101 éve hunyt el ittebei Kiss József az első világháború legtöbb légi győzelmet elért magyar vadászpilótája

Kiss József 1918. május 24-én, Kasza Sándorral és Stefak Kirjakkal együtt indult bevetésre és egy hosszas légicsatában a kanadai Gerald Birks (12 légi győzelem) kilőtte Phönix D.IIa repülőgépét, amely lezuhant és egy hegyoldalnak csapódott. A népszerű író és pilóta, vitéz Boksay Antal, így emlékezett vissza egy közös repülésükre az "Egy repülőtiszt háborús élményei" című könyvében:

"Egy kisebb helység tornyának bádogteteje csillog a holdfényben. Az Etsch-folyó jellegzetes szelíd kanyarai pontosan mutatják az utat. A folyó egyes szakaszait anynyira ismerem, hogy majdnem minden kanyarnál tudom, melyik helység fekszik a parton. A jellegzetes, erősen U alakú kanyar már messziről jelzi, hogy a cél felé közeledünk. A várost a kanyar körüli nagy fekete folt rejti magában. Néhol egy-két ágyútűz felvillan a folyó partjairól, helyenként egy-két pislákoló fény látszik messziről, de hirtelen minden világosság kialszik. A köralakú nagy fekete folt az "U" kanyarban most alattunk van.

Kissnek balvállára ütök és ezzel jelzem, hogy a helyszínen vagyunk, a város fölött. A gázt most elveszi és körsiklóba dönti a gépet. Lassú, fokozatos körökben siklunk lefelé. Feszülten figyelek minden irányba. A motor zaja teljesen elül, csak a gép körül sivitó légáramlás hallatszik. Néha megvillan egy-két lövés tüze odalent, utána aránylag hosszú idő múlva hallatszik egy-egy mély pukkanás. Néhány robbanó srapnell felvillanó lángját látom magasan fölöttünk. A lövöldözés ilyenkor céltalan, mert a leállított motor miatt a gép helye még megközelítően sem állapítható meg. Ezek a vaktában leadott lövések inkább a megijedt lakosság bátorítására szolgálnak. A békés lakosságot mi nem bántjuk, sőt szinte féltőén vigyázunk, nehogy a polgári lakosság épületeire bomba essék. Tudjuk azt is, hogy Verona a klasszikus műemlékek városa, ahol az emberiség sok értékes kultúrkincse fekszik.

Lejjebb ereszkedünk. A város körvonalai mindinkább kibontakoznak. Megpillantom az Etsch-kanyar közepe táján, a város központjában a római mintára épült szabad cirkusz fehérlő körvonalait. A folyó másik partján látszik az arzenál egyedülálló nagy épülete. A város külső széle felé az erdőövek vonalai fehérlenek és köralakban övezik az egész várost.

Kiss József és Albatros D.III gépe.

A pályaudvart keresem, de nem tudom megtalálni. Néhol a vasúti sínpárok megvillannak a holdfényben, a pályatestet azonban sűrű házsorok árnyéka takarja el. Egyik útkanyarnál hirtelen több felvillanó lángot látok, utána tompa hang és nemsokára négy robbanás lángja jelenik meg magasan fölöttünk. Keresem a szabad ég alatti tábort, amelynek a fényképfelvétel tanúsága szerint az első és második erdőöv közötti szabad mezőn kell lennie, a folyó egyik egyenes szakaszától északra. A magasságmérőre világítok! Kétezer méteren vagyunk! A négyezerből aránylag hamar lejöttünk!

Kissnek a jobbvállára ütök, jelezve, hogy a gépet vegye ki a körsiklóból és repüljön egyenesbe. A gép egyenesbe kerül és félgázzal repül az Etsch fölött. A folyó egyenes szakaszánál Kiss bal felső karjára teszem a kezemet. Balra fordul és tartja addig a balfordulót, mig kezemet le nem veszem róla. A gép ismét egyenesbe kerül és a katonai tábor vélt helye felé tart.

A cél fölött vagyunk. Két bombát kézbeveszek, jól kihajolok és egyszerre leejtem. Balvállára ütök Kissnek, elveszi a gázt és a gép ismét körözésbe megy át. Lefelé figyelek. Két felvillanó láng, utána mély dörrenés jelzi, hogy a ledobott bombák célhoz értek.

A csendet sűrű fegyverropogás zaja töri meg, a szabad tábor tehát csakugyan itt fekszik.

Kissnek a jobbvállára ütök, a gépet ismét egyenesbe lendíti és negyedgázzal repül tovább. Alattam éppen az első erdőöv fehérlik! Gyorsan újabb két bombát ejtek le ide és erősen figyelek. A találat nyomán lángnyelv csap fel, úgylátszik felgyúlt valami, utána hatalmas mennydörgésszerű robbanás hosszan elhaló robaja hallatszik. A robbanás oly nagy, hogy a negyedgázzal futó motor zajában is jól hallható. A fegyver és gépfegyver majdnem állandóan kattog. Néha egy-két koppanás éri a szárnyvégeket és a törzset.

Kiss még mindig negyedgázzal repül tovább. A magasságmérő ezerötszáz métert mutat. A város több helyén fény gyullad fel. Ugylátszik, a nagy robbanás felébresztette álmukból a város lakóit. Szinte látom a rémült arcokat és hallom az ijedt szívek izgatott dobogását. A fény egyre több helyen gyúl fel és alszik ki ismét. Ez mutatja legjobban az álmából felriadt város izgatottságát.

Kisst balra irányítom. A cirkusz fölött vagyunk. Az utolsó bombát az arzenálnak szántam. Óvatosan kiemelem és az arzenál fölött ledobom. Erősen figyelek, de a robbanást jelző villanást seholsem látom. Valószínűleg nem volt jó a bomba, vagy talán vízbe, esetleg valamilyen vizenyős talajra esett. Vagy ezer méterre ereszkedhettünk alá. A város nagyobb házainak körvonalait most már jól kiveszem. Kisst most jobb fordulóba küldöm, közben szakadatlanul lefelé figyelek. Még egy kört írunk le, azután feje tetejére teszem kezem, jelezve, hogy a feladat készen van, mehetünk hazafelé.

Kiss az északi irányba fordul és a negyedgázzal járó motornak teljes gázt ad. A motor hirtelen megugrik, köpködni kezd és sűrű lövésszerű pattogások után leáll.

Síri csend! Alulról ágyúlövések, gépfegyver- és fegyverropogás, a város minden részéből riadt, rendszertelen lövöldözés.

Villanylámpámmal megvilágítom az első ülést. Kiss izgatottan dolgozik, mindent megpróbál, a gyújtógyertyákat kikapcsolja, hirtelen ismét bekapcsolja, az indító mágnest többször megforgatja, a benzint kikapcsolja a főtartályból, átkapcsolja a szükségtartályba. A motor azonban néma marad, a gép állandóan esik.

Már hatszáz méteren vagyunk, munkába lépek én is, a kézipumpával levegőt nyomok a benzinfőtartóba, de a nyomás a rendes három légkört mutatja, itt tehát nincs hiba!

— A városon kívül, az erdőövek fölé vigye a gépet, mert ott sima mezők vannak, — ordítom Kiss fülébe. — Mindent megpróbáltam, hadnagy úr, de a motor nem akar beugrani, nem marad más hátra, mint leszállni valahol! — kiáltja hátra.

vitéz Boksay Antal pilóta és író

A gép veszedelmesen esik, már négyszáz métert mutat a magasságmérő. Sok helyen jól kiveszem a kis családi házak és kertek körvonalait és néhol sima réteket is látok. Kiss lázasan dolgozik a műszereken. Én már mindenről lemondtam, a legjobb esetben fogságbajutással intéződik el ügyünk, hacsak a bizonytalan terepen, a félhomályban valaminek neki nem repülünk, mert akkor a biztos halál tesz pontot kirándulásunk végére. Kiss hirtelen előrebuktatja a gépet, az erős légáramlással a propellert próbálja megforgatni, utána teljes gázt ad. Én már csaknem az ő ülésébe másztam, — de minden hiába!

Sajnos, ezzel az előrebuktatással száz métert veszítettünk, — de a motor továbbra sem mozdul.

Már kétszázötven métert mutat a magasságmérői Elvesztünk! Nincs segítség, csak a szerencsés leszállás mentheti meg életünket!

A hideg verejték elönt, de érzem, hogy eszem helyén van és még reménykedem. Egynéhány veszedelmet már átéltünk Kissel, de mindenhonnan kijutottunk! Erősen gondolkozom! Hátha még nem próbáltunk meg mindent! Ebben a helyzetben csak a legjózanabb, hideg ész és a föltétlen nyugalom segíthet! A magasságmérőt már nem is nézem. Az olajnyomásmérőre világítok, amikor hirtelen — mint a villám — belenyilal az agyamba a gondolat: a dekompresszor!

A torkomban érzem kalapálni szívemet, kinyitom a számat, hogy Kissnek a fülébe ordítsam ezt a szót, de nem jön hang a torkomból. Nyugalom! Nyugalom!

Pillanatoktól függ az életünk! Gyorsan előrecsúszok és a felső szárny hátsó végénél, Kiss feje fölött megragadom a dekompresszor fogantyúját és minden erőmből lehúzom. Ilyenkor az összes szelepek kinyílnak és a hengerekbe friss levegő szívódik be. Néhány másodpercig húzom a fogantyút a legnagyobb erővel és egyszerre eleresztem.

A teljes gázra állított motor irtózatos erővel beugrik! Valósággal ráugrok Kissre, hangom egyszeribe felszabadul és teljes tüdővel ordítom többször a fülébe:

"A dekompresszor!! A dekompresszor!!!"

Kiss észbekap, a magassági kormányt minden erejével előrenyomja, elveszi a gázt, mert a gép már csaknem merőlegesen ível felfelé. Nehezen hátrakúszok ülésembe, az izgatottságtól félájultan roskadok helyemre. A biztató motorbúgás azonban csakhamar visszaadja erőmet! Ismét előrekúszok, zseblámpám fényénél megnézem a magasságmérőt. Már négyszáz métert mutat.

Nézem Kisst, ahogy dolgozik! Az osztrák-magyar hadsereg legjobb pilótája ő, aki minden művészetét beleviszi ebbe az emelkedésbe. A gépből minden lehetőt kihoz és öt nagyobb kör után a város fölött, már a kétezerötszáz méter magasságot érjük el. Lassan egyenes irányba viszi a gépet és fokozatos emelkedéssel észak felé távozunk el a várostól."

Kiss Józsefnek régi álma volt, hogy tiszt lehessen, de mivel alacsony sorból származott, erre kevés esélye volt. IV. Károly május 20-án, a pilóta halála előtt négy nappal mégis aláírta a tartalékos hadnagyi kinevezését, (az egyetlen eset volt a császári légierőben, hogy tiszthelyettes hadnaggyá léphessen elő) de Kiss erről már nem szerzett tudomást. Temetésére 1918. május 27-én került sor a perginei katonai temetőben. Közvetlenül a szertartás előtt nagy ellenséges kötelék jelent meg a repülőtér fölött, de bombázás helyett csak egy csomagot dobtak le, amelyben egy koszorú volt, szalagjain angol, francia és olasz nyelvű felirattal: "Utolsó üdvözletünk a bátor ellenfélnek".

Read more...

101 éves a magyar katonai ejtőernyőzés - 1918. március 23.

A magyar katonai ejtőernyőzés kezdete Boksay Antal főhadnagy nevéhez köthető, aki saját elmondása szerint a dél-tiroli perginei repülőtéren, 1918. március 23-án, U.Z.I.-típusú repülőgépből 2000 méteres magasságban ugrott ki, majd épségben földet ért. Miért ettől a dátumtól eredeztetjük a magyar katonai ejtőernyőzés kezdetét? Boksay ejtőernyős ugrásában 5 fontos feltétel valósult meg ahhoz, hogy az első magyar katonaként tiszteljük, aki ejtőernyővel ugrott. Ő volt az első, aki 1. magyar katonaként, 2. önként, 3. repülőgépből, 4. nem vészhelyzetben, 5. ejtőernyővel kiugrott és épségben földet ért. Boksay Antal így emlékezett vissza az ejtőernyővel történt első kísérleteikre:

"Az ejtőernyőkísérletekről már korábban hallottunk. A németeknél a nyugati fronton alkalmazzák is körülbelül egy hónapja, de nálunk csak most próbálják ki. Kaptunk mi is négy darabot belőlük. Ezek az ejtőernyők azonban külön építendők be a gép törzsébe. Úgynevezett tubusos ejtőernyők, melyek hátul a gép törzsének alsó részébe vannak beépítve. Innen egy közepes vastagságú hosszú kötél nyúlik előre a törzs külső részén, a megfigyelőhöz és a pilótához külön-külön, akik a derekukon tűzoltógurtnival kapcsolják össze a kötelet.

