hétfő, május 30, 2016

Befejeződnek a Bruszilov-offenzíva előkészületei - 1916. május 30.

Ivanov tábornokot II. Miklós cár utasítására 1916. április 14-én Alekszej Bruszilov tábornok váltotta a Délnyugati Front főparancsnokságának élén. Bruszilov azt javasolta a cárnak, hogy támadjanak, míg a másik két tábornok, Evert és Kurotkin a védekező stratégia mellett érveltek, mivel nem állt rendelkezésre elég nehéztüzérség és lőszer egy új offenzívához. Ez az ellentét heves vitába torkollott, amit a cár zárt le azzal, hogy Bruszilovnak megadta az engedélyt a támadásra. A teljes fronton akartak végrehajtani egy meglepetésszerű támadást, melyet május végére terveztek, és a délnyugati frontot választották kiindulásnak, majd a nyugati fronton támadtak volna Wilno felé. A déli front elsődleges feladata Kovel, egy fontos osztrák vasútállomás elfoglalása volt. A négy seregnek 6 hetes felkészülést adtak, azzal a kikötéssel, hogy titokban kell tartani az akciót. 
Alekszej Alekszejevics Bruszilov (1853 - 1926)
Az eredeti terv alapján 6 hétre becsült előkészületeket végül nem sikerült tartani. Az osztrák-magyar vonalon, ahol Bruszilov át akart törni, a védelem roppant erős volt. Egymás után három védővonal, mindegyiknél legalább három jól megépített árok, géppuskafészkekkel, mesterlövészekkel és kommunikációs alagutakkal. Orosz replülők alaposan felderítették a védelmi állásokat, majd ezeket az információkat továbbították a központnak ahol a tisztek a leendő csata terepét tanulmányozták. 

Bruszilov egy teljesen új taktikát használt, amit korábban már sikerrel alkalmazott, amikor a 8. hadsereg parancsnoka volt: Az arcvonalat előrevonta, és a senki földjét a szokásos másfél kilométerről 100 méteresre szűkítette. A rohamokat gyors, jól célzott ágyútűzzel vezette be, amivel egyidejűleg, meglepetésszerűen közelről indult el a gyalogos támadás, amit a jól vezetett tüzérségi tűz folyamatosan tovább kísért. Emellett felhagyott a sáncrendszerek ellen vezetett tömegtámadásokkal, és az ellenséges vonalak gyenge pontjait rohamegységek koncentrált támadásaival törte át, és ezeken át ért el mélységi behatolást.

Mialatt Bruszilov felkészítette a katonáit, közeledett a hónap vége és emiatt egyre nagyobb nyomás nehezedett rájuk. Nemsokkal a támadás kijelölt időpontja előtt, Evert jelezte, hogy a nyugati fronton lévő katonáinak több idő kell a felkészülésre. Bruszilov tudta, hogy az ő délnyugati serege csak egy elterelő hadművelet lesz Evert nyugati fronti nagyobb offenzívájához. Az egyre sürgetőbb verduni helyzet miatt nagyon fontos volt, hogy az akció gyors és sikeres legyen.   

A Bruszilov-offenzíva 1916. június 4-én indult meg, és meglepő, egyesek szerint egyenesen döbbenetes kezdeti sikerrel járt. A támadás teljesen elpusztította az osztrák-magyar 4. és 7. hadtestet. A Monarchia 1,5 milló embert veszített, ebből 400 000 került hadifogságba és elvesztett nagyjából 25 000 négyzetkilométer területet is...   



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP