hétfő, február 29, 2016

A támadás megreked – 1916. február 29.

Ezen a napon is tovább folytatódott az öldöklő küzdelem Douaumont faluért. A francia tüzérség továbbra is teljes erőbedobással védte, a németek pedig nagyon nehezen tudtak előrenyomulni, és ismét komoly veszteségeket szenvedtek. Ahogy leszállt az este, rohamcsapatok jelentek meg, melyek lángszórói 30 méteres lángcsóvákat vetettek. Az új fegyver megjelenése súlyos csapást jelentett a védők moráljára nézve, és tömegével adták meg magukat. Miközben a német vonalak felé meneteltek, a hadifoglyoknak a súlyosan sebesült ellenséges katonákat is magukkal kellett cipelniük. A küzdelem még egy napig tartott, miközben a németek már Douaumont erődjéből is lőtték a franciákat – végül március 2-án foglalták el a falut. A védekező 33. Ezred megadta magát. A fogságba esettek között volt Charles de Gaulle is.
Francia katonák a St. Mihiel magaslatnál lévő lövészárokban.
Azonban egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a csata elvesztette dinamizmusát, és a vonalak lassan stagnálni kezdtek. Ugyan erre a konklúzióra jutott a stenay-i német parancsnokság is. Több intézkedést is fontolóra vettek. Pétain viszont elérte a célját: A német támadást megállították, a francia hadsereg pedig 2-3 nap haladékot kapott.

A stagnálás elsősorban német oldalról eredt: mivel jelentős területeket foglaltak el az elmúlt hét során, a frontvonal már a tüzérségük hatótávolságán túl húzódott. A csatamező egy hatalmas, bombatölcsérekből álló mocsárrá változott, ahol a tüzérség csak rendkívüli erőfeszítések árán haladhatott előre. A fontosabb muníció is elapadt. A frontvonalon hiány volt tartalék csapatokból, lőszerből, ellátmányból és ételből. Tábori konyha nem volt, az élelmiszert a katonáknak magukkal kellett cipelniük. Ivóvíz is alig akadt. A sebesülteket nem tudták visszavinni a front mögé, és ellátásukról sem tudtak gondoskodni – sokan halálra fagytak a hideg időben. A halottakat nem tudták eltemetni, mert a folyamatos ágyúzás miatt a holttestek újra a felszínre kerültek. A hideg, a havazás és az eső, egyik oldalon sem kímélte a harcolókat.
Német katonák gránáttámadása egy lövészárokból.
Falkenhayn nem küldött újabb csapatokat, amikor lehetősége lett volna az áttörésre, bár egy gyors áttörés az nem is szerepelt a terveiben. Egyszerűen ki akarta véreztetni a francia hadsereget, és nem akart gyors győzelmet aratni. A felőrlő csatát, amire vágyott, megkapta. De az áldozatok nem csak franciák voltak, ahogy azt eredetileg képzelte. A német veszteségek is egyre brutálisabbak voltak. Verdun lassan egy olyan mértékű mészárlásba ment át, amilyet még sohasem látott a világ.

A másik ok, amiért a német támadás megrekedt, hogy a franciák erősítést tudtak hozni a frontra, valamint Pétain utasításait betartva a tüzérséget megfelelő pozíciókba helyezték. Néhány nap alatt a harcba vetett lövegek számát 500 db-ra emelték, melyek többségét a bal parton vetették be. A dombok által védve, és a német tüzérség hatótávolságán kívül pusztító tűz alá tudták venni a rohamozó német csapatokat. Noha február 27-én a német VII. Hadtest rohamot intézett a francia lövegek ellen, a támadás kudarcot vallott.
Francia katonák pihennek a Voie Sacrée mentén.
Miután a támadást megrekedt, március első napjaiban a német hadvezetőség elhatározta, hogy a folyóparton állomásozó francia tüzérséget ki kell iktatni, mielőtt megindulhatnának Verdun felé. A szárnyak csatája immár küszöbön állt.

Read more...

vasárnap, február 28, 2016

A koronaherceg összehívja a válságstábot – 1916. február 28.

Falkenhayn terve egy hatalmas ütközet volt, ami kivérezteti a franciákat, de a napi szintű veszteségek mértéke sokkolta Vilmos koronaherceget, aki az erődért küzdő 5. Hadsereg parancsnoka volt. Február 28-án válságstábot hívott össze, hogy tisztázzák a hadicélokat. Falkenhayn továbbra is azt az álláspontot képviselte, hogy több francia katonát kell elpusztítani, mint amennyi német elesik, de a koronaherceg továbbra is a város elfoglalása mellett érvelt.
Vilmos koronaherceg Verdunnél. (A hátsó ülésen látható.)
A csata első hetében mindkét hadsereg komoly veszteségeket szenvedett: február 26-án a franciák 25 000 főnél tartottak, míg a németek 29-én érték el ugyan ezt a számot, noha arra számítottak, hogy a francia veszteségek háromszor akkorák lesznek, mint a saját csapataiké. Az összecsapás során a legnagyobb nyomás azonban a német elitegységekre nehezedett. Az egyik porosz gránátos zászlóalj 196 főre olvadt. Von Zwehl csapatai, melyek ragyogóan teljesítettek a csata első napjaiban, szinte teljesen megsemmisültek. Egy francia lehallgató állomás az alábbi német telefonhívást rögzítette: „Ha így megy tovább, a háború végére egyetlen emberünk sem marad.”

A németek tisztában voltak vele, hogy a meglepetés ereje már elveszett, de még mindig lehetőség volt egy komoly morális és anyagi győzelemre. Abban egyeztek meg, hogy a győzelem biztosításához további nagy mennyiségű munícióra és katonára lesz szükség, és egyszerre kell majd bevetni őket. A csata így nem enyhült, hanem még hevesebbé vált. Újabb támadásokat terveztek végig a bal parton. Vaux erődjét, mely Douaumont kisebb szomszédja volt, választották ki a következő stratégiai célpontnak.
Német tüzérek ebédelnek Verdunnél.
Ez idő alatt a harcok természetesen tovább zajlottak. A 105. Szász Gyalogezred maradványai tovább nyomultak előre, noha mindkét oldalról tűz alatt tartották őket a francia géppuskások. Az egyik katona így emlékezett vissza: „Majdnem minden tisztünk elesett, vagy megsérült a saját tüzérségünk tüzében, mely túl közelre célzott, és rengeteg veszteséget okozott...” 

Egy másik ezred is megindult a falu irányába, de rengeteg embert veszített. Az öldöklő kézitusa során egyetlen foglyot sem ejtettek a harcoló felek. Egész nap zajlott a küzdelem, de a falut nem sikerült elfoglalni. Négy német ezredet vetettek be, de a 3 500 katonából 2 000 megsebesült vagy elesett. Ez volt az a nap, amikor megszületett a „verduni pokol” kifejezés.

Read more...

szombat, február 27, 2016

A lendület megtörik - 1916. február 27.

A délelőtt folyamán Douaumont települését 4 órán keresztül ágyúzták a németek, mely során egy Kövér Bertát (420 mm-es mozsár) is bevetettek. A feltámadó hóvihar azonban jelentősen lecsökkentette a látótávolságot. A németek a 105. (Szász) Gyalog Ezredet vetették be. A francia géppuskások azonban megtizedelték a támadókat, ugyanis a tüzérség azt a téves információt kapta, hogy a gyalogság elfoglalta a falut, ezért tüzüket a Thiaumont erődre koncentrálták. 

A csata áttekintő rajza.
A német roham csúcspontján, az ellenséges tüzérségtől nem zavartatva, a francia védők a lövészárokban állva tüzeltek a támadókra. Végül a hóvihar tetőfokán a németek bejutottak a faluba, és öldöklő kézitusa alakult ki, egészen az éjszaka leszálltáig. A katonák késsel, ásóval, vagy bajonettel estek egymásnak, és mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett. A jelentések szerint a csapatok vesztesége elérte az 50%-ot. Két nap alatt a front egyik irányban sem mozdult el.

Elesett francia katona egy bombatölcsérben.
Ez idő alatt a balkáni fronton az osztrák-magyar csapatok elfoglalták Durazzót. A visszavonuló olasz csapatok 900 öszvért és szamarat öltek le, mielőtt elhagyták a várost, és a civileket is magukkal vitték. Essad pasa Nápolyba menekült, ahol megalakította az Albán Átmeneti Kormányt. Ezalatt brit és francia csapatok szálltak partra Szalonikában, hogy idővel felvegyék a harcot az osztrák-magyar és a bolgár csapatokkal. Február 26-án a Provence II csapatszállítót Cerigo partjainál megtorpedózta egy német tengeralattjáró. 930 katonát ragadott magával a hullámsírba, míg 1100 megmenekült.

Read more...

péntek, február 26, 2016

Pétain tábornok átveszi az irányítást – 1916. február 26.

Pétain tábornok Douaumont erőd elestének másnapján érkezett Verdunbe, hogy átvegye a parancsnokságot. Hamarosan ő lett a háború legnagyobb francia hőse, ami végül sokkal elviselhetetlenebbé tette a második világháborús szereplését. Pétain még ma is egy rendkívül ellentmondásos figura a franciák számára.

A francia katonákat sokkolta a német lobogó látványa Douaumont erődjén. Számos parancsnok elhitte, hogy minden elveszett, és visszavonulást rendeltek el, réseket nyitva a védelmi vonalakon, amit az ellenség gyorsan ki is használt. A német repülőgépek röplapokat szórtak a francia pozíciókra. „Douaumont elesett. Nemsokára vége lesz mindennek. Ne hagyjátok magatokat értelmetlenül lemészároltatni.” A kétségbeesés a magasabb rangú tiszteket is hatalmába kerítette. Egy zuáv döbbenten hallgatta a tábornoka motyogását: „Még ha én lennék Napóleon, akkor sem tudnám elkerülni a vereséget” Egy őrmester naplójában még elkeseredettebben nyilatkozott. „Elvesztünk... feláldoznak minket, de az áldozatunk hiábavaló lesz.” A sebesültek és a tüzérség a szárnyakra áramlott, hogy fedezéket keressen, miközben a német tüzérség pusztította őket. Egyes francia katonák pincékbe törtek be, majd részegen fosztogattak az éj leszállta után.

Pétain tábornok Verdunbe érkezik.
A francia főparancsnokság tudta, hogy valamit sürgősen tennie kell. Noel de Castelnau, az arisztokrata és ultrakatolikus főparancsnok, azt javasolta, hogy Herr tábornokot, Verdun idős parancsnokát, cseréljék le Philippe Pétainra, a Második Hadsereg parancsnokára. (Herrt csendben leváltottak, azokkal a parancsnokokkal együtt, akiknek a hadosztálya már megsemmisült.) Ezzel egy időben Castelnau keményen vitába szállt azokkal, akik Verdun kiürítése mellett érveltek. Nem csak a védelem mellett kardoskodott, de a jobb parti állások megtartása mellett is.

Sokan azért kifogásolták Castelnau döntését, mert szerintük Falkenhayn kezére játszott azzal, hogy belement egy olyan felőrlő csatába, amibe a francia erők beleroppanhattak volna. Mások azzal érveltek, hogy Verdun eleste aláásta volna a francia harci szellemet. Bármi is lett volna a helyes döntés, végül úgy határoztak, hogy egy talpalatnyi földet sem adnak fel harc nélkül. Pétain tökéletesen alkalmas volt erre a feladatra. Három évvel ezelőtt még csak ezredes volt, a háború pedig kiemelte az ismeretlenségből. Pas-de-Calaisben született, és merőben eltérő felfogást képviselt kollégáihoz képest, ugyanis a tüzérség szerepét fontosabbnak tartotta a frontális támadásnál. Azzal, hogy a defenzív taktikát részesítette előnyben, tökéletes választásnak bizonyult.

Francia katona egy fel nem robbant 380 mm-es lövedék mellett.

Read more...

csütörtök, február 25, 2016

A németek elfoglalják Douaumont erődjét – 1916. február 25.

Délután 3 órakor a brandenburgi 24. ezred gyalogsága a 2. és 3. zászlóaljjal nyomult előre. Mivel több parancs is késve érkezett az ezredhez, a 3. zászlóalj úgy nyomult előre, hogy a szárnyai védtelenek voltak. A németek lerohanták az erdőben és a 347-es magaslaton a francia állásokat, miközben a Bois Hermitage felől géppuskások támogatták az előrenyomulásukat, és rengeteg foglyot ejtettek. A 347-es magaslatnál a franciákat jobbról átkarolták, és Douaumont faluba húzódtak vissza.

A német gyalogság kevesebb mint 20 perc alatt elérte a kitűzött célokat, és egészen addig üldözte a franciákat, amíg a közeli templomból tűz alá nem vették őket. A németek a fák közé, és egy vízmosásba menekültek, mely egészen az erődig húzódott. Amikor a német tüzérek bombázni kezdték a területet, nem akarták elhinni a telefonon érkező híreket, hogy a német gyalogság egy része már az erődtől néhány száz méterre áll. Több osztag is arra kényszerült, hogy előrenyomulva keressen menedéket a saját ütegek bombázása elől, és két csapat is eljutott az erődig. Nem tudhatták, hogy csak egy kisebb karbantartó osztag állomásozik az erődben egy tartalékos tiszt parancsnoksága alatt, mivel nagyrészt leszerelték azt, miután a belga erődöket szétlőtték a 420 mm-es német mozsarak.
Douaumontnál védekező francia katonák.
Egy 100 fős német csapat megpróbált fáklyákkal jelezni a tüzérségnek, de a havazás, és a félhomály miatt nem vették észre. Néhányan elkezdték átvágni az erődöt körülvevő szögesdrótokat, miközben a francia géppuskatűz lassan megszűnt. A franciák látták a németek jelzését, de azt hitték, hogy a 378-as magaslattól visszavonult zuávok azok. Ennek köszönhetően a németek el tudták érni az erőd észak-keleti végét, mielőtt a franciák újra lőni kezdtek. Egy kisebb csapat át is tudott mászni a csatorna feletti korláton, majd anélkül ereszkedtek le az erődbe, hogy bárki is rájuk lőtt volna, mivel a közeli géppuskáknál egyetlen ember sem volt.

A német csapatok egymás után szivárogtak be az erődbe az egyik üresen álló bunkeren keresztül, majd elérték a központi alagutat. Ahogy csendben haladtak előre, hangokat hallottak, majd rábeszélték az egyik francia foglyot, hogy vezesse őket az alsó szintre. Itt találták meg Chenot főtörzszászlóst és 25 emberét, akiket foglyul ejtettek.

Az erőd elfoglalását ünneplő német plakát.

Read more...

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP