hétfő, május 15, 2017

Rauscher Ottó a CSEPEL romboló negyedmesterének visszaemlékezése az otrantói ütközetre

1915 szeptemberében a brit haditengerészet közel 70 db 80-100 tonna vízkiszorítású halászgőzössel, melyek mindegyike egy 1000 méteres hálót vonszolt maga után, megkísérelte lezárni az Otrantói-szorost a cs. és kir. flotta tengeralattjárói elől. 1917 áprilisára már brit halászgőzösökkel kiegészítve hozzáfogtak egy 66 km hosszú és 50 méter mélyre lenyúló szilárd hálórendszer kiépítésére az olasz és az albán partok között. A zárrendszert 80 mérföld szélesre tervezték növelni úgy, hogy a hálórendszertől északra és délre torpedónaszádokból és rombolókból álló őrvonalat létesítettek. Ezekkel az intézkedésekkel igencsak megnehezítették az osztrák-magyar, illetve a német tengeralattjárók kijutását az Adriáról, valamint a hazatérésüket. A cs. és kir. hadiflotta több bevetést hajtott végre a hálózár ellen, melyek közül az 1917 májusában végrehajtott hadművelet volt a legeredményesebb. Erre a vállalkozásra a három leggyorsabb és legmodernebb egységet, a Novara, a Helgoland és a Saida gyorscirkálókat, valamin a Balaton és a Csepel rombolókat választották ki.

"A támadási parancs a következőket írta elő:

Cirkálók:

A Novara, a Helgoland és a Saida 1917. május 14-én, 19 óra 45 perckor indul az öbölből. 21 órától a Novara vezetésével 21 mérföldes sebességgel haladnak a különválás pontjáig (a Pelascia-foktól 10 mérföldre keletre). Ha az ott álló világítótorony nem látható, a különválás parancs nélkül 3 óra 15 perckor történjék.

Innen a Novara a Fano-szigettől 14 mérföldre nyugatra fekvő pontra, a Saida a Fano-szigettől 28 mérföldre nyugatra lévő pontig, míg a Helgoland a Fano-szigettől 42 mérföldre nyugatra meghatározott pontra nyomul elő. A cirkálók külön-külön támadnak, és a legnyugatibb egység felé működnek. A hadműveletek úgy történjenek, hogy az egyesülés legkésőbb május 15-én reggel 7 óra 15 perckor a Linguette-foktól 15 mérföldre keletre eső gyülekezőhelyen megtörténjen. Menetalakzat: Saida, Novara és Helgoland, vagyis a leglassúbb egység az élen. Ha alkalom kínálkozik, használjanak mesterséges ködöt.

Torpedórombolók:

A Csepel és a Balaton úgy induljanak az öbölből, hogy május 14-én 21 órakor Dulcigno előtt legyenek. Onnan a Saseno világítótornyától 15 mérföldre nyugatra fekvő pontra, majd az Éliás-hegycsúcs irányában a part alá nyomuljanak. Innen délnyugati irányban ellenséges szállítmányokat kutatnak, azokat megtámadják és ha lehet megsemmisítik. A Novara hadműveleti vonalát nem szabad keresztezniük vagy érinteniük. Bevonulásukkor a cirkálók gyülekezőhelyét május 15-én 6 óra 15 perckor érik el. A cirkálókkal való együttes bevonulás esetében a rombolók 20 mérföldre ezek előtt félbalra haladnak. Ha az ellenség üldözőbe veszi őket, igyekezzenek azt Cattaro irányába terelni. Ha az ellenség előttük mutatkozik és nem erősebb, mint a saját egyesült haderő, akkor saját zömünk irányába vonuljanak vissza. Mindenesetre arra törekedjenek, hogy bevonulásukkor csupán egyesült erőkkel bocsátkozzanak harcba.

Tengeralattjárók:

Az U4 Valona előtt, az U27 a Brindisi-Cattaro vonalon őrködik. Rádióikat lehetőleg használják ki. A német U89 még a reggeli szürkület előtt aknákat rak Brindisi előtt, aztán ugyanott marad figyelőállásban. Bevonulás saját belátásuk szerint. A hadműveletek alatt kint tartózkodó valamennyi búvárhajó délután 5 órától másnap reggel 5 óra tíz percig rádióján figyelje a szikratávíró-jelentéseket, hogy esetleg akciót kezdhessenek, illetve megfelelő utasítást kaphassanak.

Vízirepülők:

A Cattarói-öbölből, illetve Durazzóból kellő időben induljanak. Az ellenség mozdulatait rádión jelentsék a Novara vezérhajónak."


Rauscher Ottó egykori negyedmester beszámolója

1917. május 14-én a Cattarói-öbölben horgonyoztunk, amikor 6 óra tájban parancsot kaptunk, hogy a Csepel és a Balaton 19.00-ra legyen kifutásra kész állapotban. A két rombolón azonnal befűtötték a kazánokat, valamint kiegészítették az olaj- és vízkészleteket. Úgy hírlett, hogy messze délre, az Otrantóhoz megyünk. 19.00-kor elengedtük előlhátul a parti köteleket. A Csepel mindkét gépét "lassan előre" járatva követte a Balatont. Elhagytuk a Bocchét, majd 3 erővel hajóztunk a part mentén déli irányban. Nemsokára bealkonyodott, és amire elhagytuk Antivarit, beburkolt bennünket a sötétség. Az éjféli órákban közelítettük meg Durazzot, melyet jól ki tudtunk venni, ugyanis szorosan a partok mentén hajóztunk. Minden rendben ment, a Hold csak 02.00 körül kelt, az éjszaka sötét volt, a tenger pedig nyugodt.

Azért, hogy ne kerüljünk bele a valonai fényszórók hatósugarába, délnyugat felé eltávolodtunk a parttól. Ugyanebben az időben a három gyorscirkáló, a Novara, a Helgoland és a Saida már a keleti olasz partok közelében tartózkodott.

Valonát elhagyva újból a szárazföld felé fordultunk, és lassan hajóztunk a part mentén. Az ellenséggel való érintkezés nélkül értük el a parancsban meghatározott leshelyünket, és ezután már csak cirkálnunk és reménykednünk kellett.

02.45-kor négy vastag vonalat észleltünk a nyugati látóhatáron. Azonnal feléjük fordultunk. Gyorsan közeledtünk hozzájuk, mire morzelámpával az ismertetőjelünket kérték, végül fényszóróval ránk világítottak. A Csepel erre gépfegyvertüzet nyitott, és ezzel csaknem egy időben egy sortűz is eldördült. A fényszóró sugara láthatóan gyengült, végül kialudt. Most mi világítottuk meg a másikat, amelyben egy Nembo-osztályú rombolóra ismertünk, mely a fő gőzvezetékét ért találat után mozdulatlanná vált. Később megtudtuk, hogy a Borea volt az, és röviddel ezután elsüllyedt.
Az SMS Csepel romboló.
Közvetlenül ezután megtorpedóztunk egy teherhajót, amely szintén hamar elmerült. A Balaton a másik két hevesen tüzelő gőzöst vette tűz alá. Mindkét rombolónk keringeni kezdett az ütközet színhelyén, közben jobb és baloldalról egymás után lőttük ki a sortüzeinket a gőzösökre. Olyan közel voltunk, hogy jól hallottuk a lövedékeink becsapódását. Az egész ütközet kb. fél órán át tartott. Amikor a helyszínt elhagytuk, még sokáig láttuk az égő szállítóhajókat, melyeket súlyos megrongált állapotban bevontatták Valonába. Az elsüllyesztett teherhajók egyike a Caroccio (1657 BRT) volt, az egykori német Choising gőzös, melyen az Emden német könnyűcirkálónak, a Keeling-szigeten rekedt partraszálló különítménye megtette kalandos hazautazásának egy részét. (A különítmény tagjai a Holland-Kelet-Indiák előtt az Ayesha kisméretű vitorlásról szálltak át a Choisingra, mellyel az Indiai-óceánon átkelve behajóztak a Vörös-tengerre, és 1915. január 8-án Hodeidánál partra szálltak. A hajó 12-én átment a tenger szemközti oldalán lévő olasz gyarmatra, Massawába, mivel Olaszország akkor még semleges volt. Ott a hajót Olaszország hadba lépése után lefoglalták, és új nevet kapott, a "Caroccio"-t. A szerk. megj.)

A cirkálóinkkal 07.00-kor kellett volna találkoznunk egy előre meghatározott négyzetben. E pont körül cirkáltunk, de eredmény nélkül. Kevéssel 08.00 után délnyugaton fekete füstfelhőket észleltünk, amik gyanúsnak tűntek. Egy lehallgatott rádiótávirat megerősítette, hogy ezek a füstcsíkok nagyméretű ellenséges hajóegységektől származnak. Időveszteség nélkül a hazai kikötő felé kellett fordulnunk, ugyanis az angol hajóraj igen nagy tüzérségi fölényben volt. Az ellenséges hajócsoport a Bristol és a Dartmouth angol könnyűcirkálókból, valamint 6 olasz rombolóból állt, melyeket az olaszok eredetileg Románia számára építettek modern kivitelben, de 1915-ben lefoglaltak és besoroztak az olasz flottába.

