola védelmét szolgáló összes szárazföldi és tengeri erődítmény, valamint a szigetek, továbbá a hajógyárak és arzenálok szövetséges és amerikai csapatok általi megszállása.

9./ Az Ausztria-Magyarország által lefoglalt összes szövetséges kereskedelmi hajó visszaszolgáltatása.

10./ A kiszolgáltatás, vagy a visszaadás előtt tilos a járművek, vagy az anyagok bármilyen rongálása.

11./ Az Ausztria-Magyarország kezeiben lévő, a Szövetséges és Társult Hatalmakhoz tartozó hadi- és kereskedelmi tengerészeti foglyok visszaadása, kölcsönösség nélkül. 

A felhatalmazott aláírók kijelentik, hogy a fent megjelölt feltételekbe beleegyeznek.

1918. november 3. /Aláírások/

JEGYZŐKÖNYV FÜGGELÉK

a Szövetséges és Társult Hatalmak, valamint Ausztria-Magyarország közötti fegyverszünet bizonyos pontjainak végrehajtási részleteire vonatkozóan

I.

Katonai határozványok

1./ Ausztria-Magyarország összes arcvonalán, a fegyverszünet aláírása után 24 órával, azaz november 4-én 15.00-kor megszűnnek a szárazföldi, tengeri és légi ellenségeskedések.

II.

Tengerészeti határozványok

1./ A tengeri ellenségeskedések megszűnése egybeesik a szárazföldi és a légi ellenségeskedések megszűnésével. Ugyanebben az órában, az osztrák-magyar kormánynak a polai rádióállomás útján (amely ezt a jelentést Velencének küldi el) ki kell szolgáltatni az olasz és a szövetséges kormányok részére a szükséges adatokat arról, hogy az osztrák-magyar vízi járművek hol tartózkodnak, illetve merre haladnak.

2./ A 3. pontban felsorolt, a szövetségeseknek átadandó összes egységnek november 6-án 08.00-ra Velencébe kell érniük. A parttól 14 mérföldnyire révkalauzokat vesznek a fedélzetükre - kivéve a dunai monitorokat, amelyeknek a szövetséges balkáni haderők legfelsőbb parancsnoksága által kijelölt kikötőbe kell vonulniuk a nevezett parancsnokság által szükségesnek ítélt feltételek mellett.

3./ A következő hajóknak kell Velencébe befutniuk:

TEGETTHOFF, PRINZ EUGEN, FERDINAND MAX, SAIDA, NOVARA, HELGOLAND. Kilenc db TÁTRA típusú legújabb építésű (legalább 800 tonnás) romboló. Tizenkét 200 onnás típusú torpedónaszád. A CHAMÄLEON aknarakó hajó, tizenöt db 1910. és 1918. között épült tengeralattjáró, valamint az összes, az osztrák-magyar vizeken tartózkodó német tengeralattjáró. A szövetséges kormányok az átadandó hajókon tervezett vagy végrehajtott mindennemű károkozást a jelen fegyverszünet legsúlyosabb megszegésének tekintik. A Garda tó flottilláját a Riva kikötőben adják át a Szövetséges Hatalmaknak. Az összes többi hajót, amelyet nem kell a Szövetséges Hatalmak számára kiszolgáltatni, az ellenségeskedések megszüntetésétől számított 48 órai haladék után fel kell tartóztatni és Buccari (Bakar), valamint Spalato kikötőibe kell összegyűjteni.

Ami az összes aknamező felszedésének és a műszaki zárak lerombolásának jogát illet, Ausztria-Magyarország kormánya a becsületére kötelezi magát, hogy 48 órai haladékkal az ellenségeskedések megszűnése után, a velencei helyőrség parancsnok, illetve a brindisi-i tengerészeti parancsnokság parancsnoka tudomására hozza Pola, Cattaro és Fiume aknamezőinek és kikötőzárainak tervrajzát. Ezek mellett a fenti időpont után 96 órával megadja a Földközitenger, az olasz folyók és tavak aknamezőinek és tengeri zárainak tervét is, beleértve azokét is, amelyeket német parancsra telepítettek, vagy azokét, amelyekről tudomásuk van.

Eme 96 órai haladék után hasonló jelentést kell tenni a Dunára és a Fekete tengerre vonatkozó állapotokról a balkáni front szövetséges haderői parancsnokának.

5./ A Szövetséges Hatalmak hajóinak visszaadása, a bármelyik Szövetséges Hatalom által meghatározott módon, amelyet az osztrák-magyar kormány tudomására hoznak, az ellenségeskedések megszűnése után 96 órával kezdődik meg.

A Szövetséges Hatalmak fenntartják maguknak a jogot az 5. cikkelyben említett bizottság összeállítására, a jogosultság kiterjesztésére, valamint azt, hogy az osztrák-magyar kormány tudomására hozzák az ülés helyét.

6./ A szóban forgó flottatámaszpont, Spalato.

7./ A 7. cikkelyben tárgyalt kiürítésnek, valamint a csapatoknak a fegyverszüneti vonalak mögé történő visszavonásának meghatározott időn belül meg kell történni. Nem szabad megkárosítani a kikötőkben található bármilyen ingatlant, ingóságot, illetve úszó anyagot.

A kiürítést a lagúna-csatornákon kell végrehajtani. Ehhez a kívülről odavitt osztrák-magyar behajózó eszközöket kell használni.

8./ A 7.sz. cikkelyben szereplő megszállás, az ellenségeskedések megszűnését követő 48 óra után következik be. – Az osztrák-magyar hatóságoknak kezeskedni kell a Pola, a szigetek és más, a fegyverszünetben a hadseregnek juttatott helységek birtokbavételére kijelölt személyzetet szállító hajók biztonságáért. Az osztrák-magyar kormány megteszi a szükséges intézkedéseket arra, hogy a Pola felé tartó hajók a helységektől 14 tmf-re révkalauzokat vehessenek fel, akik képesek a biztonságos útvonal megmutatására.

9./ Minden károkozást, amely a szövetséges hatalmak személyeit vagy javait éri, a jelen fegyverszünet súlyos megsértésének fognak tekinteni.

Az aláíró jogos felhatalmazottak beleegyeznek a fentebb vázolt feltételekbe. 

1918. november 3. 

Az osztrák-magyar hadsereg főparancsnokság képviselői

/Aláírások/

Az olasz hadsereg főparancsnokság képviselői

/Aláírások/

Forrás: Nyékhegyi Ferenc ezredes: A Diaz-féle fegyverszüneti szerződés (a páduai fegyverszünet). Budapest, 2003. Magyar Mercurius Kiadó.

Read more...

A császári és királyi haditengerészet végórái, ahogy egy legendás tengeralattjáró parancsnok látta

Georg von Trapp, a császári és királyi haditengerészet egyik legsikeresebb tengeralattjáró parancsnoka így emlékezett vissza a flotta utolsó napjaira:

"Aztán ránk tört október 30-a. Őfelsége a császár és király megbízásából száraz szavakkal közlik: a teljes haditengerészet, az úszó flottaeszközök és minden szárazföldi berendezés átmegy a jugoszláv állam tulajdonába. A nem délszlávok számára fennáll a lehetőség az új zászló alatt továbbszolgálni. Mindenki mást tartósan szabadságolnak. A Bocche-ban a végleges, teljesen előírásszerűen végrehajtott átadásig a szolgálatot a szokásos módon kell folytatni. Az a hír járja, hogy a délszlávok ennek ellenértékeként  három hadikölcsönt vettek át. Senki sem tudja, hogy a délszlávok egy államot alkotnak-e majd a Monarchián belül, vagy sem. Minden esetre az átadás a császár parancsára történik, ezért a hajókat és a tengeralattjárókat nem süllyesztik el. A "jugoszlávok" most haditengerészet főurait játsszák régi bajtársaikkal szemben, akiknek ezzel alaposan elveszik a kedvét attól, hogy továbbszolgáljanak náluk, pedig igencsak nagy szükség lenne itt rájuk. Egyetlen hajó, egyetlen torpedóhajó sincs olyan állapotban a következő napokban, hogy kihajózzon. A felefon is éppen, hogy csak működik. A császári parancs a legénységre mindenütt ugyanúgy hat: egyszerűen csak haza akarnak menni. Csupán a vezérkar és hivatásos altisztek fogják fel a helyzet tragikus mivoltát. Látják, ahogy közeleg a teljes nyomor. Egy havi fizetés, egy takaró és tizennégy napi konzerv-ellátmány, ennyi a búcsú a sok szolgálatban és háborúban eltöltött év után.

Georg Ludwig Ritter von Trapp az SMU-5 fedélzetén.

A legvadabb híresztelések keringenek, a legtöbbje ellentmondásos. A boszniai vasúti pályát állítólag kilométereken át felszedték - ezzel szemben naponta érkeznek a szabadságoltak a hátországból, akiknek még fogalmuk sincs az összeomlásról. Most mindenki egyszerre akar vonattal hazamenni. Erre jugoszláv oldalról hírül adják, hogy egy 200 fős német csapatszállítmányt a komitácsik Boszniában lemészároltak. Állítólag a zöld gárda a bánáti erdőkből ágyúkkal elfoglalta a Száva-hidat és mindenkit kirabolt.

Egyik oldalról sem erősitik meg ezt a hírt, közben egyre nő a bizalmatlanság a jugoszlávokkal szemben. Arról is beszélnek, hogy ők tartják vissza a többieket, hogy aztán az Antantnak átadják őket hadifogolyként. Ekkor jön a hír a fegyverszünet bejelentéséről. Azonban erről is ellentétesek a hírek. Sehol semmi sem biztos, minden hír csak állítólagos. "Állítólagos" az a hír is, hogy a komitácsik úton vannak a Bocche felé, és az új jugoszláv flottaparancsnokság attól tart, hogy amint odaérnek, vérontás és gyilkolás következik. Erre a jugoszlávok a Korfun állomásozó antant flottához fordulnak, és meghívják, hogy foglalják el a Bocchet-t a rend fenntartása érdekében. Azok beleegyeznek, egy romboló várja majd őket a kikötő előtt, hogy bevezesse a hajókat az aknák között. A jugoszlávok azonban egyedül nem képesek egy rombolónak teljes legénységet biztosítani. Ráadásul a háborús kikötői parancsnokság bejelenti, hogy az erődökből lőni fognak az ellenséges hajókra. 

Erre aztán az antant erők behívását táviraton visszavonják.

Ekkor megint az a hír járja, hogy a fegyverszünetet mégsem kötötték meg, és a jugoszlávok csak azért hívták be az ellenséges flottát, mert attól tartanak, hogy a régi haditengerészet vissza akarja szerezni az uralmat a hajók felett. Mindeközben a tengeralattjárók végig kint vannak, és fedezik a csapatok elszállítását Albániából. Aztán beérkeznek a fegyverszüneti megállapodás feltételei: a cs. és kir. flotta hat korszerű hajóját, az összes új rombolót és torpedóhajót Velence elé kell vinni átadásra. A tisztek és a legénység megtagadják, hogy hajózzanak. A jugoszlávok a teljes flottát meg akarják szerezni maguknak, ezért a zágrábi nemzeti tanács képviselőjét egy rombolón Korfuba küldik tárgyalni. Most az antant szövetségeseinek gondolják magukat. A franciák hozzájárulnak a szabad elvonuláshoz, de a magas pénzjutalom ellenére sem hajlandó egyetlen nem szláv sem átvinni a járműveket. 

A háborús kikötői parancsnokság ismét kijelenti, hogy minden kifutó hajóra lövetni fog.

Teljes zürzavar uralkodik!

A tengeralattjáró-állomáson eközben folytatódik a megszokott szolgálat.

A rend fenntartása érdekében az állomásparancsnok - annak ellenére, hogy a császári parancs értelmében "szabadságolták" - ismét átvette a parancsnokságot, amit a szolgálatban lévő legénység lelkes "bravó!' kiáltással üdvözöl. A kivándorlók felkészítenek egy Lloyd gőzöst, a "Habsburgot" és behajóznak. A titkos parancsokat elégetik, és egy rádióállomást építenek be. Mindenki pisztolyt vesz magához, egyenruhát és élelmet osztanak ki. A járandóságukat is mind megkapják. Minden a legnagyobb rendben történik. Csak néhány jugoszláv altiszt ellenséges. Különösen a Habsburgra felszerelt rádióállomás szül rossz vért, hiszen az "jugoszláv" tulajdon. Ekkor épp a megfelelő pillanatban terjed el a "vendég" kifejezés. A vendéget a délszláv területeken még nagy tiszteletben tartják, így aztán lecsillapodnak. Kivándorló bizottság alakult. A hazautazásnak rendezetten kell történnie. Ennek érdekében a legénység bizalmi képviselőket küld, a tengeralattjárósok az állomásparancsnokot és az U-31 parancsnokát választják. 

Egymás után érzeknek be a tengeralattjárók. A legtöbben még semmit sem tudnak a legutóbbi eseményekről, mindenki a hírre vár: háború vagy fegyverszüne? 

November 1-re virradó éjszaka megérkezik a parancs: másnap reggel 8 órakor a császári és királyi lobogót 21 ágyúlövés mellett utoljára kell felvonni, majd örökre bevonni.

Ezen a temetésen mindenki részt vesz, hogy a piros-fehér-piros lobogónak megadják a végtisztességet. Apáik és dédapáik több int 140 évig harcoltak alatta Lissánál, Helgolandnál és számtalan más csatában, és soha nem győzték le őket. Ahol a lobogú megmutatkozott, a régi, átadott hagyományokhoz hűen harcolt, a halállal és megsemmisüléssel dacolva. Eljött az idő, hogy most utoljára vonják fel egy hadihajó farára. Az állomásparancsnok maga vonja fel a zászlót, lassan, ünnepélyesen, megvárja az agyúszót, aztán bevonja. Most legutoljára! 

Az SMU-14 tengeralattjáró.

Senki sincs, akinek ne hullanának a könnyei. Mindenfelé fojtott zokogást hallani, mint a legkedvesebb hozzátartozó temetésén. Ekkor azonban a hőn szeretett színek mégis megjelennek újra. Az U-14 érkezik be lobogó zászlóval. 

A tengeralattjárók vasakarattal kitartottak, esküjük szerint teljesítették kötelességket, egészen a zászló bevonásáig, az utolsó üdvözlésig, az utolsó tisztelgésig."

Forrás: Georg von Trapp: Az utolsó tisztelgésig - Egy osztrák-magyar tengeralattjáró-kapitány történetei. Budapest, 2017.

Read more...

Az uralkodó parancsára Horthy Miklós átadja az osztrák-magyar flottát a délszláv nemzeti tanácsnak - 1918. október 31.

IV. Károly 1918. október 30-án táviratot küldött Pólába, amiben elrendelte, hogy a flottát adják át a délszláv nemzeti tanácsnak. Eleinte ideértve a Dunai Flottillát is, amit csak Kövess hadseregcsoport parancsnok közbelépésére adtak át néhány órával később a magyar államnak. A hivatalos rendelet így hangzik:

„Legfelsőbb megbízásból elrendeljük:

Minden nem délszláv nemzetiségű legénységi állományú egyénnek, a saját kérésére engedélyezhető a hazatérés, egyidejű tartós szabadságolás mellett.

A flotta, a tengerészeti létesítmények és egyéb tengerészeti tulajdon fokozatosan átadatik a zágrábi délszláv nemzeti tanácsnak, Polában a helyi bizottságok útján.

Mivel nemzetközi okokból a lobogócsere nem hajtható végre azonnal, a délszláv nemzeti tanácsnak való átadás után nem kell megakadályozni a hadilobogó mellett a nemzeti jelvény kitűzését.

A teljes tisztikarnak jogában áll a flotta egységein és hivatalaiban, a délszláv államnak történő átadás után, nem szolgálni tovább.

A flotta zászlóshajója, az SMS Viribus Unitis csatahajó.

A szabályszerű lebonyolítás és a tengerészeti tulajdon megóvása érdekében a Flottaparancsnokság és a Hadügyminisztérium gyakoroljon folyamatos felügyeletet az átadásért felelős tisztek felett.

A Hadügyminisztérium Tengerészeti Osztályától egy küldött kapcsolatba fog lépni a zágrábi délszláv nemzeti tanáccsal.

A rend és nyugalom fenntartásáról és a szállítmányok szabályozásáról a cs. és kir. tengerészeti hatóságoknak kell gondoskodni.

Ezen túlmenően, a Dunai Flottilla parancsnoksága ugyanígy és ugyanilyen értelemben átadja a Dunai Flottillát a m. kir. kormánynak, és a nem magyar legénységet el kell bocsátani.”

A jugoszláv flotta új parancsnoka Janko Vukovič de Podkapelski lett, míg Pola új haditengerészeti parancsnoka Koch Metód.

Janko Vukovic sorhajókapitány.

1918. október 31-én, délelőtt 9 órakor, nagybányai Horthy Miklós ellentengernagy, az osztrák-magyar flotta utolsó parancsnoka átadta a délszlávoknak a cs. és kir. Hadiflottát. A történelmi jegyzőkönyv a következőképpen hangzik:

„JEGYZŐKÖNYV

felvéve, az Őfelsége, a cs. és kir. apostoli fenség legmagasabb parancsára elrendelt, osztrák-magyar flottának, a zágrábi szlovén, horvát és szerb nemzeti tanács törvényes képviselői részére történő átadása alkalmából.

A cs. és kir. flotta részéről jelen vannak:

nagybányai Horthy Miklós kamarás és ellentengernagy, flottaparancsnok,

Franz Laufer cs. és kir. sorhajókapitány és kommodore, a II. Hajóraj parancsnoka,

az I. Hajóraj vezetésével megbízott Adolf Schmidt cs. és kir. sorhajókapitány,

Emil Konek von Norwall cs. és kir. fregattkapitány, a flotta vezérkari főnöke,

Franz Morin cs. és kir. fregattkapitány, a II. Torpedóflottilla parancsnoka.

A szlovén, horvát és szerb zágrábi nemzeti tanács részéről:

dr. Ante Tresic-Pavčič

Viliam Bukseg

dr. Ivo M Cok és az említett nemzeti tanács polai helyi bizottságának tagjai:

Laczko Križ

dr. Lovro Skalier

dr. Mirko Vratovich,

dr. Mario Krmptovič,

Metód Koch fregattkapitány

A cs. és kir. flotta, az anyagával és készleteivel együtt, az eddig fennálló Osztrák-Magyar Monarchia nem délszláv államai, illetve nemzetiségei tulajdonjogai érvényesítésének fenntartásával, ezennel átadatik a zágrábi szlovén, horvát és szerb nemzeti tanácsnak.

Pola, 1918. októbere 31. Aláírások”

Horthy ezek után a végrehajtást jelentette a badeni Hadsereg Főparancsnokságnak:

„A legfelsőbb parancs végrehajtásával, a Monarchia nem délszláv államai illetve nemzetiségei tulajdonjogai érvényesítésének kihangsúlyozott jegyzőkönyvi fenntartásával, a teljes cs. és kir. flottát, anyagával és készleteivel együtt ma, X. 31-én délelőtt átadtam a jugoszláv nemzeti tanács meghatalmazottainak. A parancsnokságomat a nemzeti tanács által ideiglenesen kinevezett jugoszláv flottaparancsnoknak, Janko Vukovič de Podkapelski sorhajókapitánynak adtam át és kihajóztam, mely pillanatban bevonták a parancsnoki lobogómat és felvonták a jugoszláv színeket. A flottának a Sebenicoban és a Cattarói – öbölben állomásozó részeit a másolatban kiállított átadási jegyzőkönyv alapján a felhatalmazottak a legközelebbi napokban fogják személyesen átvenni. Horthy ellentengernagy flottaparancsnok.”

A flotta átadására, és a tengerésztiszti pályafutásának végére Horthy Miklós flottaparancsnok így emlékezett vissza emlékirataiban:

"1918. október 28-án azt a legfelsőbb parancsot kaptam, hogy a flottát adjam át a délszláv bizottságnak.

Ez a parancs mélységesen lesújtott. Igaz, hogy szürke és szomorú jövő állott előttünk, de mindennél súlyosabb volt ez a csapás, mely arra kényszerített bennünket, hogy vereséget sohasem szenvedett dicsőséges flottánkat harc nélkül egyszerűen elajándékozzuk. Ellenünk nem vonult fel az ellenség, az Adrián csend honolt. Nem maradt választásom, a délszláv bizottságot fogadnom kellett. Összejövetelünket október 31-én délelőtt 9 órára tűztem ki „Viribus Unitis” zászlóshajómon.

Tengernagyi lakosztályomban jelen volt Konek fregattkapitány, a flotta vezérkari főnöke, Lauffer és Schmidt sorhajókapitány, a második és harmadik hajóhadosztály parancsnoka, valamint a második torpedóflottilla parancsnoka. A délszláv nemzeti tanácsot dr. Tresits-Pavicsics, dr. Ivo Cok, Vilim Bukseg és a pólai helyi bizottság néhány kiküldöttje képviselte. Az utóbbiak sorában meglepetésemre ott láttam Method Koch fregattkapitányt is.

Tárgyalásunk röviden és ridegen folyt le. A délszlávoknak azt a kívánságát, hogy a piros-fehér-piros hadilobogót vonassam be, és ezzel adjak módot a délszláv nemzeti zászló kitűzésére, elutasítottam. Kijelentettem, hogy amíg el nem távozom, fent marad a parancsnoki zászló és piros-fehér-piros hadilobogónk.

Az átadásról szóló okirat tartalma a következő:

„Jegyzőkönyv, készült az osztrák-magyar flottának Ő császári és apostoli királyi Felsége legfelsőbb parancsára a szlovének, horvátok és szerbek Zágrábban székelő nemzeti tanácsa igazolt megbízottainak történt átadásáról. A cs. és kir. flotta minden anyagával és készletével együtt ezennel átadatik a szlovének, horvátok és szerbek Zágrábban székelő nemzeti tanácsának. Kifejezetten fenntartva az eddig fennállott osztrák-magyar monarchia nem délszláv államai, illetve nemzetei számára tulajdoni igényeik érvényesítéséhez való jogaikat. – Póla, 1918. október 31-én.”

– Következnek az aláírások.

Dr. Tresits-Pavicsics megkért, hogy hirdessem ki az általa képviselt nemzeti tanács felhívását, mely szerint a hajókon szolgáló tiszteket szívesen átveszi alkalmazásuk eddigi feltételei mellett. Kívánságának eleget tettem, azonban horvát és szlovén származásúakon kívül senki sem jelentkezett.

Az a kérdésem, hogy a flotta parancsnokságát kinek adhatom át, a délszláv küldötteket váratlanul érte. Erre nem is gondoltak. Így tehát magam tettem javaslatot s Vukovics sorhajókapitányt, zászlóshajóm parancsnokát ajánlottam. Noha horvát volt, a kiküldöttek őt mégis csak vonakodva fogadták el.

Félötkor ütött aztán boldog életem eddig legszomorúbb órája. Megjelentem a „Viribus Unitis” fedélzetén, ahol a hajó egész személyzete vigyázzban állt.

Annyira elfogott a megindulás, hogy pillanatokba tellett, amíg néhány búcsúzó szót tudtam mondani. Ferenc József Ő Felsége művészi arcképét, melyet ö maga ajándékozott a jelszavát visel zászlóshajónak, a „Viribus Unitis”-nek, úgyszintén a hímzett selyem díszlobogót, meg parancsnoki zászlómat magammal vittem.

Abban a pillanatban, mikor parancsnoki zászlóm ereszkedni kezdett, összes hajóink is bevonták lobogóikat, azt a hadilobogót, amelyet az ellenség előtt sohasem vontak be megadás jeléül.

Velem együtt a tisztek túlnyomó része elhagyta a hajókat,hogy másnap reggel hazafelé induljunk; a horvátok és szlovének közül is csak alig néhányan maradtak vissza.

Ezzel megszűnt a flottában a szabályszerű szolgálat. A legfontosabb tennivalókra sem osztottak be senkit. A villamosvilágítás kialudt, a kikötőzár felett senki sem őrködött. Így történhetett meg, hogy másnap reggel két olasz tisztnek sikerült – valamilyen új találmány segítségével – a kikötőbe bejutni és a „Viribus Unitis” vízalatti részén időzített aknát elhelyezni. Miközben úszva igyekeztek magukat biztonságba hozni, az egyik altiszt ezt észrevette, a vízből kifogatta, és a fedélzetre hozatta őket. Nagy izgalommal kérték, hogy vezessék őket haladéktalanul a parancsnok elé. Ott aztán jelentették az akna elhelyezését, és hogy annak robbanása rövid időn belül várható. Vukovits sorhajókapitány, a flotta új parancsnoka nyomban elrendelte a hajó egész személyzetének partrászállítását. Ő maga pedig a parancsnoki hídra ment és a bekövetkezett robbanás után a zászlóshajóval együtt merült el a mélybe. Tisztelet emlékének!

A süllyedő Viribus Unitis.

Egynéhány tiszt és altiszt, akinek nem sikerült idejében elhagyni a hajót, csak úszva menthette meg életét, és mindenét elvesztette. Ezek hozzám jöttek házamba, és tőlük tudtam meg, hogy flottánk zászlóshajója a sors szomorú fordulatát nem élte túl. Ruhatáramból katonai és polgári öltönyökkel felöltöztettem őket. Aztán bezártam házamat, ahol annyi boldog napot éltünk át, ahol gyermekeink is születtek és búcsút vettem tőle – örökre. Az egész berendezés, ezüstöm, szőnyegeim és képeim mind ott maradtak.

A flotta vezérkarával és zászlóshajónk legtöbb tisztjével együtt különvonaton indultuk el Pólából. Elszomorítóan hatott, hogy fiatal tisztjeink, akik tegnap még teli voltak életkedvvel, most egyszerre a teljesen bizonytalan jövendő elé néztek, ügy látszott, hogy az én pályafutásom is véget ért. A forradalomba keveredő Magyarországba visszatérve ugyan mi jó várhat rám?"

Read more...

Az osztrák-magyar haditengerészet fegyelme felbomlik és matróztanácsok alakulnak - 1918. október 27-29.

1918. október 27-én a Svájcban tartózkodó gróf Andrássy Gyula külügyminiszter jegyzéket küldött az amerikai elnöknek, hogy az osztrák-magyar kormány kész az azonnali tárgyalásokra és a fegyverszünetre. Ezzel párhuzamosan a császári és királyi flotta hajóin fokozatosan nőtt a nyugtalanság, a tisztek meg voltak győződve arról, hogy a hajók már nem harcképesek, ezért le kell szerelni őket. Horthy Miklós flottaparancsnok is úgy látta, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a lázadás, és a következő táviratot küldte a hadsereg főparancsnokságnak:

„Megbízható katonai bizalmi emberek jelentése szerint az erődítményőrségek, egyéb hadsereg alakulatok és a flottalegénység körében lázadási mozgalmak kezdődnek azzal a céllal, hogy az élelmiszer-, ruházati- és pénzkészlet szétosztása után azonnal elhagyják a hajókat és visszatérnek a hazájukba.

A mozgalmat holnap személyesen beszédekkel igyekszem elfojtani. A katasztrófát talán még el lehetne hárítani a nemzeti tanácsok táviratilag megküldött nyugtató kiáltványaival. Ezeknek a kiáltványoknak a hadsereg és a flotta legénységi állományát a békekötésig való kitartásra kéne buzdítani, és a kiáltványokat a nemzetiségek küldötteinek a Polába való érkezésének kellene követni. Ezt a javaslatot már a beszédeimben is felvetettem.

A távirat hozassék a Hadsereg Főparancsnokság legmagasabb tudomására, sürgős kéréssel az azonnali válaszra és cselekedetre.”

Elesett matrózok temetési menete. 1918 október végén a cs. és kir. haditengerészet is a sírba szállt.

Másnap, 1918. október 28-án a hadsereg főparancsnokság a következő parancsot küldte a flottaparancsnokságnak és a polai kikötő parancsnokságnak:

„Őfelsége legmagasabb megbízásából a legénységgel közölni kell, hogy közvetlenül a fegyverszünet és a béketárgyalások előtt állunk. Ezért Őfelsége elvárja, hogy a derék, mindig harcra kész erődítmény őrsége és haditengerészete e rövid idő alatt is hűen és megbízhatóan ki fog tartani. Amint az ellenségeskedések abbamaradnak, még a leszerelés előtt széleskörű szabadságolások lesznek.”

Ezután Horthy ellentengernagy, flottaparancsnok és gróf Thun-Hohenstein fregattkapitány minden hajón beszédet tartott a legénység megnyugtatására. 

A flotta zászlóshajóján, a VIRIBUS UNITIS-en, a legénység egyes részei megtagadták az engedelmességet. Az Első Tiszt, Milosevic korvettkapitány, a figyelemfelhívás érdekében agyonlötte magát. A VIRIBUS UNITIS matróztanácsa végül dr. Jug törzsorvost választott meg hajóparancsnoknak, mert elveszítette a bizalmát az addigi szlovén hajóparancsnokban, Vukovič sorhajókapitányban. Az ok, Vukovičnak a magyar miniszterelnök, gróf Tisza István társaságában végrehajtott politikai körutazása volt, amely semmilyen eredményt nem hozott a horvátok számára.

15.10-kor a hadsereg parancsnokságnak a flottaparancsnokságon lévő összekötő tisztje a következőket jelentette a hadsereg parancsnokságnak:

„1./ A magyaroknál eredmény nélkül végződött a tegnap jelzett legénységi tájékoztató. Az összes hajó bizalmijai délután üléseztek. A hírek szerint 14 pontot fogalmaztak meg, közöttük a november 1-i feltétel nélküli elvonulást, a közös ellátást a tisztekkel, a ruházat, az élelmiszerkészletek elosztását, stb. A PRINZ EUGEN bizalmijai elmondták a hajóorvosnak, akivel szemben különös bizalommal viseltetnek, hogy már 3 hónapja készítik elő az egész akciót, továbbá azt, hogy egy ismeretlen befolyásoló szférának (amit nem akarnak megnevezni) becsületszóra elkötelezték magukat, hogy november 1-én feltétlenül elhagyják a hajókat és visszatérnek a hazájukba. Ez a nap az egész szárazföldi haderőnél is fordulópontot jelentene. A matrózküldöttség állítás szerint a magyar ezredek ekkor ott fogják hagyni az arcvonalat. Néhány hajón bizonyos fajta passzív ellenállás kezdődött. A VIRIBUS UNITIS Első Tisztje ma agyonlőtte magát.

Benyomásom: A magyarok nyugtalanságának fő oka a horvátok viszonyulása az államukhoz, és Károlyi gróf felhívása a magyarokhoz, hogy térjenek haza. A magyarok azt mondják: „Ha megtartjuk Horvátországot, akkor haza kell mennünk, hogy megvédjük a hazánkat az olyan támadásoktól, mint amilyenek Fiumében fordultak elő. Ráadásul hamar kell távoznunk, különben az itteni horvátok nem engednek el. Ha nem tartjuk meg Horvátországot, nincs tengerpartunk, nincsenek kikötőink, és akkor haditengerészetre sincs szükség. Eszerint mindenképpen haza kell mennünk.” A horvátok véleménye változó. Ha garantálják az egész Délszláv Birodalmat, akkor maradnak, hiszen a véleményük szerint a haditengerészet így i súgy is a délszláv államé lesz. Egyelőre mind a két nemzetiség (magyar és a horvát) távozni akar. A németek nyugodtak, más nemzetiségek pedig nem nyilatkoznak. Eszerint november 1. a döntő nap. Jelen pillanatban, mindegyik nemzetiség azt kívánja, hogy küldjenek hozzájuk nemzetiségi képviselőket. A magyarok számára feltétlenül egy Károlyi párti képviselőnek kell ennek lennie. Ezeknek a képviselőknek legkésőbb 31-én kell az emberekhez szólni. Azt, hogy mit mondjanak és azt, hogy mit ígérjenek egyeseknek, természetesen előzőleg rögzíteni kell. A magyar bizalmiak feltétlenül legkésőbb november 1-ig a megkezdődő leszerelés látható jelét követelik (a legidősebb évfolyamok elengedése és hasonlók), illetve a konkrét béketárgyalások és hasonlók jelét. Nézetem szerint döntő fontosságú lesz az, hogy az emberek itt Polában milyen felvilágosításokat kapnak a képviselőktől. A legénység elveszítette bizalmát a tisztjeikben és azok ígéreteiben. Ha tehát elsejéig nem történik semmi lényegbevágó ebben a kérdésben, az a meggyőződésem, hogy a legénység elhagyja a hajókat. A legénységet fegyveres erőszakkal sem lehet visszatartani a hajókon, mivel 30 tiszt állna szemben 1000 főnyi legénységgel. A matrózok összlétszáma 15 000 fő, az erődítmények gyalogsági védelme 1500 puska.

Összegezve még egyszer jelentem: Ha elsejéig nem történik semmi, akkor beláthatatlan katasztrófa következik be, és Polát kiszolgáltatják a bolsevikoknak. Végezetül megkérdezem: Mi történik a hajókkal, ha a legénység eltávozik? A hadsereg főparancsnokság a jelentést az alábbi melléklettel küldte tovább az Admirálisnak: „Sürgetőleg kérem Excellenciádat, tegyen meg mindent, hogy a képviselők időben Polaba érkezhessenek, és kérem szíves értesítését az eredményekről”

Este a csőcselék megkísérelte elfoglalni a tengerész kaszinót. Egy szakasz gépésziskolai növendék Franz Oedl tengerész hadapród és gróf Klemens Kesselstatt vezetésével azonban helyreállította a rendet.

Pólában 1918. október 29-én a matróztanácsok részlegesen átvettek egyes parancsnokságokat. A flottaparancsnokság már csak látszólag létezik. Monfalconeben a CNT Hajógyár munkásai beszüntették a munkát.

A hadsereg parancsnokságnak a flottaparancsnokságon lévő összekötő tisztje a következőket jelentette a hadsereg parancsnokságnak:

„Általános helyzet október 29-én: Az állapotok a flottánál és a szárazföldön jelentős mértékben rosszabbodtak.

1./ HADITENGERÉSZET: Már minden hajón megalakultak a matróztanácsok, és néhány hajón, pl.: a VIRIBUS UNITIS-en már parancsnoki jogköröket is gyakorolnak. Átfogó jellemzés: csendes lázadás, egyelőre személyi erőszakoskodás nélkül. A tisztikar cselekvésképtelen és döntéseiben ki van szolgáltatva a legénységnek. A fegyelem megszűnt. Semmi tiszteletadás, parancsmegtagadás, a kapcsolatot tartó csónakok visszatartása, stb. A régi állapotok visszaállítását még a képviselők segítségével is kizártnak tartom. A horvátok azt követelik, hogy a délszláv államhoz való hivatalos tartozásukat parlamentáris formában, a sajtó, stb. által nyomatékosan közzétegyék. A flottát át akarják venni a délszláv állam számára, és kötelezik magukat arra, hogy a hajókon és Polában rendet tartanak. Polában már megalakult egy horvát nemzeti tanács. A más nemzetiségűek mind el akarnak menni november elsején.

2./ SZÁRAZFÖLD: Tegnap óta a városi csőcselék fosztogatja a visszamaradt német javakat. Az Arzenál munkásainak egy része (600 ember) sztrájkol, és azonnal távozni akar. Az itt állomásozó gyalogság gyenge a számításba jöhető összes objektum őrzéséhez.

3./ A DÉLSZLÁV MATRÓZOK már alakítottak egy össz-tengerészeti bizottságot. Vezető bizalmijuk egy fregattkapitány. Ez a bizottság ma hoz meg több határozatot. A mai délutáni vonattal sajnos csak két német képviselő érkezett. Legsürgősebben egy Károlyi-képviselő kellene. Kívánatos lenne a többi nemzetiség képviselőinek a megjelenése is azért, hogy legalább az általános rendet fenntartsuk.

4./ ÖSSZEGZÉS: A hajókon a hatalom megállíthatatlanul a legénység kezébe csúszik, melynek bizalmijai már nem mindig tudják garantálni a pártjuk magatartását. Mi történjen a tisztekkel? A flottaparancsnok már tegnap felmentette őket a hajót önkényesen elhagyó matrózok elleni fegyverhasználat kötelezettsége alól.”

Read more...

Farkas Gábor emlékezete - A Nagy Háború anekdotái - XLVI.

"Emlék az utókornak:

Farkas Gábor születtem 1877. hatodik hó 10-én, Székelyhidon.

......

1914-ben Magyar országnak hadat üzentek az olaszok, szerbek, oroszok, a Duna és a Tisza közt már elfoglalták a szerbek, az oroszok a Kárpátot foglalták el. 

Ekkor besoroztak katonának, kiképzésre elvitek Jaromérba (Prágától 130 km-re keletre). Csehországba 6 heti kiképzésre. Onnan kerültem Königgratzba ott volt a harctéri kiképzés, ott voltam 3 hétig, be lettem osztva a többiek közzé. Ekkor voltam 37 éves. 

4 hétig voltam, 1916. január 1-től a Doberdói fennsíkon a lövészárokban.

A lövészárok közönséges árok az ellenség felőli oldala földdel megtöltött zsákkal van megrakva 1 méter magasban, közötte 1 vas lemez van, azon lyuk, abból a katona a fegyvere (puska) csövét kidugja. 

Az ellenség kb. 20 méter távol van az ároktól 1 méter távol tövises drót van elhelyezve, amit drótakadálynak neveznek. 

Ebben az árokba kell lenni 10 napig és 10 éjjel, az ennivalót éjjel hozzák fel, ha tudják.

A tisztek pince alakú kő sziklába vájt üregbe vannak. A legcsendesebb időben, amikor nincs támadás 15-20 halott van naponta 500 emberből. 

Éjjel hogy az ellenséget meglessük világító rakétákat kell kilőni, de itt annyi gránát és repesz van, ami az ember életét könnyen kioltja.

A hullákat, bajtársainkat a szanitéc szedi ösze hajnalban, a holttesteket a pionírok viszik el 2 km-re. Itt temetik el saját ruhájában ami rajta van koporsó nélkül. 

A sebesültek[nek] gyors segélyt a szanitéc nyújt.

10 keserves nap eltelte után hajnali időben felváltás következett más ezredekből a mi ezredünket, a 39-es Debreceni gyalog ezredet a 41-ik ezred váltotta. 

A lövész ároktól lejjebb volt a pihenő barakk nagyjából 10 km-re. Deszkából van építve egy barakkban befér 100 ember, de az ellenséges repülő ezt is szét szokta verni. Ezen hely úgy néz ki mint 1 kis falu, templomokat is építettek a katonák deszkából,

Doberdó éghajlata meleg, citrom, narancs füge, babér, gesztenye, rozmaring terem. Talaja köves, imitt amott erdei burján 60 centi magasak, és kopár semmit sem terem.

Farkas Gábor portréja.

Megbetegedtem, legyengültem szpitálba, korházba kerültem San Dánielbe 1 és fél hónapig, innen Budapestre kerültem, itt is 2 hónapig tartottak. Kérvényeztem magamat Debrecenbe itt, 4 hónapig voltam, majd áthelyeztek Mihályfalvára ahol, 5 hónapig voltam.

Ekkor hadat üzent Románia már bent voltak Kolozsváron, de nem sokáig mert a németek és a Magyarok megtámadták és visszaverték őket Bukarestig. Ugyanakkor visszaverték az oroszokat, sok ember áldozatba került. 

Ez idő tájt már Mihályfalván nem lehetett maradni vissza kellet menni a századhoz Königgratzba. Ahol már korában voltam, ott az üdülőbe készítettem egy konyhát épülettel együtt ahol 500 embernek főztek.

Innen beosztottak a menet századba 4 nap 4 éjjel mentünk vonattal, míg az olasz tengerparthoz értünk Doberdohoz közel, ekkor már az olaszokat Coneglián túl a Piavé partjánál állították meg a magyar és német hadtestek. A tenger parton kiszálltunk gyalog mentünk Conegliáig ahonnan 15 km a Piave vize.

Itt büdös volt a levegő. Szép város volt nagyon, gyárak raktárak, vasúti nagy épületek, az olaszok mikor visszavonultak felgyújtották. A pincékből a borokat kiengedték, úgy hogy ebben a nagy városban nem maradt 20 családnál több. A többiek elmenekültek, teljesen a város ki volt ürítve. Mi 1 kastélyban szálltunk meg. A várost és az állomást az olaszok szétlőtték. 

A szép kastély kertből lett a mieinknek a temető, a Piavénél meghalt embereinket itt temettük el. 

Engem mint mesterembert beosztottak a temetkezéshez tiszteknek csináltan koporsót, közlegényeknek keresztet vers fel irattal (l J. N Nagy Sándor no:39 Székelyhíd.) 

Itt kevés ideig voltam beteg lettem kórházba szállítottak, de csak olasz területen. Ekkor senki beteget az országunkba be nem hoztak, ott volt az üdülőnk is, nagyon sok magyar nyugszik az olasz földön. 

A fent sorolt helyen éghajlata meleg, északi részén 2100 méteres hegységei vannak, déli része síkság, köves, itt terem a rizs is, magas hegyekben a havasi gyopár, virág soha el nem hervad.

Innen áthelyeztek a divíziós asztalos műhelybe itt már nagyon jó dolgom volt, 10 napra kaptunk 30 olasz lírát az volt a lénungunk. 

1918. májusában a magyarok átkeltek a Piavén 14 nap és éjjel egyenlőn tűz alá volt véve. Embereinket ágyú tűz alá vette, nagyon sokan meghaltak és vízbe fúltak. 

Ekkor  már látták a mieink nehéz helyzetünket, ki voltak merülve, feladták a frontot, a hátra levő embereink pedig fellázadtak. 1918. október 10-én reggel közeli falvakba voltak áthelyezve, kint jelre mindenki felvette holmiját fegyvereit, bejöttek Aviano községbe minden század azzal a jellel nem megyünk a frontra itt nem harcolunk, e helyet védje meg a cseh mi csak Magyarországot védjük meg, nem kell nekünk az olasz föld. 

Ekkor látták a tisztek a legénységgel nem bírnak azt felelték fiuk messze Magyarország. Nem baj, megyünk gyalog, várjatok sürgönyzök a királynak, este csend lévén mindenki a helyére ment.

1918. október 20-este érkezett a parancs civilektől hozzunk szekeret és jószágot, ekkor hoztunk vagy 25 szekeret megraktuk élelemmel, szegény emberektől az utolsó jószágát is elhoztuk csak úgy sírtak. Elindultunk reggel hallottuk a robbanásokat, a mi embereink, amit nem tudtak elhozni felgyújtották. Fő országútra érvén jöttek emberek a frontról, de mi mit sem gondoltunk, hogy mi volt ott. Sok olasz repülő szállt az égen, ember ember hátán alig fértünk mindenki kifelé igyekszik. Estelőn 1 faluban megháltunk. 

Tovább mentünk már Olaszország utolsó falujánál jártunk elértük a Plocken hágót. Újabb parancs fegyvert elégetni úgy indultunk tovább indultunk egy hegyre fel reggelre értünk le ez már Ausztria első faluja Kötschach-Mauthen. Levezettek egy helyre, kővel karánnal volt elkerítve. Jön a parancs, semmihez nem szabad nyúlni mert a civilek egyből hadbíróság elé visznek. Ekkor már nagy hatalma volt a civilnek. Ekkora már a kenyerünk is elfogyott. Lisztet és kávét kaptunk hús volt elég mert volt jószágunk elegendő. Innen gyalogoltunk, meneteltünk tovább, de hosszú út után jószág eleségünk elfogyott. Ahol etetünk 2 jószágért adtak takarmányt, majd Maltambergben kaptunk vonatot, 14 nap utazás után a csehek a vonaton mindent elszedtek élelmet, felesleg ruhákat stb. 

Majd Pécsre értünk, jön a parancs le a sapkát, rózsával vártak bennünket, húzták azt hogy Kossuth Lajos azt üzente, teával kaláccsal kínáltak. Innen továbbutaztunk Budapest, Debrecen végül következett Székelyhíd. 

Hazaértem.

Most jött ismét a változás a kommunisták az egész országba Kun és Lenin azok kormányoznak, ezek sok embert eltetettek láb alól, Pesten a Dunába lökték őket, akik ellene voltak. 

Kezdett minden hivatal románná alakulni. 1939-ig elég tűrhető volt a népnek. 

A román idő alatt a köz igazgatás román volt és 1939-ben készült Székelyhidon 1 román templom de pucolva még nincs, és a katolikus kápolnából lett román templom. 

E napig 21 éve a román uralomnak."

Forrás: http://hungarianarmedforces.com

Read more...