A főhadnagy úr magyarul tanul - A Nagy Háború anekdotái X.

Egyik nagy előretörésünk befejezése után az Ikva partján végigvonuló dombláncolatot szállottuk meg Volhiniában. Cudar terep volt, mivel a szemközti kremenicei hegyekről teljesen belénklátott az orosz tüzérségi megfigyelő s a legkisebb megmozdulásra közibénk ágyúztattak azokkal a „sutyorgó” gránátjaival, így hát éjjel ástuk a fedezéket, hajnaltól alkonyatig pedig lapultunk.

Ebben az időtájban P. Ottó, az egyébként igen rokonszenves osztrák főhadnagy volt a századparancsnokunk, aki föltette magában, hogy csak azért is megtanul magyarul. Igaz, nem is tehetett egyebet a színmagyar legényei miatt, mindössze az volt a hátránya P. Ottó főhadnagy úrnak, hogy a ragozásban összekeverte az első, második és harmadik személyt.

Cs. és kir. telefonisták a fronton.

Egyik nap módfölött ideges volt a telefonisták miatt, mert folyton a vonalat javították s ezért bekaptunk már néhány öreg gránátot. Egyszer aztán kidugta fejét fedezékbeli vackából s így förmedt rá a társaságra:

- Megálljai, püdös telefonista, nem pujsz mingyá a dekunk!? . . . Ha mégeccer kipujsz, ülepembe lövök!

P. Ottó főhadnagy úrnak ez az elszólása szállóige lett aztán nemcsupán a században, hanem az egész ezredben.

(Udvary János közlése, Budapest. In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái.)