Két asztalos dolgozott egy hétig a rajzok szerint, míg az ejtőernyőt tartó tubusok elkészültek. Egyelőre két U.Z.I.-típusú gépbe építettünk be két-két darabot. A szerelők közül már többen megtanulták az ernyő szakszerű összehajtogatását, amit a gyár kiküldöttje gyakoroltatott velük. A pepita színű ejtőernyők finom selyemből készültek, a gyári kiküldött szerint darabja 2000 koronába került.

Már többízben repültek az ejtőernyős gépekkel, de eddig még nem vállalkozott senki sem az ejtőernyő kipróbálására. A legtöbben azon a véleményen voltak, hogy az ejtőernyő kinyílásánál a gép aljáról a törzs külső oldalán az ülésekig előrenyúló kötél bele fog akadni a kormányszerkezetekbe és a gép így biztosan lezuhan. Egyelőre csak arról volt szó, hogy a kötél végére egy 30 kg-os homokzsákot kötnek és ezt kell a hátsó ülésből kidobni. A parancsnok napokig próbálkozott önként jelentkezőt fogni, de senkisem vállalkozott a kidobásra. A gyár használati utasítása ugyan pontosan leírta az eljárást, sőt a feltaláló, egy Heinecke nevű német elmondja itt azokat a személyes benyomásait, amiket eddig a kiugrásokkal szerzett. Esés közben cigarettára gyújtott, legtöbbször minden baj nélkül ért földet. Mindössze két ízben volt kar- és bokarándulása az első kiugrásoknál.

Én abban az időben egyik lezuhanásomból kifolyólag gyengélkedő voltam, de elhatároztam, hogyha jobban leszek, jelentkezni fogok az ejtőernyő kipróbálására, öt nap múlva az orvos megengedte a repülést és első utam tényleg a századparancsnokhoz vitt, ahol jelentkeztem az ejtőernyő-próbára. Századparancsnokom, Schwab Hugó százados mélyen a szemembe nézett, — nem akart hinni füleinek, hogy végre egy jelentkező van. Igen megörült, mint mondja, ő már többször gondolt reám és majdnem biztosra is vette, hogy ha jobban leszek, jelentkezni fogok.

vitéz Boksay Antal sírja

A kipróbálás nem ment olyan egyszerűen, mint gondoltam. Elsősorban bejelentették az összes felsőbb parancsnokságoknak, hogy az első ejtőernyőpróbát fogjuk megtartani a perginei repülőtéren.

A premier iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a parancsnokságoktól csak úgy özönlöttek a tisztek hozzánk. Két napig kellett várnunk, amíg mindenki eljött, aki bejelentette magát. Lakásainkban az összes fekvőhelyeket lefoglalták, úgy hogy egyik éjjelen az ebédlőben aludtam matracokon, mert a szobámat egy hadosztályparancsnok foglalta le.

Megjött a nagy nap. A repülőtér feketéllett a tömegtől. Mindenki érdeklődve várta a pillanatot, amikor az első repülőgépejtőernyő a levegőben kinyílik és himbálózva leszáll.

Hofeckerrel ülök be az egyik U.Z.I.-gépbe. A gépet úgy körülveszik az érdeklődők, hogy a motort nem merem begyújtani, nehogy a propeller valakit levágjon. Különösen a magasrangúak nézik nagy érdeklődéssel az ejtőernyő beépítését, a legtöbben kétkedő fejcsóválással mérnek végig bennünket. Sokan csak legyintenek kezükkel és nyaktörő vállalkozásunkat öngyilkossági kísérletnek tartják.

Végre mindenki megnézte azt, amire kíváncsi volt, lassan a gép környéke megtisztul. A motor beugrik, a propeller szele az elől és hátul állókat hamarosan félretessékeli az útból. Elstartolunk

Emelkedés közben látom, hogy sokan integetnek felénk. 2000 méterben a repülőtér felett dobom ki a homokzsákot a gépből. A lezuhanó homokzsák nagy erővel rántja ki a tubusból az ernyőt és a gép veszélyesen előre billen, de Hofecker meghúzza a volánt és az egyensúly ismét helyreáll. Az első repülőgépejtőernyő, amit életünkben először láttunk, hirtelen kinyílott és százak szeme láttára himbálódzva, mint az óra ketyegője, megindult lassan lefelé.

A gép törzsébe beépített tubus-ejtőernyő használhatósága tehát bebizonyult, úgy hogy most már több gép is kapott ejtőernyőt. Minden században igyekeztek egy-két ejtőernyős gépet átalakítani, főképpen a felderítő gépeknél. A vadászszázadok gépei csak ritkábban kaptak ejtőernyőt, mert itt a törzs sokkal rövidebb, mint a felderítő gépeknél és a tubus beépítése körülményesebb. A legtöbben még mindig bizalmatlanok voltak az ejtőernyővel szemben, úgy hogy a beépítés lassan haladt előre. Későbben a gyárakból érkeztek újabb rendszerű, ú. n. üléspárna ejtőernyővel ellátott gépek, ahol a pilóta már az összehajtogatott ejtőernyőn ült. Az ülésből hátranyúló hosszú kötél itt hiányzott és ezzel az ejtőernyővel szemben a bizalom is nagyobb volt. Egy ilyen ejtőernyővel szálló kísérletet is tettem, ami kitűnően sikerült.

Az ejtőernyő azonban mindig lassan terjedt el és 1918 júliusában is alig volt századonként egy-két ejtőernyős gép. Még mindig sokan idegenkedtek a használatától, mert a gépben a mozgást gátolta.

Most kaptuk a hírt, hogy a nyugati fronton Udet, a világhíres német vadászrepülő menekült meg ennek segítségével a biztos haláltól. Egyik bajtársunk mondotta el az esetet, aki két nap előtt érkezett vissza onnan, ahol szabadsága ideje alatt egyik rokonát látogatta meg. Udet gépének kormányhuzalait lőtték el légi harcban és körülbelül 800 m. magasról fejjel lefelé zuhant a géppel. Négyszáz méteren sem tudta a gépet egyensúlyba hozni, úgy hogy kiugrott a gépből az ejtőernyővel. Az ernyő azonban a gép oldalkormányába megakadt és gépestől együtt esett ő is lefelé. Szerencsére az oldalkormány letörött és az ernyő szabaddá vált, úgy hogy alig 80 méterre a föld fölött nyílt ki rendesen és Udet könnyű lábrándulással menekült meg.

A mi frontszakaszunkon a napokban egy égő U.Z.I.-típusú gépből ugrott ki a megfigyelő, de az ernyő nem nyílt ki. Természetesen halálra zúzta magát.

Hefthy Frigyes tiszthelyettesnek sikerült szerencsésen megmenekülni ejtőernyőugrással a biztos halálból. Most kaptuk a jelentést a részletekről. Ellenséges repülésen volt és 5000 méter körül kilenc Henriot-gépből álló raj támadta meg. Gépe foszforlövést kap, kigyullad, Hefthy kiugrik és körülbelül 15 perces esés után kisebb horzsolásokkal szerencsésen földet ér. Ez az első eset, hogy nálunk légi harcból valaki ejtőernyővel megmenekült. Mindnyájunkat megnyugtat, hogy már van kézzelfogható eredmény az ejtőernyő használhatóságáról."

(Forrás: vitéz Boksay Antal: Egy repülőtiszt háborús élményei. 1938, Budapest.)

Read more...

Egy pilóta gondolatai - A Nagy Háború anekdotái - XLVII.

Egész lényemen mély titkok sejtelme zsibong át. Érzem a nagy történelmi idők varázslatos leheletét. Szemeim előtt rövid idő alatt a hadirepülés néhány óriása tűnt el a nagy végtelenségben, hogy hatalmas szellemük a történelem távlatában, mint az utókor örök példaképe tündököljön. A toll reszket kezemben, amikor naplómnak ezen sorait írom! Szinte hihetetlen, hogy a jó bajtársak közül már ennyien nincsenek az élők soraiban. Mennyi felfelé szárnyaló nagyvonalú terv, erő, vágy és nemes érzelem pusztult el ezekben a fiatal életekben! Az elesettek helyét újak pótolják ki, és a század létszáma ismét teljes lesz. Szokatlan és idegenszerű, hogy a régi, megszokott arcok helyett most annyi újabb arcot látok az ebédnél és a vacsoránál az asztal körül. Az újonnan jöttekel egyelőre csak a bajtársias barátság alakul ki, de ez a barátság még nem az úgynevezett repülőbarátság, ami a gépben, fent a levegőben, az ellenség fölött születik meg. 

Valami olyan meghitt, bensőséges igazi barátság ez, amit talán nem is lehet a szárazföldön dolgozók barátságával összehasonlítani. Az együtt repülőknek nemcsak a testük és a lelkük egy, de érzelem- és gondolatviláguk is majdnem azonos. Ez a barátság nem hangos és tüntető, inkább néma, de az érzelem inkább tisztább, mert a lélek legmélyéről való. Ez az eszmei közösség érthető, hisz a gépben ülők együtt élnek vagy halnak a géppel, együtt küzdenek közösen az elemekkel, az ellenséggel. Hogy mily közös a lélek és a szellem itten, látni ilyenkor, amikor szinte egy emberként örül vagy bánkódik mindenki a dicsőséges győzelem vagy halál fölött. Intrika vagy irigykedés ismeretlen fogalmak a repülőszázadnál, ahol mindenki úgyszólván testvérének tekinti bajtársát.

A perginei repülőtér közelében lezuhant gép roncsa.

A régebbiek közül már kevesen vagyunk és az újonnan jöttek ámulva hallgatnak bennünket, amint az elesett hírnevesebb bajtársakról beszélgetés közben megemlékezünk. Sokszor különös, megmagyarázhatatlan érzés fog el. Ilyenkor mindig a múltba menekülök vissza, ami úgy látom, megnyugvást ad. Szinte hihetetlen, hogy a repülőknél a fronton az élet mily gyorsan, szinte filmszerűen pereg, mennyivel izzóbban ég az élet gyertyája itten, ahol a test és lélek szinte akadály nélkül a fantázia gyorsaságával szárnyalhat az éterben. Az élet ezernyi színes változatai valósággal drámai nagyszerűséggel nyilatkoznak meg, ott, ahol a bánat és öröm sokszor percenként váltják egymást. 

A repülők hadi életében néhány hónap alatt biztosan sokkal több minden történik, mint máshol évek hosszú sora alatt. Újabban mindig van hozzánk vezényelve rövid időre néhány gyalogsági és tüzérségi tiszt, hogy a repülést megismerjék. Ezek az idevezényeltek szinte egybehangzóan úgy vélekednek, hogy egy-egy mozgalmas hónapot a repülőknél, hadi viszonylatban sokszor talán egy évnek is lehetne számítani, mert az eseménytelen és unalmas álló harcokban legtöbbször egy év alatt sem teszi annyiszor kockára az ember az életét, mint itt egy mozgalmas hét után. Hihetetlen messzeségben tűnik fel előttem a közelmúlt, pedig még rövid idő előtt együtt repültem Kiss-sel, Linnerttel, Heyssel, Kneifellel és Maschekkel. Az ötös rajból csak egyedül maradtam meg, és most úgy érzem magamat, min a testvéreit vesztett árva gyermek. Sokszor helyemet nem találom, és a repülőtéren önkéntelenül hol egyiket, hol másikat keresem! A biztonságos érzés, ami a korábbi felderítő repüléseknél eltöltött, most valahogy eltűnik nálam, mert érzem, hogy Kisst és Linnertet más nemigen tudja pótolni, mint kísérőket. A kapott feladatot azelőtt mindig pontosan végrehajtottam, de most gyakran előfordul, hogy a súlyos légi harcok miatt nem sikerül végrehajtani. Tulajdonképpen csak most látom, hogy az eredményes felderítő repüléshez a jó és megbízható vadászrepülő-kíséret úgy hozzátartozik, min ép testhez az ép lélek!

Isten veletek, harcoló bajtársaim, véres légi harcok legendás fiatal hősei, akik repülősorsotok végzete folytán, az aviatika egén csak hulló csillagok lehettetek.

Forrás: vitéz Boksay Antal: A felhők katonái (AQUILA Könyvkiadó, 2001. Debrecen.)

Read more...