1919. január 5-én éjjel Luke Lea, az USA hadseregének ezredese és hat másik amerikai katona hivatlan látogatást tett abba a XVII. századi holland kastélyba, ahol II. Vilmos császár számüzetésben élt a feleségével és a kíséretével.
II. Vilmos, az utolsó német császár, attól való félelmében, hogy a szövetségesek foglyul ejtik, az 1918. november 11-én kötött fegyverszünet előtt két nappal elmenekült hazájából. Hollandia a háború alatt semleges maradt, és vonakodva ugyan, de menedéket nyújtott a császárnak.
Azon az éjszakán Lea ezredes és az emberei illegálisan és hamis papírokkal lépték át Hollandia határait: Lea audenciát követelt a lemondott uralkodótól. Lea szándéka az volt, hogy elkapja "Bill császárt", és a párizsi béketárgyalásokra viszi, ahol felelnie kell majd az általa elkövetett háborús bűnökért.
Az ezredes meggondolatlan cselekedeteit valószínűleg figyelmen kívül hagyták volna a felettesei, ha az egyik embere nem lop el egy hamutálat. A nyomozás során a Legfőbb Katonai Ügyész az incidenst "rendkívül súlyos indiszkréciónak" nevezte.
Lea az amerikai hadüzenet után csatlakozott a Tennesse-i Nemzeti Gárdához. Gazdag család sarja volt, és egy ideig jogi pályán mozgott, majd a "Neshville Tennessean" egyik publicistája lett. 31 évesen tagja lett a Szenátusnak is, de mandátuma lejárta után nem választották újra.
Lea alakulatát a 114. Tábori Tüzér Ezredbe olvasztották be, és St. Michiel-nél, valamint a Meuse-Argonne vidékén harcoltak. A fegyverszünet után megszállói feledatokat láttak el Luxemburgban. Lea itt dolgozta ki a császár elrablásának tervét.
Lea szerint az öltet akkor született meg benne, amikor Connaught hercegével teázott még 1918 júniusában, és a herceg azzal dicsekedett, hogy V. György királynak és II. Vilmosnak is a nagybátyja. Lea később erről így írt: "Rájöttünk arra, hogy a brit korona mindent meg fog tenni azért, hogy megvédjék az uralkodó rokonait," de Lea meg volt róla győződve, hogy "a császárt meg kell büntetni azokért a szenvedésekért, amit az emberiség több mint felére kényszerített".
1918. december 31-én Lea meggyőzte Oliver Spaulding dandártábornokot, hogy adjon neki, három másik tisztnek, valamint három katonának öt nap kimenőt. Lea azt állította, hogy nem érdeklik azok a helyek, amiket az amerikai katonák szoktak meglátogatni, viszont szeretne más országokat is meglátogatni, anélkül, hogy bármilyen szabályt megszegne. Spaulding aláírta a szükséges papírokat, és egy kormányzati autó használatát is engedélyezte.
Lea és az emberei egy hétüléses Winton-al indultak útnak. Köztük volt Larry MacPhain kapitány is, akit Lea még Nashville-ből ismert. Lea egy szóval sem említette, hogy hova mennek, csak annyit mondott, hogy "az út veszélyes lehet," de "minden bizonnyal izgalmas lesz."
Január 3-án érkeztek meg a Masstricht-i amerikai konzulátushoz, hogy megkapják a holland útlevelet. Továbbra sem kérdőjelezte meg senki Lea szándékait a csapatából. Amikor Lea megtudta, hogy az útleveleket nem kapják meg időben, meggyőzte belgium amerikai miniszterét, hogy a papírokat a holland királynő nevében állítsák ki. Ezek szerint Lea és emberei csak "újságírói nyomozás" céljával lépnek be Hollandiába.
Amikor január 5-n elérték a holland határt, a határőr csak annyit mondott nekik, hogy "Egyetlen amerikai tiszt sem kívánatos Hollandiában, és nem léphetnek be." Lea megmutatta a királynő levelét, mire a határőr tisztelgett neki, majd Lea áthajtott a határon.
Lea csak ekkor árulta el embereinek útjuk valódi célját, és kijelentett, hogy bárki, aki nem ért egyet a császár elrablásával, az visszatérhet az alakulat bázisára, vagy várja meg őket a holland határnál. Senki sem maradt hátra.
 |
| Az amerikaiak, akik megpróbálták elrabolni a császárt. |
Este 8 órakor érkeztek meg az Amerongen kastélyhoz. Lea leugrott a kocsiról, majd megrángatta a súlyos kapukat, amivel magára vonta egy német őr figyelmét. Lea nyersen közölte vele, hogy az ügyeletes tiszttel akar beszélni. Ennek ellenére az amerikaikat egy hatalmas könyvtárba vitték, ahol a kastély tulajdonosa, Bentnick gróf várta őket. Követelte, hogy hozzák tudomására, Lea és az emberei mit keresnek a kastélyában.
Mivel Lea nem volt hajlandó válaszolni, Bentnick gróf elviharzott a szomszéd szobába, és hallották, ahogy a császárral beszél. Miközben Lea és az emberei várakoztak, megpillantották a császár hamutáljait az asztalon - mindegyiken rajta volt a német címer és a W. I. monogram - Wilhelm Imperator.
Bentnick rövidesen visszatért, és azt mondta Lea-nek, hogy csak hivatalos ügyben beszélhetnek a császárral. Mielőtt a helyzet elmérgesedhetett volna, Lea úgy döntött, hogy elmennek - de csak azután, hogy MacPhail az egyik kabátzsebébe csúsztatta a császár egyik hamutálját.
Miután Lea és az emberei elhagyták a kastályt, kis híján komoly bajba kerültek. A kapu előtt több száz civil gyűlt össze. Lea a kocsiba parancsolta a fegyvertelen embereit, majd miközben a holland katonák körbevették őket, beindították a motort, és elhajtottak.
Miközben a határ felé hajtottak, MacPhail a kabátzsebéve nyúlt, és a mellette ülő Lea-re nézett. "Ezredes, szereztem magának és az embereknek egy apró szuvenírt." Lea anélkül, hogy ránézett volna, csak ennyit mondott: "Nem akarom tudni vagy hallani, hogy mit tett."
Két nappal később visszatértek a bázisukra, Lea pedig röviden beszámolt Spaulding tábornoknak az útjukról. Lea egy szóval sem említette a császárt, a hamutálat, vagy Hollandiát. Eközben a hágai amerikai katonai attasé riasztotta a Katonai Hírszerzés Hivatalát, hogy Vilmos császár hivatalos panaszt nyújtott be egy csapat hivatlan amerikai katona, és egy hamutál ellopása miatt. A hírszerzés meg volt győződve róla, hogy Lea érintett az ügyben.
Pershing tábornok, az Amerikai Expedíciós Erők parancsnoka, utasította a főfelügyelőjét, hogy vizsgálja ki a panaszt. Pershing nemzetközi botrány kirobbanásától tartott, ezért utasításba adta, hogy "Gyorsan járjanak utána az ügynek, és mielőbb tegyenek jelentést."
Andre W. Brewster főfelügyelő és emberei heteken át vizsgálódtak, és az út minden résztvevőjét és szemtanúját kihallgattak. Brewster tudni akarta, hogy Lea és az emberei megsértették-e a semlegességi szabályokat azzal, hogy Hollandiába mentek, vagy megsértették-e a katonaság szabályait a katonai jármű használatával, illetve ellopták-e a hamutálat. Lea vallomása sorsdöntő volt, de semmi bizonyítékot nem tartalmazott. Rövid válaszokat adott és tagadta, hogy parancsot sértett volna.
Miután vallomást tett, Lea MacPhail-el vacsorázott. Miközben ettek, MacPhail üzenetet kapott, hogy azonnal jelenjen meg a főfelügyelőnél. Lea csak ennyit mondott neki: "Én leszek a jogi képviselője." MacPhail válaszai cseppet sem voltak őszinték, amikor a főfelügyelő a hamutálról kérdezte: "Láttam a hamutálat, és egy időre magamhoz vettem. A hamutál nincs nálam, és nem is tudom, hogy hol lehet." Amikor azt kérdezték tőle, hogy ki vitte el, csak ennyit mondott: "Nem tudom."
Brewster főfelügyelő a bizonyítékok áttekintése után hadbíróság elé akarta állítani Lea-t, amiért illegálisan és hamis szándékkal belépett Hollandiába, és megpróbálta felvenni a kapcsolatot az ellenséggel. Walther A. Bethel ezredes, a hadsered legfelsőbb ügyésze egyetértett a vádakkal, de a hadbíróság elé állítás ellen érvelt. A következőket írta: "Nem hiszem, hogy Lea ezredest bármi másban is bűnösnek találnák, mint súlyos indiszkréció elkövetésében." A végső szó Pershing-é volt, aki futni hagyta Lea-t és embereit, és csak írásos megrovásban részesítette őket.
A háború után Lea sokkal súlyosabb botrányban keveredett. Több Tennesse-i újsságnak is a tulajdonosa volt, amiket a North Carolina Bank finanszírozott. Amikor a bank csődbe ment, a nyomozók kiderítették, hogy Lea és a legidősebb fia csalást követtek el.
Mi történt végül a császári hamutállal? Larry MacPhail kapitány hosszú éveken keresztül az íróasztalán tartotta azt. Napjainkban, egy évszázaddal azután, hogy ellopták azt, állítólag egy amerikai bankban elhelyezett biztonsági kazettában őrzik.
Kép: Az amerikaiak, akik megpróbálták elrabolni a császárt, a Georgia-i Fort Oglethorpe-ban. 1919. Első sor: Capt. Leland S. MacPhail, Col. Luke Lea, Cap. Thomas P. Henderson, 1st Lt. Ellsworth Brown. Hátsó sor: Sgt. Dan Reilly, Sgt. Egbert O. Hail, Sgt. Owen Johnston, Cpl. Marmaduke P. Clokey
Read more...
