2017. július 6., csütörtök

Végveszélyben az utolsó első világháborús csatahajó

Az amerikai Texas hadihajóról és annak javítási munkálatairól évek óta folyamatosan cikkezik az ottani sajtó. Ám most úgy tűnik, hogy ez mára már elégtelenné vált ahhoz, hogy megmentse az öreg csatahajót annak végzetétől.

A Texas típusának egyetlen máig éppen maradt példánya, amelynek különlegessége, hogy mind a két világháborúban aktívan rész vett.

A Texas éppolyan idős, mint a Titanic, holott a Titanicot egy hónappal a Texas előtt bocsátották vízre. – mondja Bruce Bramlett, a Texas Hadihajóért Alapítvány (Battleship Texas Foundation) ügyvezető igazgatója. Több mint egy évszázada van a vízen, és a víz előbb vagy utóbb, de mindig győz a hajók felett. 
A USS Texas San Jacinto-nál horgonyoz.
A hajótestbe e hónap elején tört be a víz, és a hatóságok jelentése szerint már képtelenek megbirkózni annak mennyiségével. 

Annak érdekében, hogy a hadihajó az elkövetkező években is látogatható állapotban maradjon, a hatóságok becslése szerint legalább 40 millió dollárra lenne szükség. Éppen a fenti összeg nagysága és a hadihajó jelenlegi állapota miatt kongatták meg a szakértők a vészharangot. 

Az Alamo hadihajó fenntartására éppen most kaptak 75 millió dollárt, és úgy értesültem, hogy az Astrodome-ra 100 millió dollárt fognak költeni. – mondja Bramlett. Ezeknek a történelmi ereklyéknek a megőrzése és megvédése nagyon fontos feladat, különösen, ha a Texasra és annak történetére gondolunk.

A jelenleg is révben tartózkodó hadihajó karbantartására 2007-ben 25 millió dollárt utalt ki Texas állam vezetése. Ahhoz azonban, hogy a fennálló problémával hatékonyan meg tudjanak küzdeni, először egy olyan szerkezetet kell megépíteni, amelybe bevontathatják a hajót, majd kiemelhetik a vízből. – állítja Bramlett. Ezt követően a hajótestből eltávolítható a beszivárgott víz, majd a hadihajó ismét vízre bocsájtható.

A fenti 25 millió dolláros összeg azonban, a korábban a vezetőségtől kapott egyéb hozzájárulásokkal együtt, kimerül a hajó szerkezeti karbantartásában és állapotmegőrzésében. 

A Texas hadihajó hatékony megőrzésére irányuló terv második szakasza már kezdetét vette, és várhatóan tizennyolc hónap múlva kerül befejezésre.

A hajót már nem lehet mozgatni. – nyilatkozta Bramlett. Nem szeretnénk eljutni odáig, hogy darabokra kelljen vágni ezt a történelmi jelképet, majd bárkákon partra vontatni. 

Az Ohio állambeli Toledoban élő Kurt McClurg üzleti úton járt Texasban, amikor megállt, hogy időt szakítson a Texas csatahajó meglátogatására.

Ez a csatahajó a történelmi múltunk része. Úgy gondolom, hogy történelmünk során sajnos túl sokszor váltunk már meg a múltunk értékes darabjaitól. – jelentette ki McClurg.

A csatahajó szakértői úgy vélik, hogy az államnak legalább harminc millió dollárjába kerülne csak a hajó szétszerelése. Így abban bizakodnak, hogy a hátralévő időben képesek lesznek előteremteni a hajó fenntartásához szükséges többlet pénzt, emellett számítanak a központi kormányzat segítségére is. 

A csatahajót 1948 áprilisában vonták ki a szolgálatból.

(Forrás: http://www.khou.com)



0 megjegyzés:

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP