2016. december 23., péntek

Pesti fiúk a fronton - A Nagy Háború anekdotái XVII.

Mindig baj volt nekünk, ha pesti fiúkat kaptunk kiegészítésül. Kivált az önkénteseket nem szerettük valami túlságosan.

Egy nagyobb veszteség után vagy tizenöt pesti úrifiút kapott a századom. Csinosak, ötletesek, kedvesek voltak, csak éppen verekedni nem szerettek túlságosan.

Néhány nap múlva elő kellett nyomulnunk. Ittott egy-egy ember megsebesült a távoli gyalogsági tűztől, pár halott is akadt, így hát a pesti gyerekek lelapultak, próbálták beásni legalább a fejüket s minden igyekezetük odairányult, hogy meglógjanak valami módon.

Előhívattam erre a zászlósukat s ráripakodtam, hogy piszkálja már előbbre ezeket az elegáns fiúkat, mert megteszem különben, hogy komolyan közibükdurrantok.

— Hja, kérem, — válaszolt a pesti zászlós — ezekkel nem lehet káromkodva meg más durva módon bánni, akár a parasztokkal…

— Mi-i-i a cso-o-o-oda-a-a? Hát ezek nem katonák? Hát ezek pirostojások talán? Ezekre nem érvényes a vezényszó?

Ingerülten ordítottam tovább az önkéntesekre:

— Mélyen tisztelt urak! Nagyságtoknak nem mondom ezentúl, hogy: rajta! hanem: méltóztassanak netalán előbbre fáradni kissé!

Erre aztán megindultak ők is — előre...

(Vitéz Bodor Aladár dr. közlése, Budapest, In: Komáromi János: A Nagy Háború anekdotái.)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP