A Romfell páncélautó története

Az első gépjárművek megjelenésével felmerült a katonai hasznosításuk lehetősége is, így a századforduló után nem sokkal megjelentek a páncélautók is. Az első modellek inkább csak mozgó fegyverplatformok voltak, legtöbbször csak egy géppuskával felszerelve, de hamarosan elkészültek a csak részben, vagy teljesen páncélozott példányok is. A Monarchiának már jóval a háború előtt lett volna lehetősége arra, hogy páncélautókat állítson szolgálatba, ugyanis Paul Daimler már 1904-ben elkészítette az első páncélautóját wiener-neustadt-i gyárában. A jármű számos előremutató tulajdonsággal rendelkezett és korának egyik legjobbja volt. A felépítmény teljesen páncélozott volt, és egy körbeforgatható toronyban kezdetben egy, majd két Maxim géppuskát hordozott. Emellett összkerékhajtással is rendelkezett, ami jó terepjáró képességet biztosított számára.

Austro-Daimler panzerwagen.

A páncélautó első bemutatkozójára az 1906-os nagy hadgyakorlat keretében került sor, de a hadvezetőség egyáltalán nem volt elragadtatva tőle. A visszaemlékezések szerinte a zajos járműtől megriadtak a tábornoki kar lovai (más források szerint Ferenc József lova), ami erős ellenérzéseket váltott ki a jelenlévőkből, így rendszeresítésére nem került sor. Valószínű azonban, hogy inkább a hadvezetőség és az idős császár konzervatív hozzáállása miatt utasították el, nem annyira az említett incidens miatt. Ezután a háború kitöréséig a páncélautók rendszeresítése lekerült a napirendről.

A Monarchia ellenségei azonban sokkal modernebb felfogással bírtak, és főleg Oroszország, de Olaszország is, számos pánélautót állított hadrendbe a háború előtt. A Monarchia katonai vezetése azonban az ellenséges járművek sikeres alkalmazása és a saját csapatok kérése ellenére sem tartotta fontosnak a páncélautók alkalmazását. Az első példány megépítésére így végül önszorgalomból került sor, és két magyar tiszt nevéhez fűződik.

A Romfell I. (Kép forrása: landships.info)

Az építéshez 1915 nyarán kezdett hozzá Romanić Branko tüzér százados és Fellner Simon népfelkelő főhadnagy egy személygépkocsi alvázának felhasználásával. Mindketten a budapesti Zápolya utcában (ma Gogol utca) lévő K.u.K. Kraftfahtersatz Depot (gépjármű-pótszertárhoz) voltak beosztva. Romanić volt a műhely parancsnoka, Fellner főhadnagy pedig a főmérnöke. A páncélautó alapját egy Mercedes 37/90 típusú gépkocsi képezte, melyre egy egyedi építésű, 6 mm vastag krómacélból készült felépítmény szereltek. A hátsó rész tetejére egy 1,2 m átmérőjű forgatható páncéltorony került, amibe egy Schwarzlose géppuskát helyeztek el, amit egy speciális állványra áthelyezve légvédelmi célokra is lehetett használni. A jármű egyik érdekes műszaki megoldása az ún. hegytámasz volt, mely két db 75 cm hosszú hegyes rúdból állt és egy lánccal lehetett leereszteni. Emelkedőn megállva és kiengedve a földbe szúródva megakadályozta, hogy a kocsi visszaguruljon.

A páncélautó tömege 5 tonna volt. 90 lóerős motorja közúton 40 km/órás, terepen pedig 28 km/órás sebességet biztosított neki. Hatótávolsága az útviszonyoktól függően 100-150 km volt. A már említett géppuska mellé 3000 db lőszert málháztak, valamint egy 95 M. Mannlicher puska és két db 1912 M. Steyr pisztoly is a fegyverzetéhez tartozott. Építettek mellé egy egytengelyes utánfutót is, melyben a tartalék lőszert, üzemanyagot és a pótalkatrészt szállították volna, azonban az nem vált be, így helyette egy kísérő teherautót rendszeresítettek hozzá. A páncélautó nevét a két megalkotója után kapta.

Romfell I replika.

A hadvezetés 1915 júliusában értesült a jármű elkészültéről, és először cseppet sem örültek neki, de mivel már bevetésre készen állt, ezért Bécsben átvizsgálták, majd végül mégis elrendelték szolgálatba állítását. A 7. hadsereghez vezényelték Rákossy Lajos főhadnagy parancsnoksága alá, és első éles bevetésére 1915 októberében, Galíciában került sor. Sajnos harci alkalmazásáról nem maradtak fenn információk, annyit viszont tudni lehet, hogy 1916. augusztus végén leharcolt állapota miatt kivonták a frontról. Javítására a Stryjben lévő 36. számú járműszerelő üzemben került sor, majd az Udinében állomásozó k.u.k. Panzerautozug Nr. 1-hoz (1. számú páncélautó szakasz) került. 

Az olasz fronton újra leromlott az állapota, és az alváz is teljesen elhasználódott, ezért felújítás helyett inkább az átépítés mellett döntöttek. Így született meg a Romfell II, ami nem egy teljesen új jármű volt, hanem a Romfell I új alvázra átépített változata, melyhez egy zsákmányolt Fiat 18 C típusú teherautót használták fel. Az új alvázzal a súlya 3,5 tonnára csökkent, de mivel a beépített új motor csak 44 lóerős volt, a végsebessége is csak 35 km/óra volt. Külseje csak kismértékben változott: küllős kerekeket kapott, az első híd enyhe V alakban megtört, a hűtőt borító 16 fémlemez helyére 2x6 db lemezt szereltek fel, valamint a magasabb alváz miatt a felépítmény is magasabb lett.

A Romfell II Karintiában. (Kép forrása: landships.info)

A Romfell II alkalmazásáról sem maradt fenn sok információ. Annyi bizonyos, hogy 1919 tavaszán Karintiában használták a helyi Volkswehr csapatok. Az egyetlen fennmaradt fotó is ekkor készült róla. Egy osztrák forrás szerint 1919 nyarán leselejtezték és ócskavasként szétbontották vagy tüzérségi célként szétlőtték.