Mint második kazánfelügyelő teljesítettem szolgálatot, és azonnal észleltem a történteket. Felhangzott a harci riadó, és a gépházi parancsjelző készülék "teljes erővel előre" jelzést mutatott. Ki kellett tehát teljesen nyitni mind a 12 fűtőfúvókát, a legnagyobb teljesítményre kellett felpörgetni az üzemanyag szivattyút, ugyanígy a tápszivattyút és a ventillátorokat is. Már éppen fél órája futottunk teljes sebességgel, amikor a hajónk erősen megrázkódott. A hangos csattanás mindent elárult. Körülöttünk becsapódást becsapódás követett. Saját két 10 cm-es lövegünk viszonozta a tüzet. Amikor egy ellenséges gránát a közelben csapódott a vízbe, a hajónk valósággal felemelkedett. Ezután az ágyútűz egy félórányira ellanyhult, hogy azután még hevesebben lángoljon fel. A közelünkbe becsapódó lövedékek robbanása olyan heves volt, hogy találatoknak véltem azokat. Egyszóval elszabadult a pokol. A harc hevessége egyre fokozódott, amikor odafentről a szellőzőaknán keresztül ujjongást hallottam. Mi történt? Az ütközet zaja kissé alábbhagyott, az ágyúk lassan elhallgattak. A csend azonban csalókának bizonyult, mert kevéssel ezután két egyes lövés rázta meg a hajót, azután megint szünet következett. Csend lett, de mi továbbra is teljes sebességgel futottunk, és a hajó minden eresztékében remegett. A kazántér hőmérséklete 64°C-ra emelkedett, de nem volt elviselhetetlen.

Ekkor újra kezdődött a tüzelés. Robbanás robbanást követett, és már találatoknak véltem azokat. Elveszítettem az időérzékemet. Amikor újra beállt a csend, már csak félerővel futottunk. Kinyitottam a bejárati nyílást és jobbra, némi távolságban partot láttam. Az volt az első gondolatom: Vajon hol vagyunk? A hűvös levegő belélegzésekor a testemen kis patakokban csurogni kezdett az izzadtság. Ezelőtt a kazántér száraz hőségében az izzadtság azonnal elpárolgott. Ugyanebből az okból szomjúságot sem éreztem, most pedig a hirtelen hőmérsékletváltozás szörnyű szomjúságérzetet idézett elő.

Elöl a parton szórványos ágyútüzet láttam, amikor egy fűtő lépett hozzám egy kancsó borral és egy pohárral a kezében, és azt mondta, hogy a parancsnok utasítására erősítenünk kell magunkat. Két kérdést tettem fel. Hol vagyunk? Mi történt?

A következők derültek ki: Amikor kevéssel 08.00 előtt délnyugaton megpillantottuk a füstfelhőket és a rádiótáviratból értesültünk az ellenség közeledéséről, a 130 mérföldre lévő Cattaro felé vettük az irányt. Az ellenség délnyugat felől érkezett, és észak felé megpróbálta elvágni az utunkat. Hosszas üldözés után a saját lövegei lőtávolságára közelített meg bennünket, de még kívül volt a mi 10 cm-es ágyúink lőtávolságán. Ennek ellenére viszonoztuk a tüzet és egy telitalálatot értünk el az ellenség élen haladó rombolóján, mely hatalmas füstfelhő közepette megállt. Mivel akadályozta a saját hajóraját, annak ki kellet kerülni balra. Így sem tudtuk azonban megakadályozni, hogy az ellenség megelőzzön minket. A parancsnokunk felismerte a veszélyt, útirányt változtatott Durazzo felé, minek következtében az ellenség hátramaradt. Ezért maradt abba rövid időre az ágyúzás, ami újrakezdődött egy jobbra hátul felbukkant célra, amit ellenséges torpedónaszádnak tartottunk. Sohasem fog kiderülni, hogy mi volt az, mert az akcióban nem vettek részt olasz torpedónaszádok. Az ellenség elfordulása után félerővel hajóztunk a part mentén a hazai kikötő felé. A San Giovanni di Medua öböl elhagyása után a tengeralattjáró veszély miatt 25 csomóra növeltük a sebességünket. Valóban kaptunk egy támadást a jobboldal felől, elég nagy távolságból. A torpedók a Balaton és a Csepel között futottak ki a nyílt tenger irányában. Röviddel 12.00 előtt ismét a tenger felé fordultunk, mivel a közben kifutott Sankt Georg páncélos cirkáló és egy torpedónaszád flottilla tehermentesítését kellett megoldanunk. 13.00-kor kaptuk a jelentést, hogy a gyorscirkálóinkkal harcban álló ellenséges erők visszavonultak. Ezután kaptunk parancsot a befutásra.

(Veperdi András cikke. Forrás: http://kriegsmarine.hu/hk/va00601f.html)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP